Nebánts virág I-II (L.S. ff.) BEFEJEZETT

X. Ő nem az, akinek hiszed...

- Ugye tudja, Mr Styles, hogy nem mindenki olyan naiv, mint Lou? - hallotta a cseppet sem kedves hangot maga mellett Harry. Louisnak el kellett mennie különböző papírmunkákat intézni az édesapja halálával kapcsolatban, Martha és Maura Dennis teste mellett virrasztott, így a férfi és Niall egyedül maradtak a folyosón. Mivel késő éjszaka volt, nem sokan járkáltak arra.

- Hogy mondja, Horan? - csattant fel Harry, szemei szikrákat szórtak.

- Úgy, ahogy hallatszott, szerintem a folyosónak elég jó az akusztikája. Lehet, hogy a barátom szerelmes magába és nem látja a fától az erdőt, de nincs egyedül. Nagyon jól tudom, hogy hol volt ma éjjel. Hogy miért nem volt Lou mellett a legnehezebb órákban. Mondja, nem szégyelli magát? Alig pár hete házasok és már csalja őt? - Niall hangjából csak úgy sütött a szemrehányás.

- Nem hiszem, hogy életvezetési tanácsokat kértem volna egy zöldfülű takonygombóctól. Mégis mit képzel magáról, hogy beleszól az életembe? Louis felnőtt férfi és el tudja dönteni, hogy jó-e neki velem, vagy nem. Ahhoz pedig, hogy hol voltam, magának az ég adta világon semmi köze. Majd a férjem megkérdez, ha akar, de magának nem fogok magyarázkodni, abban biztos lehet!

- Nem is szükséges magyarázni a nyilvánvalót, Styles. De jól jegyezze meg, magán tartom a szemem és ha Lounak...

- Mi van velem, Ni? Rólam beszéltek? - kérdezte Louis, aki éppen visszaért az ügyintézésből. Rögtön Harry feje búbjára hajtotta a fejét, aki átölelte a derekát és magához vonta. Niall csak a szemeit forgatta a bensőséges jelenetre, de nem szólt semmit. Inkább bement az anyja és Martha mellé.

- Jól vagy, Lou? - kérdezte gyengéden a férfi.

- Nem tudom, édesem, ez olyan ... furcsa, még sosem éreztem ilyet. Szorít a mellkasom és a torkom néha olyan furcsán fáj. És én..én még sohasem sírtam, azt hiszem, de most úgy...úgy... - Lou kapkodva szedte a levegőt és látszott rajta, hogy valóban a sírás határán áll. Harry felállt és szoros ölelésbe vonta az elesettnek látszó fiút. Nem tudta, mennyit fog fel abból, ami körülötte történik, már megtapasztalta, hogy férje rengeteg szituációban az átlagostól eltérően reagál. De úgy tűnt, az apja elvesztése mintha kizökkentette volna valamelyest az rózsaszín burokból, amiben eddig élt.

- Lou, teljesen természetes, hogy ha sírnod kell, kérlek, ne fogd vissza magad. Senki sem fog elítélni azért, mert könnyeket ejtesz az édesapádért.

- De... de ő most ott van, ahol mindig is lenni akart. Amióta anyáék elmentek, csak utánuk vágyott és én nem tudtam pótolni őket. Akkor most én miért nem tudok ennek örülni? Vagyis... örülök, hogy végre boldog, csak... csak... voltál már így? Hogy az agyad tudta, hogy amit érzel, csinálsz,az helytelen, de nem tudsz tenni ellene? - Könnyes szemekkel nézett az imádott férfire, kétségbe esetten vágyva egy vigasztaló szóra, vagy arra, hogy legalább megértse, mi zajlik most benne, miért nem tud parancsolni az érzéseinek, amik eddig még sosem hagyták cserben. Harry nagyon is jól tudta, miről beszél a fiú, hisz ezzel feküdt, ezzel ébredt, mióta elfogadta Dennis ajánlatát.

- Voltam, Lou...voltam. "És leszek is még..."

****

Pár nappal a temetés után Lou újra a régi volt. Nyoma sem volt annak a fiúnak, aki éjszakába nyúlóan zokogott Harry ölében és aki rácsimpaszkodva tudott csak elaludni. Harry örült, mert bár nagyon nehezen viselte a locsfecsi Lout, aki folyton a hívásaival zaklatta, a reszkető és magába fordult Lou viszont egyenesen kiborította. Belegondolt, mi lenne, ha "normális" fiú lenne és minden negatív hatást így élne meg...és köszönte szépen, nem kért belőle.

