Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Nyikhaj istenke

- Ha estig sem megy le a láza, akkor nincs más választásunk. Be kell fektetni. Ez nem játék, és ha lehet, ne nagyon érintkezzen vele. - Tom morog valamit, hogy nem érdekli. - Pedig jobb lenne, ha igen. Bármi van, a központi számon azonnal szóljon, és küldik a mentőt. Engem meg ezen a számon ér el! És igyon, maga is, de ő még többet, mert megint ki fog száradni. Sós vizet, teát, ha nem akarja is! Ha kell erőszakkal.

- Ki engedte be őket? - kérdezem, mikor hallom hogy visszajön. - Ugye nem maga?

- Nem, persze. Bobbyt kértem meg rá.

- Nagyon vicces. - fáj a combom, ahová a tűt szúrták, de nem csak az, minden izmom, még a csontjaim is. - Na jól nézünk ki. Két szerencsétlen, elhagyatva, éhen fogunk halni.

Megsüpped az ágy, ahogy belefekszik. Tiltakozni akarok, hogy ne ide, sőt még a szobába se maradjon, de nem érdekli. Azon gondolkodom, vajon a csókot csak álmodtam? Lázálmom volt? Mert ha igen, akkor nem érdekel, ha bele halok is. Még akarom álmodni. Luke csókja ehhez képest semmi volt.

- El fogja kapni! Nem elég, hogy majdnem agyonvertem, még ez is. Inkább elmegyek, leköltözöm a nappaliba.

Bevillan, Hercegnő és Bobby. Mi lesz velük? Nem mehetünk ki! - Tom, a kutyák?

- Ne aggódj. - a hangja annyira lágy és megnyugtató, hogy tényleg eltűnik minden probléma. - A nővérem elvitte őket. Nem örült, de majd kompenzálom valamivel. Két hétig kibírja. Különben Luke hívott. Ő nem kapta el. Csodálkoztam volna ha igen.

- Majdnem lefeküdtem vele. Vagyis inkább majdnem megerőszakolt. - a láztól azt hihette félrebeszéltem, mert halkan felnevetett - Mondom! Higgye már el!

Közelebb húzódott, érzetem a lélegzetét. - Teljességgel képtelenség.

- De miért lenne az?

A homlokom érzem a száját de elhúzódtam, bármennyire is jól esett. - Még nem ment le a lázad. Ha este is lázas leszel, akkor kórházba kell menned. Nem akarom! Nem akarok egyedül maradni.

- Tom! Miért képtelenség, hogy szexelni akartunk? Ha nem jön az édesanyja, akkor biztos hogy...

Megérintette az arcomat, a csókja hűtötte a forró bőröm. - Mondom, hogy ez butaság. Luke meleg.

- Meleg! A francokat meleg! Biztos hogy nem az, hiszen le akart velem feküdni. Azért azt megérzem ha kívánnak vagy nem.

- Hívom a kórházat, ez nem csökkent egy fokot sem. Ránézek, és akkor látom, hogy nem csókolt meg, lázmérő csík van a kezében, azt nézi aggódva. Nem akarok kórházba menni, csak oda ne.

- Kérem, ne! Priznic. Az segíteni fog. - alig tudtam beszélni, a fejem mintha satuba lett volna szorítva, annyira fájt. A kezem sem tudtam emelni, pedig úgy szerettem volna kivenni a telefont a kezéből. - Szomjas vagyok!

Szívószállal itatott, valami borzalmas ízű löttyöt. Minden íze volt, sós és édes egyszerre, és még keserű is. Biztos gyógyszer volt benne. - Nem tudom, mi az a priznic, de mindjárt utána nézek.

Fél óra múlva ott feküdtem, az egész testemen nedves, hideg törölközővel. Elég érdekes egy történet lenne elmesélni, hogy kerültek ezek rám, de inkább kihagyom. Csak annyit, hogy becsukott szemmel nem egyszerű megoldani ezt a problémát. De sikerült neki. Néha oda nyúlt, ahová nem szeretett volna (vagy ha szeretett volna is jól titkolta), de most nem volt idő finnyáskodni. A gyógyszer és a hűtés együtt kezdett használni. Este kilencre már "csak" 38 volt a lázam.

- Maradhatok?

- Igen, de aludnunk kell. - Hozott pizsamát. De az átöltözést rám bízta, aminek nagyon megörültem. Kellemetlen volt az egész.