Versek

Lélektöredékek

Megérte-e eldobni?
Mindent lángba borítani?
Sírni az üres szobákban,
Énekelni a csendes magányban?

Nem, mondaná a Madár,
Hiszen szárnyai törve már.
Igen, mondaná a Rózsa,
Mert szép piros lett szirma.

Csendes sorok,
Elmúlt korok,
Nyugodni nem hagytok,
Lelkem töredékei vagytok.

Sziasztok!
Talán így lenne a legjobb kezdeni. Hát itt vagyok... újra. Tudom, hogy elég hirtelen és váratlan volt az eltűnésem, de azt hiszem szükségem volt erre. Szükségem volt arra, hogy rendezzem magamban azt, hogy ki is vagyok. Az életem ebben az évben rengeteget változott, rengeteg rossz döntést hoztam és rengetegszer okoztam csalódást olyanoknak, akiket szeretek. Talán ez volt az oka annak, hogy augusztusban mondhatni betelt a pohár nálam.
Így ahelyett, hogy tovább küzdöttem volna, inkább elfutottam.
Köszönöm azoknak, akik aggódtak értem! Nem szeretnék ígéreteket tenni arról, hogy újra írni fogok, és hogy folytatni fogom azokat a projektjeimet, amiket elkezdtem, így csak annyit mondhatok, hogy itt vagyok és itt is leszek; mert a verseim az én lelkem töredékei és egy ember a lelke nélkül csak egy üres porhüvely.