Nebánts virág I-II (L.S. ff.) BEFEJEZETT

MÁSODIK RÉSZ 5. Bros reunion

Harry délelőtt tíz óra körül rakta ki Nialléket a kocsiból. Előző este már lefixálták, hogy a Tomlinson házban fognak megszállni, Martha a legnagyobb örömmel fogadta őket. Miután a fiú és az anyja kiszálltak a kocsiból, első útja a kórházba vezetett, reményekkel telve, hogy szerelme már jobban van. Nem volt...

Amint Harry a kórterem ajtaján belépett, Lout egy idegen férfi ölében találta, éppen nagyon szerette volna megcsókolni a kék pólóst, aki gyengéden ugyan, de határozottan visszautasította. - Mi a baj, Shawny? Nem tetszem neked? Nem kívánsz? - kérdezte Lou szenvedéllyel teli hangon, amitől Harry szíve össze teljesen összetört.

- Nézd, Lou, nagyon helyes vagy, de nem ez a lényeg, neked férjed van, aki szeret. Talán most nem hiszel ebben, de így van. És hidd el, bármit megtenne érted.

- Leszarom. Téged akarlak, Shawn - bújt még közelebb Lou a Harry számára ismeretlen férfihez. Apró kezeivel a férfi pólója alá próbált férkőzni, ajkaival a másikét kereste.

- Lou... - szólalt meg Harry elfúló hangon, mire mindketten felnéztek. Lou bosszúsan, a kék pólós némi megkönnyebbüléssel. Leemelte Louis-t az öléből és felállt, hogy üdvözölje a belépőt.

- Helló, gondolom, te vagy Harry. Az én nevem...

- Tudom... Shawn. Shawny...- meredt a zöld szemű a barnákba.

- Igen. Gyere, menjünk az irodámba, szeretnék veled pár szót váltani.

- Most mi van, itt hagytok? - kérdezte Louis mérgesen és a homlokához kapott, mint akinek nagy fájdalma van. A két férfi elnézést kért és elhagyták a kórtermet, már nem hallották Louis válaszát. - Persze, menjetek, hagyjatok ti is egyedül...

¤¤¤

- Nézd, Harry, amit láttál, az... - kezdte Shawn, amint helyet foglaltak a szobájában.

- Tudom, nem úgy volt. Shawn, láttam, amit láttam, és azt is, hogy nem vettél részt benne. Köszönöm.

- Nos, itt dolgozom és a neurológiai valamint pszichológiai esetek összefonódását tanulmányozom agysérülteknél. Louis esete különleges, amennyiben őt nem a sérülése, hanem pont annak megszűnése miatt kezeljük. A helyzet az, hogy Lou nincs jól. Éppen azt próbálom megfejteni, mi áll a jelentős személyiség változás hátterében. Amit eddig tudok, látva a CT felvételeket, hogy az eltávolított csontszilánk egy az érzelmekért felelős részén volt az agyának, itt - mutatott a képre Shawn. Ezt a részt eddig blokkolta az idegen test, ami most kiszabadulva olyan erős ingereket küld az eddig pihenő területekre, amivel Lou számára szinte feldolgozhatatlan, A homloklebenyben van egy eddig kihasználatlan terület, ez felel a kontrollért. Hogy világos legyen, például azért, hogy bár nagyon lenne kedvünk valamit megtenni, nem tesszük, mert szociális fejlődésünk során megtanultuk, hogy nem lehet, vagy nem illendő. Amit most láttál, éppen ilyen volt. Felmerült benne a szexuális vágy, de nem működött megfelelően a kontroll.

Képzeld el, hogy évek alatt minden nap kétkilós súlyokat emelsz. Aztán egyszer csak eléd tesznek egy mázsásat és azt várják, hogy azonnal meg tudj küzdeni velük. Nem fog menni, viszont edzhetsz rá és idővel képes leszel majd felemelni. Nem tudom, eddig érthető-e.

- Öööö... azt hiszem, igen. Szóval Lou agyát túlterhelte a sok hatás és benyomás, ami eddig nem jutott el hozzá, így van? - próbálta Harry értelmezni a hallottakat.

