Nebánts virág I-II (L.S. ff.) BEFEJEZETT

MÁSODIK RÉSZ 8. Újra otthon

Másnap kora délután, mire a zárójelentés elkészült, Louis is készen állt arra, hogy visszatérjen Harryvel közös otthonukba. Martha és Maura is ott voltak, segítettek neki összepakolni a holmijait, amihez igazán nem lett volna szükség rájuk, de mindkét asszony hajthatatlan volt. Ott akartak lenni, látni akarták végre a Kis Hercegüket. Hisz Maura Dennis temetése óta, Martha pedig a fiú ébredése óta nem találkozott vele. Hallották Niall elbeszélései alapján, hogy mennyire más most Louis, ezért nem engedtek a szelíd kérésnek, hogy maradjanak távol.

Furcsa módon ők semmi igazán nagy mértékű változást nem tapasztaltak rajta, talán kicsit csendesebb volt, kicsit kevésbé energikus, de nem annyira szörnyű, mint várták. Shawn és Dr Clafflin délután kettő körül hozta meg a papírokat. A doki ellátta néhány instrukcióval Louis-t és Harryt, mint például, hogy szedje a gyógyszereit, kerülje a stresszt és rendszeresen járjon kontrollra. „Hehe, kerüljem a stresszt, ez jó...az egész életem egy nagy stressz, a fenébe is" - gondolta Lou.

Harry végre foghatta a csomagokat és terelhette szerelmét a kijárat felé. Martha és Maura kissé lemaradva beszélték meg a tapasztalataikat és az aggályaikat afelől, hogy Lou nem a nagy házba költözik, ahol mindig szem előtt lenne. Niall még jobban lemaradva Shawnnal váltott néhány bensőséges mondatot, aztán a férfi elkérte Niall számát és megadta neki az övét „biztos, ami biztos".

- Ó és Niall? Nem csak akkor hívhatsz, ha gond van Louis-val - nézett a fiúra áthatóan. - Bármikor nyugodtan... sosem kapcsolom ki.

- Rrrrendben.. - dadogta Niall és a többiek után szaladt.

¤¤¤¤

- Megjöttünk, üdv újra itthon, Lou! - mosolygott Harry boldogan. Út közben tettek egy kis kitérőt és a két asszonyt kirakták a ház előtt, s hárman folytatták útjukat Harry lakása felé. - Niall, válassz magadnak szobát, a bal oldali a miénk, a másik kettő szabad.

- Tévedsz, Harold, csak egy szabad szobánk van, a tiedtől távolabb eső az enyém lesz - jegyezte meg Louis színtelen hangon.

- De Lou... - kezdte volna Harry, Lou azonban nem volt kíváncsi a mondanivalójára. - Mehetek máshova is, ha nem tetszik - bökte oda és elindult, hogy elfoglalja új birodalmát a Harrytől távolabb eső szobában. - Elleszek egy darabig, mivel a gépemet és az anyagaimat is át kell hoznom, nem mondanám, hogy addig ne vegyetek levegőt... - Harry kétségbeesetten nézett Niallre, Niall pedig tanácstalanul széttárt karokkal vissza Harryre.

- Adjunk neki időt - kérte a szőke, mire Harry nagy nehezen sóhajtott egyet és igazat adott neki. A legborzalmasabb érzés volt állni a szoba közepén és nézni a szeretett fiút, amint szedegeti össze a dolgait és pakolja át a sajátjának kinevezett hálóba. Harry azzal nyugtatta magát, hogy legalább a lakást nem hagyta el, akkor látja, amikor akarja. Igaz, éjszaka nem fog a fülébe szuszogni, nem ébred majd úgy, hogy a haja az orrát csiklandozza, de mégiscsak itt lesz, alig több, mint egy karnyújtásnyira tőle. Ennél többet hirtelenjében nem kívánhatott.

„Vissza fogom hódítani. Újra szeretni fog, mert rájön, hogy mi csak együtt lehetünk boldogok. Kerül, amibe kerül. Ha kell, lemondok a vállalatról, ha akarja, azt tesz velem, amit csak akar, de a vége az lesz, hogy újra az enyém lesz és én az övé. Csak az övé. Míg mindketten lélegzünk"

¤¤¤¤

Csak vacsoránál találkoztak újra, amire Haz pizzát rendelt. Ez volt az elsődleges trükkje. Elő akarta hozni Lou agyából a legszebb emlékeket. És a pizzázós, filmnézős este a díványon tagadhatatlanul az egyike volt ezeknek. Szándékosan ugyanazt az ízt is kérte, sok sonkával, gombával és kukoricával, mint akkor.