Nebánts virág I-II (L.S. ff.) BEFEJEZETT

MÁSODIK RÉSZ 3. Ki vagy te?

- Nem megyek sehova. Nincs az a hatalom, ami rávehetne, hogy itt hagyjalak ilyen állapotban - keményítette meg a hangját Harry. Louis meglepetten nézett rá.

- Semmi okod már mellettem maradni, szabad vagy. Mihelyt kiengednek ebből a kócerájból, beadom a válókeresetet. - Hangja nyugodtnak tűnt, csak aki jól ismerte, vehette észre a fenyegetést a szavak mögött. És Harry jól ismerte Louis-t, igaz, a régit, akinek sosem voltak hasonló hangulatingadozásai, Harry mégis ráérzett a rejtett indulatokra és mélységes félelemmel töltötte el. - Menj el, Harry Styles. Nem akarlak magam mellett tudni.

- Szörnyű, hogy így szólítasz, de leszarom. Tudom, hogy nagyon elszúrtam. Megérdemlem. De kérlek, Lou, ne taszíts el magadtól, adj nekem egy esélyt, hogy bebizonyítsam, méltó vagyok a szerelmedre! - Louis úgy pattant fel az ágyban, hogy majdnem fellökte az infúziós állványt.

- Esélyt? Komolyan esélyt mondtál? A szerelmemre? Miről beszélsz, ember? Arról az alaptalan gyerekes bálványimádatról, amit kis hülyeként képzeltem érezni? És amit az összes lehetséges módon kihasználtál? - szinte fröcsögte a fiú és minden egyes kiejtett szavával tőrt döfött Harry szívébe. „Most tényleg megtagadta azt a csodát, ami eddig köztünk volt?"

Egy nővér lépett be a kórterembe, zavartan nézett körül érzékelvén a feszültséget. Fiatal volt és nagyon csinos, vállig érő barna haja laza kontyba tűzve, őzike szemei érdeklődve méregették a magas, hihetetlenül jóképű látogatót.

- Kell a férjem, kisanyám? Viheted, tiéd! Csak vigyázz vele, lehet, hogy kuplerájt csinál a lakásotokból! - gúnyolódott Louis. Harry a padlót bámulta, a lány pedig elpirult, de nem szólt semmit, az ágyhoz lépett néhány ampullával a kezében.

- Mr Tomlinson, vért kell vennem öntől, kérném szépen a jobb karját, ígérem, gyors leszek.

- Hurrá, te is a véremet akarod szívni? - jegyezte meg gúnyosan Louis és nyújtotta a karját - Áuhh mi a francot csinálsz, baszki? Ez rohadtul fáj! - kiáltott fel és elrántotta a karját, amivel azt érte el, hogy a tű kicsúszott a vénájából a kicsorduló vére pirosra festette a kórházi pizsamáját és az ágyneműt. A nővér ijedten próbálta menteni a menthetőt és a fertőtlenítős vattapamacsot a sebre szorítani, de Lou nem engedte, elzavarta a lányt, aki pipacsvörösen, szipogva hagyta el a helyiséget.

Harry újra férje ágyához lépett és szép szóval igyekezett lenyugtatni őt.

- Lou, kicsim, muszáj a karodra szorítanod ezt, különben összevérzel mindent. Kérlek...

- Mi az, hogy muszáj? Hát még mindig meg akarjátok mondani nekem, hogy mit tehetek és mit nem? Nem volt elég az elmúlt tizenöt év, amikor mindenki úgy kezelt, mint egy ostoba kölyköt? És ha nekem vérezni van kedvem, akkor mi van? Akadályozz meg benne, gyerünk! - a fiú egyre hevesebben kapálózott és egyre hangosabban kiabált, mire dr Clafflin lépett be a kórterembe.

- Mr Tomlinson, hallom, fennakadás volt a vérvételnél, megkérdezhetem, hogy mi a probléma?

- Az a probléma, doki, hogy itt kell lennem, holott lófasz se kérte, hogy hozzanak be. Ez a szerencsétlen csirke meg akart csapolni, de olyan béna, hogy egy tűt nem tud normálisan belém döfni. Miért nem lehet engem egyszerűen békén hagyni? Miért? - Lou a homlokára szorította a tenyerét, mint akinek erős fájdalma van. Harry növekvő aggodalommal nézte szerelme ámokfutását. Úgy érezte, mintha egy párhuzamos univerzumba lépett volna, mióta Lou visszatért.

- Nos, Mr Tomlinson, szíves elnézését kérem a kellemetlenségért, kérem, engedje, hogy a nővér ellássa a karját és gyorsan kicserélje az ágyneműjét. Utána ígérem, békén hagyjuk. Rendben van így? - Louis nagyot sóhajtott.

- Rendben. De kifelé menet vigyék magukkal ezt a bájgúnárt is!

¤¤¤¤

Harry teljesen összetört. Ki ez a fiú odabent? Mintha az ő gyönyörű férjének a testébe egy idegen elme költözött volna. Értette ő, hogy ez most nagyon nehéz neki, ennyi borzalommal szembesülni, de ilyen agresszióra és gúnyra nem számított. Kész volt mindent bevallani neki és esedezni a bocsánatáért, fel volt készülve arra, hogy nem lesz könnyű dolga, de ez...

Egy hirtelen ötlet fészkelte magát a fejébe, s mivel Lou amúgy sem akarta látni, fogta magát, bevágódott az autójába és meg sem állt a céljáig. „Ha ez az egyetlen dolog, amit tehetek érte, akkor ezt teszem. Talán ebből majd látja, hogy tényleg komolyan gondolom."

Nem volt egyszerű megtalálnia a címet, amit keresett. A sok órás vezetés kimerítette, és mivel amúgy sem aludt szinte egy szemet sem az utóbbi két napban, a fáradtságtól már az ájulás környékezte. Végre ott állt a takaros kis vöröstégla ház tornácán. „Gyerünk, Styles, meg tudod csinálni!" - biztatta saját magát. Vett egy nagy levegőt és bekopogott. Hamarosan lépteket hallott közeledni, majd kattant a zár, kinyílt az ajtó.

- Styles? Mit keres maga itt? Nem ártott még eleget? - a kristálykék szemek szikrákat szórtak, és már csapták is volna be az ajtót az orra előtt, mikor Harry végre megszólalt.

- Louis-nak szüksége van magára, Horan. - Niall keze megállt a levegőben.

- Mmmi... mi történt? Mi történt Louval? Mit csinált vele, maga rohadék?

- Bemehetek?

Csók, drágáim!

Kicsit behavazódtam az elmúlt napokban, ez az oka a késlekedésemnek. Beindult a suli, amit tudtam, de azt nem, hogy házi feladatot is kapunk, mint a gimiben :) Never mind, túléljük. Fogadjátok szeretettel a Ki vagy te? című epizódot!

xx