Nebánts virág I-II (L.S. ff.) BEFEJEZETT

MÁSODIK RÉSZ 11. Kell még egy szó

Harrynek fogalma sem volt, mi történik körülötte. Csupán az ismerős ízű ajkakat érezte a sajátjaihoz érni puhán, de mindez a testére leírhatatlan hatással volt.

- Llloou babba... - sóhajtott fel - héj, neked Lou baba ízed van, ki vagy te? - kérdezte fátyolos hangon.

- Én vagyok az Harry - felelte a fiú gyengéden, megsimogatta férje arcát és próbálta vele felvenni a szemkontaktust, de ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. - Gyere, menjünk haza.

- Haza...mmmm...haza, otthon...Lou... - Harry mélyen beszívta a levegőt és a szemeit elöntötték a könnyek - éénn nemm mehetek...haza...- mondta elkeseredetten, majd hangosan sírni kezdett. Ráborult Lou vállára és a könnyeivel áztatta a pólóját. Lou végighúzta a kezeit a férfi oldalán.

- Dehogynem. Jössz velem szépen, Ni hazavisz minket, gyere! - átkarolta a férfi derekát, karját átvetette a saját vállán és a kijárat felé vonszolta. Nem volt egyszerű vállalkozás, egy részeg ember tehetetlen tömege volt a saját pillesúlya ellen, de megoldotta. Harry valahogyan megérezhette, hogy valóban a férje az, aki öleli, mert hirtelen cudar jókedve lett, és minden asztalhoz odakiabált.

- Sziasztoook! Megyek HAZA! Ő a férjem, Louuuis, - mutatott a fiúra- ugye, milyen gyögyönyörű? Azzz én szerremee..szemerree...szerelmem! - az asztaloknál ülők jót mulattak a látványon, ahogy a törékeny fiú a nagy melákot cipeli szinte a hátán, és mosolyogva minden jót kívántak nekik. Az autónál Niall már várta őket, kinyitotta a hátsó ajtót, Lou pedig betuszkolta Harryt, majd maga is lehuppant mellé.

- Héj Niii, látood ezt? Lujii...eljött értem, HAZAmegyünk!

- Látom, Harry, látom - nyugtázta Niall a szemeit forgatva - próbáld meg nem lerókázni a kocsit, jó? - fűzte még hozzá hasonló stílusban. Harrynek esze ágában sem volt hányni, amint a puha kis testet megérezte maga mellett, szorosan hozzábújt és a nyakát kezdte szagolgatni, nagyokat hümmögve mellé.

- Mmmm...ez az illat...az én drogom...olyan nagyon szeretlek, Lou... - csókolgatni kezdte a szabad bőrfelületet, kezeivel a fiú pólójának az alját kereste, hogy a bársonyos kis pocakot érinthesse. Louis-nak is forrt a vére, de tekintettel a férfi állapotára, visszafogta magát és csak a tenyerét simította Harryére.

- Nyugi, tigris, mindjárt odaérünk - figyelmeztette. És tényleg alig pár perc múlva Niall leparkolta az autót, hálásan nyugtázva, hogy nem történt benne semmilyen „baleset". Nagy nehezen beimádkozták a kótyagos férfit a liftbe, persze mi mást csinált volna egész úton, mint Lou nyakát bújja... Niall diszkréten elfordult, de azért örült, hogy épségben megtalálták Harryt és végre talán Louis is enyhül az irányába.

A lakásba érve Lou és Harry betámolyogtak Harry szobájába. Lou boldog volt, hogy végre megszabadulhat a terhétől, már ami Harry súlyát illeti. Mert az érzelmeik felszabadulását véletlen sem érezte tehernek. A részeg férfi folyamatos szerelmi vallomásai teljesen átmelegítették a szívét és csak az tartotta vissza attól, hogy ő is kimondja az „sz" szót, hogy azt akarta, Harry józan legyen abban a pillanatban.

Ledöntötte a félig öntudatlan férfit az ágyra, természetesen ő pedig rajta landolt, mert nem tudta időben kihúzni a karját alóla.

- Megvagggy... mosolygott Harry félig lehunyt szemei alól - Soha de soha de sohasoha többet ne hagyj el engem, Lujiii...- görbültek lefelé a cseresznye ajkak. Lou tudta, hogy ennek megint sírás lesz a vége, így nemes egyszerűséggel az ajkaival fojtotta Harrybe a szót. Ajkaival simogatva férje száját, hegyes kis nyelvével az övét kereste. Mindketten elvesztek egy időre a rég tapasztalt, és hiányolt mámorban. Viszont ez egy roppant kényelmetlen pozitúra volt, úgyhogy Louis vigyázva, nehogy férje félreértse, lassan kiszabadította magát. Gyorsan beslisszant a mosdóba, hogy elvégezze a dolgát és végre lefekhessenek aludni.

