Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Bővül a család

Nagyon úgy tűnt, a mi csodánk még három nap alatt sem cseng le. Hogy honnan derítették ki a telefonszámomat? Máig rejtély. Ahogy az e-mail címre is fogalmam sincs hogy jöttek rá.

Két hetet voltam Londonban, amíg Emma és Luke nászúton voltak, Tom pedig Amerikában, addig én vigyáztam a két kutyára. Sülve-főve együtt voltak, Hercegnő néha odakapott Bobbynak, mikor az túl vadul játszott. Szinte óránként lógtam a telefonom, hol a kisfiammal beszélgettem, hol az apukájával, aztán az ifjú pár hívott, vagyis nem unatkoztam. A fiataloknak festettem egy szép képet, és igyekeztem túltenni magam Diana telefonjain. Mert abból is volt elég bőven, de mind egyről szólt, hogy meg fogja akadályozni az esküvőt.

- Tényleg ezt mondta?

- Nem is egyszer Emma. Nem is egyszer! Nem akarok vele harcolni, mert Tom szereti. De azt sem akarom, hogy válaszút elé állítsa. Békét szeretnék végre!

- Ahogy anyámat ismerem, arra ne nagyon számíts. Neki Taylor volt az első, az ideális meny, aztán Zawe, és ennyi. Sosem fog megszeretni.

- Nem is akarom. Csak ne áskálódjon ellenem, és ne zsarolja Tomot.

- Én meg azt mondom, vedd fel a kesztyűt. Ha támad, támadj te is. Zsarolj te is!

- Nekem nincs mivel, vagyis volna, de Tommal sosem tennék ilyet.

Emma csendesebbre fogta. - Nem is őt kell zsarolnod. El sem hiszem, hogy ezt teszem a saját anyámmal... Ha piszkálódik, mondd neki, hogy elmondod Tomnak, tudod ki miatt vetette el Taylor a babájukat. Ezt én sem tudhatnám, de szegény Taylor el akarta mondani valakinek. Anyám rossz tanácsot adott, lehet tiszta jóindulatból, de Taylor meg félreértette. De bárhogy is volt, Tom sosem bocsájtotta meg neki, és anyám fél, hogy kiderül, ő adta a tanácsot.

Innentől kezdve sokkal magabiztosabban ráztam le magamról a leendő anyósomat, és egy idő után inkább fel sem vettem a telefont.

Ez a két hét piszok lassan telt, ahhoz képest, hogy a Tommal töltött idő milyen gyorsan elrepült. A fiatal pár lesülve, boldogan jött, én meg szinte azonnal mentem is. Repültem a fiamhoz, és furcsáltam, hogy mindig loholtak a nyomomban. Erre akart figyelemeztetni Tom. Hogy minden lépésemre figyelni fognak. De vajon meddig?

Andreas nevetve szaladt elém, felkaptam és körbeforogtam vele.

- Jaj, te mekkorát nőttél! Édes Istenem! Mivel etetett téged mama kincsem.

Anyu ölelést kapott, és ahogy rám nézett elmosolyodott.

- Mit nézel?

- Ragyogsz. Mesélj! Hogy sikerült?

És meséltem, hogy milyen jól éreztem magam, hogy nem gondoltam volna mennyi rajongóm van, a szállodáról, de anya megfogta a kezem.

- Nem ez érdekel. Ő.

- Milyen ő?

- A nagy Ő. Mesélj róla. Mert látom rajtad, hogy boldog vagy.

- Anyukám, megkérte a kezem. - jött a legnehezebb része az egésznek. - El költözünk Andreassal. Gyere velünk.

A szeme könnybe lábadt. Megsimogatta az unokája fejét. - Öreg fát nem szabad átültetni csillagom. Jól vagyok én itt. De te menj. Legyél végre azzal, akit szeretsz. És ne gyere azzal, hogy engem is szeretsz. És ne legyen bűntudatod. Megyek, amikor hívsz, ti meg jöttök, amikor tudtok.

Megölelt, és megsimogatta at arcom. Andreas már rég nem velünk foglakozott, azt a Loki plüsst ölelgette, amit Tom küldött neki.

Anyukám letörölte a könnyeit, és már újra mosolygott.
- Látok én mást is csillagom, amit te még nem. - sejtelmes mosolyára megborzongtam, de hiába kérdeztem, nem volt hajlandó többet elárulni.