Liam is egyre gyakrabban nyaggatta a malibui úttal, szinte már minden nap, úgyhogy Harry végül beadta a derekát és lefoglalt egy hetet egy nászutas lakosztályban Malibu leghíresebb luxusszállodájában, a Nobu Ryokanban, és két repülőjegyet. Louisnak sikeresen beadagolta a sürgős üzleti út témáját, amivel a fiúnak semmi problémája nem volt.

Alig néhány órával azután, hogy Liam és Harry felszálltak a Heathrow repülőtérről, Niall jelent meg Louis ajtajában egy hatalmas sporttáskával.

- Szia, Ni, de jó, hogy jössz, a párom elutazott egy fontos üzleti útra. Akár itt is alhatsz, ha akarsz - örvendezett Lou.

- Cső, haver, a helyzet az, hogy épp emiatt jöttem, és azért is hoztam a táskámat, mert maradni fogok.

- Ez nagyszerű, gyere be, mit kérsz enni? Épp makarónit csinálok, megfelel?

- Lou, nekem bármi megfelel, ami ehető és sok - nevetett Niall és levetette magát az egyik kényelmes fotelbe. Hamarosan el is készült a tészta, kellemesen megvacsoráztak, majd egy pohár borral leültek a tévé elé. Niall látványosan feszengett, nem tudta, hogy álljon neki a mondandójának, egyáltalán vesse-e fel a témát, ami már régóta foglalkoztatta. Aztán megadta magát a sorsának és bízva Lou megértésében, mégiscsak előhozakodott vele.

- Mondd, Lou, biztos vagy benne, hogy Harry üzleti úton van?

- Ezt meg hogy érted, Ni? Persze, hogy biztos vagyok.

- Értem. És hová utazott?

- Amerikába.

- Pontosabban?

- Nem tudom, csak ennyit mondott, hogy Amerikába. De miért érdekel ennyire, Niall?

- Tudod, bro, melletted nemcsak türelmet és vidámságot tanultam. Figyeltem, mikor a számítógépedet bújtad és ragadt rám egy s más. Szóval... egy: A TK-nak nincs amerikai érdekeltsége, kizárólag brit piacra dolgozik. Kettő: Nem is tervez tengeren túlra szállítani, semmilyen tárgyalás nem folyt és nem is folyik ez ügyben. Három: Harry Styles két repülőjegyet foglalt a British Airlinesnál Malibura.... mondom MALIBURA. Kettőt.

- Jó, de Malibu Amerikában van, akkor nem hazudott...

- Nem...nem hazudott. Arról legalábbis nem, hogy hová ment. De hogy mit csinál ott? És kivel?

- Kivel?

- Egy bizonyos Liam Payne-el, akivel a nászutas lakosztályt bérelte ki a halott apád pénzén. Lou, ő nem olyan jó ember, mint amilyennek hiszed...

Csók, drágáim!

Na vajon mit kezd a mi Louis babánk az infóval, mit gondoltok?

Alattam az új klip, ma jött ki, még meleg... vagyis... khm :)

xx

'Cause we made it
Underestimated
And always underrated
Now we're saying goodbye
Waving at the hard times
Yeah, it's going to be alright
Like the first time
Met you at your doorstep
Remember how we tasted
Looking into your eyes
Baby, you were still high
Never coming down
With you hand in mine

[]
Yeah, yeah, yeah, yeah
Yeah, yeah, yeah, yeah
Yeah, yeah, yeah, yeah

[]
Oh my, I remember those nights
Meet you at your uni
Cheap drinks
Drink 'em all night
We're staying out till sunrise
Share a single bed
And tell each other what we dream about
Things we'd never say to someone else out loud
We were only kids just tryna work it out
Wonder what they'd think if they could see us now (Yeah)

[]
'Cause we made it
Underestimated
And always underrated
Now we're saying goodbye (Goodbye)
Waving to the hard times
Knew we would be be alright
Like the first time
Met you at your doorstep
Remember how we tasted
Looking into your eyes
Baby, you were still high
Never coming down
With you hand in mine

[]
Yeah, yeah, yeah, yeah
Yeah, yeah, yeah, yeah

[]
Oh god, what I could've become
Don't know why they put this all on us when we were so young
Done a pretty good job