- LOUIIII!!! - hallotta a kétségbe esett kiáltást a szobából. Már neki is csak egy szemforgatásra telt az erejéből, emlékeztette magát, hogy el ne felejtse, soha ne engedje Harryt ennyit inni.

- Istenem, Harry, csak pisilek, nem mentem sehová! - szólt ki és megmosta a kezeit.

- Deugynmhgyszltöbbt - szólt a nehézkesen érthető kérdés.

- Hogy mondod? - dugta ki a fejét a fürdőből, de addigra az ő göndör férjecskéje már fél arcát a párnákba temetve az igazak álmát aludta. Lou felsóhajtott. A férfi majdnem teljesen keresztben feküdt az ágyon, lehetetlen volt akár egy olyan kicsi szabad helyet is találni, ahol ő elfért volna. Viszont ha visszamegy a saját szobájába, akkor a férfi megijedhet, hogy eltűnt. Összekuporodott hát egy kis sarokban és próbált úgy helyezkedni, hogy levegőt is kapjon, de ne is feküdjön Harryre.

¤¤¤¤

Niall: Mizu bro? Éltek még?

Louis: Jah... épp a muslincákat hessegetem Harry szájáról. Huh, ezzel a lehelettel ki lehetne füstölni egy egész méhrajt.

Niall: Nem jössz ki? Kész a kávé.

Louis: Nem, köszi, majd később. A szagnál sokkal kellemesebb a látvány XD

És valóban, az alvó Harry kisimult arca, a homlokába hulló csigák, az elnyílt formás ajkak a legszebb reggeli látkép voltak, amire az ember ébredhet. Lou be is vackolta magát a férfi mellkasa és válla közé, és visszabóbiskolt.

Harry először az orrát csiklandozó hajat észlelte. Aztán a pehelysúlyt a mellkasán. „Atya Isten, mit csináltam megint?" kérdezte elborzadva magától. Tisztán látását nagyban gátolták a fejében kergetőző hangyák és az éktelen fájdalom. „Megint gyenge voltam, nem hiszem el! Idióta hülye hülye Harry...Ezt már sehogyan sem fogom megúszni...végem van"

Valahogy mégis eljutott a tudatáig, hogy a saját ágyában van és a selymes haj illata is emlékeztette valakire... Lou... igen, már biztos volt benne, ezek a formák örökre az emlékezetébe égtek, annyiszor ölelte őket annak idején... De hogy kerül a fiú most ide?
Iszonyatos vizelési ingere volt és a szája pedig, mintha élve megevett volna egy büdösborzot, muszáj volt felkelnie és tenni ez ellen. Kiment hát és elintézett mindent, amire szüksége volt, a tükrös szekrényből elővett két ibuprophent, bevette őket, csak ezután tért vissza a hálóba.

Lou még mindig olyan édesen aludt, hogy Harry majd' elolvadt. A konyhába ment kávéért és két csészével tért vissza az ébredező fiúhoz remélve, hogy magyarázatot kap a történtekre.

- Jó reggelt, kicsim! - szólította meg félve. Louis ráemelte még álmos azúrjait és gyengéd mosolyra húzta a száját.

- Jó reggelt, Harry. Tedd azt le és gyere ide, kérlek. - Harry tette amit a fiú kért tőle, de nagyon nem volt biztos a dolgában. „Vajon miért ilyen kifürkészhetetlen a tekintete? Valami rosszat csináltam az éjjel? Lehet, hogy erőszakos voltam? Ó...ne, az nem lehet, nem tehettem..."

- Lou...én... - kezdte volna félve, a smaragdjai kérlelően néztek kedvesére.

- Ssshhh... csend legyen, most én beszélek. - szakította félbe a fiú.

- Ooookééé...

- Harry! Egyetlen szót akarok mondani, de azt nagyon komolyan. És direkt megvártam, míg kijózanodsz, hogy biztos lehessek abban, hogy megértettél.

- Mmmi az...mi az az egy szó?

- Szeretlek.

Csók, drágáim!

Kicsit rövidebb a szokásosnál, de a lényeg benne van.♥️♥️♥️
Panny09 hiányoltad a részeg Harryt. Tessék 😄🥰

Szeretettel

xx