Nebánts virág I-II (L.S. ff.) BEFEJEZETT

MÁSODIK RÉSZ 6. Kesze-kusza

Hosszú-hosszú percekig csak ölelték egymást, megszólalni sem bírtak. Louis a zokogástól, Niall a meghatódottságtól. Harry a fürdőszoba ajtajából nézte őket, nem kis féltékenységgel. Nem a szerelmét féltette ebben a percben. Azt sajnálta, hogy ő nem tudta ilyen boldoggá tenni Lout. Pedig bármit megadott volna azért, hogy a fiú rajta csüngjön ilyen eufóriában.Végül Louis törte meg a csendet.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte barátját - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Harry...izé Mr Styles jött el értem. Elmesélte, mit műveltél és kért, hogy jöjjek el, mert szükséged van rám. - Még mindig a földön ültek, de Lou már nem sírt. Lazított az ölelésen, hogy Niall szemeibe nézhessen beszéd közben. Harry nevének említésére hátra fordult és a férjére nézett.

- És akkor most hajoljak meg, vagy mi? Ha ő nincs, el se mentél volna - tette a következő gúnyos megjegyzést. Harry úgy érezte, most volt elég, nem bír tovább ott állni és hallgatni. Vetett egy fájdalmas pillantást a gyönyörű azúr szemekbe, aztán távozott.

Niall feltápászkodott és felsegítette barátját is. - Figyu, nem vagy túl kemény vele? Végül is belátta a hibáját és bocsánatot kért. És eljött értem.

- Aha. És miért voltál ott? Miért kellett elmenned neked és a mamádnak is? Miért kellett érted mennie, minek kellett ahhoz történnie, ha? Meg kellett halnom hozzá, Niall.

- Öregem, te tényleg megváltoztál...

¤¤¤¤

Harry tanácstalan volt. Már tudta, hogy Lou nem tudja kontrollálni a kitöréseit és részben nem felelős a cselekedeteiért, mégis azt remélte, hogy az, hogy elhozta Niallt, megtöri a jeget kettejük közt. Folyamatosan újraélte azokat a perceket, amikor a szájában érezhette őt, de annyira idegen volt, annyira...személytelen. Ugyanaz az illat, ugyanaz a mámorító íz, de... mégsem az ő Louja.

Hazaautózott és átöltözött, hogy bemenjen az irodájába, ahol napok óta nem járt. Odabenn a munkatársai folyamatosan Lou állapotáról kérdezték. Miután mindenki kíváncsiságát kielégítette, végre leülhetett a kényelmes irodájában és elbújhatott a világ szeme elől. Gondterhelten dőlt előre és az orrnyergét masszírozta. „Túl sok mindent nem tudunk tenni érte, csak annyit, hogy türelmesek vagyunk vele és nem akadunk ki minden helytelennek vélt reakcióján"Shawn szavai visszhangoztak a fülében és próbálta, igazán próbálta magáévá tenni a hallottakat.

- Gondterheltnek látszol - hallotta a hangot a feje fölül.

- Liam... nem is hallottalak bejönni - nézett fel meglepetten a férfi. - Mit akarsz?

- Semmit, nyugi. Csak dolgozom. Nem rúgtál ki innen, csak az ágyadból...- jegyezte meg Liam és átvetette hosszú lábait egy széken, hogy leüljön. - Hallottam, mi történt. Sajnálom, babs. Őszintén. Nem akartam ezt.

- Én sem. Figyelj, Li. Én nem szeretnélek olyan helyzetbe hozni, hogy éhezned kelljen, vagy ilyesmi, de ha esetleg találnál másik munkahelyet... segítenék bekerülni. Írok referenciát, ha kell.

- Aha...Szóval eddig nem rúgtál ki, de most igen. Értem. Jól van. Elkotródok, amilyen gyorsan csak tudok. - Liam arca elnyúlt, de nem állt neki sem vitatkozni, sem zsarolni, sem fenyegetőzni. Tudomásul vette Harry döntését és elhagyta az irodát.

¤¤¤¤

Niall és Louis a fiú ágyán falatoztak. Már órák óta beszélgettek, volt mit megtárgyalniuk, és Niall nagyon megéhezett. Lou már jóllakottnak érezte magát, de nem mondott ellent Niall invitálására. A szőke fiú kiugrott egy közeli étterembe és hatalmas dobozokkal tért vissza, mindenféle ínycsiklandó kínai, thai és egyéb távol-keleti ételekkel megpakolva.

- És milyen az egyetem? Vannak normális emberkék? Pasik? - kérdezte Lou két falat közt.

- Normális csoporttársaim vannak, de egy sem, aki pasiként érdekelne - felelte Niall tömött szájjal. - Minden okés, tényleg, nincs rossz életünk, anyának is lett király munkája. Mire odaértünk, minden le volt rendezve. - Louis forgatta a szemeit. - Mi van? Nem azért mondom, de tényleg. Harry rohadtul viselkedett, hogy eltávolított mellőled, és minden pillanatban kicseszettül hiányoztál, de ezt leszámítva mindent normálisan intézett. Utólag is gondoskodott rólunk.

- Hagyj ezzel, Ni, mielőtt azt gondolom, hogy a szószólójának jöttél vissza! - kapta fel a vizet Louis. - Fizetett is, hogy az érdekében beszélj, vagy mi a fasz van? - Niall felpattant és felháborodottan el akarta hagyni a szobát, mikor Shawn belépett.

- Oh, Louis, látom, nem alkalmas, visszajövök később - mondta, Louis viszont nem akarta, hogy a szépfiú elmenjen.

- Maradj csak, Shawn, gyere, bemutatlak a legjobb barátomnak. Ő Niall Horan, gyerekkorom óta ismerem. - Niall gyorsan lenyelte a falatot, ami még a szájában volt és a farmerébe törölte izzadó tenyerét.

A két férfi kezet rázott egymással. Talán egy pillanattal tovább tartotta fogva az erős kéz a kicsit, talán egy leheletnyivel rekedtebben hangzott a bemutatkozása, talán egy szívdobbanásnyival tovább bámult az érdeklődő barna szempár a kristály kékbe.

- Örülök, hogy megismertelek, Niall. Érdekes név, nem vagy idevalósi?

- Áh nem..én...én..ööö...Dublinból jöttem, ír vagyok. Mármint Írországból, úgy értem...

- Ni, szerintem Shawn hallott már Írországról, nem gondolod? - kérdezte cinikusan Louis. Nem tetszett neki ahogy a két férfi méregette egymást.

- Öööö... de biztosan, én nem azért... csak... - dadogta Niall.

- Semmi gond, Niall. Az én nevem nem hangzik idegenül, pedig én sem vagyok angol. Kanadában születtem - mondta mosolyogva Shawn még mindig fogva tartva Niall tekintetét.

- Na jól van, ha körbeudvaroltátok egymást, megtudhatom a jöveteled okát? - kérdezte meglehetősen éles hangon Louis. Shawn rajtakapottan fordult el Nialltől és Lou felé fordult.

- Öhm... persze. Nos konzultáltam dr Clafflinnel és arra a konszenzusra jutottunk, hogy amennyiben a sebed rendben lesz, holnap, de legkésőbb holnapután hazamehetsz. Otthon is tudsz lábadozni, semmi okunk rá, hogy bent tartsunk.

Csók, drágáim!

Tudom, tudom, ez most rövid lett, bocsika. Arra gondoltam, megkérdezlek titeket, mi legyen a holnapi menü. Folytassam ezt a sztorit, vagy indítsuk be újra a HÓGÖMB rakétát?

xx