Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Katzenjammer, avagy másnaposság

- Jó reggelt Tom! - Reméltem hogy a frissen főzött kávé illatára fog felébredni, és nem arra a dúlásra, amit leműveltem a konyhájában. Beletelt jó félórába, mire megtaláltam a dobozt, amibe a kávét dugta. Persze a fránya gravitáció most erősebb volt, mint bármikor, és minden lefelé esett.

A takarót lerúgta magáról, szétterülve hortyogott, és nem volt cuki látvány. Ahogy az ébredése sem volt az. Véreres szemekkel bámult rám, szerintem hirtelen azt sem tudta, ki vagyok és mi a jó életet keresek a nappalijában. Álltam felette gőzölgő csészével a kezemben, és igyekeztem deréktájnál nem lejjebb nézni. Zavartan rángatta magára a takarót, felült, morgott valamit, aztán úgy vetette rá magát a kávéra, mint a szomjhalál szélén álló, egy pohár vízre.

- Ígért nekem valami. - Sandán nézett rám, közben azért harcolt, hogy a kávé a gyomrában maradjon.

- Nőnek soha többé nem ígérek semmit! - Elfojtott egy diszkrét büfögést. - Maga vetkőztetett le? Miért? - szegezte nekem a kérdést a bólintásomra.

Felült, a fejéhez kapott, fájdalmas grimaszba torzuló arccal káromkodott egy cifrát. Ez tetszett; ő is tud csúnyán beszélni. A kezébe nyomtam a pohár vizet, amiben még ott pezsgett az aszpirin. A csillogó gyöngyökkel teli pohár láttán összefutott a számban a nyál, de neki nagyobb szüksége volt rá, mint nekem.

- Katzenjammer! - Megemelte kissé a poharat, fújtatott, és egy húzóra megitta. Beleborzongott.

Nagy szemekkel néztem rá, és fogalmam sem volt, mit mondott.

- Magának is! - törtem meg a csendet. Csakis azt mondhatta, egészségemre, mármint az én egészségemre.

Most ő pislogott értetlenül.

- Már van! Azt akarom elűzni.

Pár másodpercig még néztünk egymásra, aztán kitört belőlünk a nevetés. Percek múlva meg már egymáson röhögtünk. Tom néha a fejéhez, én a hasamhoz kaptam.

- Tudja hogy mit jelent a katzenjammer?

-Egészségére, nem? Remélem azt, mert különben mást kívántam magának...

- Másnaposság. Másnaposságot jelent. De fő a szándék, köszönöm.

- Honnan ez a szó?

Visszaadta a poharat, és megvárta, hogy elforduljak.

- Ismeri Harold Pinter műveit?

Elmostam a poharat, és lázasan gondolkodtam rajta, honnan ismerős a név. Aztán beugrott. Valamikor régen, még elemiben, angol nyelvórán olvastuk valamit, amit ez a fickó írt. Könnyen érthető szöveg volt, tele szünetekkel, és egy szerelmi háromszögről szólt. De mi volt a címe? A címe...?

Láttam magam előtt a vékony kis füzetet, a szellős, rövid tőmondatokból álló párbeszédeket. Házaspár, férj feleség, és a nő szeretője nem más, mint a férj legjobb barátja. Mekkora szemét dolog ez. A fickó kétszeresen is el lett árulva. Megvan!

- Árulás! Persze, hogy ismerem. De ez a kifejezés, ez nem angol!

Mire megfordultam már nadrágot vett magára, és osonni készült ki a vödörrel. De megállt.

- Játszottam benne, Londonban és a Broadwayen.

- Úgy érti...? Azon a Broadwayen?

- Azon! - Az arca kipirult, olyan volt mint egy kisfiú a karácsonyfa alatt, ami tele van a nevére szóló ajándékokkal. Szinte óránként látom az érzelmek hihetetlen gyors változását rajta. Impulzív egy pasi, akárcsak én. Az arcunk, a szemünk, minden kiolvasható belőle.