- Igen, nagyjából ennyi. Túl sok mindent nem tudunk tenni érte, csak annyit, hogy türelmesek vagyunk vele és nem akadunk ki minden helytelennek vélt reakcióján.

- Értem, köszönöm, Shawn - máris jobban tetszett neki a férfi, bár nem tudott szabadulni az elméjébe égett képtől, Louis-val az ölében.

¤¤¤¤

Harry sokkal könnyebb lélekkel ment vissza férje kórtermébe, de meglepő módon Lout nem találta az ágyában. Azt gondolta, talán sétálni ment, de aztán ahogy körülnézett, fojtott hangokat hallott kiszűrődni a mosdóból. „Lou sír? Vagy mi ez? Talán..."

- Lou, mit művelsz? - kérdezte tágra nyílt szemekkel a fiútól, miután követte a mosdóba. Louis a csap előtt állt és éppen örömet próbált szerezni magának, amiben Harry most megzavarta.

- Mégis mi a francot gondolsz? Szerinted? Próbálom lelohasztani ezt a szart, de hiába, már harmadszor csinálom és még mindig áll. Mi a kurva élet van velem? Hiába eszem, nem lakom jól, hiába verem ki, újra áll. Nem tudtatok volna ennél jobban kibaszni velem! - haragosan nézett férjére, de szemében ugyanakkor ott volt a riadt kétségbe esés is.

- Gyere ide, Lou... gyere - kérte Harry, Louis azonban csak még ingerültebb lett.

- Minek? Le akarsz szopni? - Harrynek tátva maradt a szája, de be kellett ismernie, hogy semmire sem vágyott jobban, mint hogy Lout újra maga mellett tudja. Már a gondolattól is remegni kezdtek a térdei. Szívverése felgyorsult és légzése felszínes, szaggatott lett. Bezárta maga mögött az ajtót és két lépéssel Lou előtt termett.

- Bármikor, édes, ha szeretnéd - suttogta a fiú fülébe és közelebb lépett, hogy megcsókolhassa végre, de Louis a hajába mart és erővel tolta a fejét le az ágyéka felé.

Pár perc múlva Louis hangosan hörögve, üvöltve élvezte tele Harry száját. Kifulladva dőlt a falnak és pihegett, míg férje összeszedte magát. Harry csalódott volt. Szerette volna Louis-t minden lehetséges módon kényeztetni, akár egyoldalúan is, de szerelemmel szeretni. Lou azonban nem akart és nem is kért többet belőle.

Lou sem volt elégedett. Nem...nem erre számított. Azt hitte, ha megkapja, amit akart, elmúlik végre benne ez a csillapíthatatlan éhség, de csak még rosszabb lett. Mellkasa fel akart robbanni, feje a homlokánál szinte szétszakadt. Dühösen igazította el magán a kórházi köntöst és a könnyes szemű Harryt szóra sem méltatva hagyta faképnél. Kivágta az ajtót és visszacsörtetett a kórterembe.

Csak a szőke üstököt észlelte először érzékei homályán át, aztán hallotta meg a hangot, amit oly régóta hiányolt.

- Lou! Louis! Hát itt vagy, bro! - nézett rá a fiú boldog tekintettel.

- Nnn..Ni...Niall? - kérdezte Lou bizonytalanul, de amint a nevet kiejtette a száján, már rohant is a kitárt karokba, karjaival és lábaival egyszerre ölelve barátját, akinek hirtelen túl nagy volt a teher, így a földre huppantak. De egyikük sem zavartatta magát. Boldogan merültek el az ölelésben. Lou hangos zokogásban tört ki, miközben mellkasa szorítása engedni látszott.

És akkor, ott a kórház padlóján kuporogva, legjobb barátját szívére ölelve értette meg, mi hiányzott neki annyira. Miért nem enyhült a vágya, miért nem tudott jól lakni a legfinomabb ételekkel sem.

Mert nem a teste, hanem a lelke éhezett.

Csók, drágáim!

Tudom, hogy késő van, de remélem, azért van még valaki ébren, ugyanis itt az újabb fejezet :)

Szeretettel

xx

UI: Tudom, hogy mindenki a Watersugar Melonon fangörcsöl, de szánjunk Zaynie-re is pár percet, itt az új klipje, szerintem brilliáns.