𝐀𝐌𝐀𝐑𝐀𝐍𝐓𝐇 ━ ᴀɢᴇ ᴏꜰ ᴅʀᴀɢᴏɴꜱ | 𝐓𝐡𝐞 𝐖𝐢𝐭𝐜𝐡𝐞𝐫

𝟸. É𝚓𝚏é𝚕

───※ ·❈· ※───

───※ ·❈· ※───

Nem egészen egy és egy fél napja utaztak már együtt, de Alina egy kósza, elejtett szót sem intézett Geralthoz. Éppen csak akkor állt vele szóba, amikor valami fontos közlendője volt, mondjuk, hogy az életére tört egy pár lidérc, vagy a sebét kellett átkötni. Nem akart Geralt terhére lenni, ha már úgyis a nyakára akaszkodott, csak a leglényegesebb dolgok miatt zavarta, sőt, még pár méterrel tőle lemaradva lovagolt. Végtére, egyikük sem állt egy óriási szószátyár hírében, így egyikük sem erőltette a bájcsevejt.

Egy csermely mellett táboroztak le az éjszakára, s míg Geralt maga vállalta el, hogy egy tábortüzet állítson össze, addig Alina az útközben szedett gyógyfüvekből különböző olajokat és főzetalapokat készített. A megfelelő hozzávalókat egy mozsárban törte össze, majd kis üvegcsékbe töltötte, egy vastag, kidőlt farönkön gubbasztott. Iszonytatóan fájt a jobb válla, ahova négy napja egy ezüst tőrt döfött Roggeven földesura, majd egy pár strázsájával jól összeverette. Igazi úriember, nem?
Geralt, miután begyújtotta a tüzet, leült Alina mellé és a leány apró kezének mozgását figyelte. Noha felmerült benne a gyanú, hogy a fehérhajú lány szándékosan olyan dolgokat kever a főzetbe, ami nem kevés bajt okozhat számára, próbált bízni benne. Közelebb csúszott Alinához, s szótlanul lehúzta a válláról az inget, ő kiegyenesedett és visszafogott lélegzettel tűrte, hogy a férfi óvatosan levegye sebéről a kötést.
– Piszkos a seb – állapította meg egyből Geralt.
– Piszkosul fáj is – mordult fel Alina, majd felkelt a farönkről és háttal fordult a férfi felé. Geralt jól kivette a leány karjainak mozgásából, hogy éppen szoros bőrfűzőjét oldja ki, majd ingjének madzagját fűzi szét. Nem szólt semmit, csak nézte, ahogyan Alina leveti magáról vajszínű, poros ingjét, s felé fordul. Geralt elé tárult a leány meztelen felsőteste, és akármennyire is felkeltette az érdeklődését, ezt nem mutatta ki felé. Komor ábrázattal ült a tábortűz mellett, hümmögött egyet, miközben a leány őt nézve, félmeztelenül felkötötte ezüst haját feje tetejére.
– Biztos jó ötlet az? – jegyezte meg Geralt, hiszen látta, hogy Alina a kis csermelyhez indul meg. Mindenbizonnyal fürdeni akart, hogy megtisztítsa a sebét a hegyekből eredő kristálytiszta vízzel.
– Nem fog elfertőződni, de csökkenti azt a cefett égető érzést – vágott vissza Alina, mialatt lesétált a csermelyhez. Leguggolt elé, majd óvatosan végigmosta karját, arcát, nyakát és melleit a friss, hideg vízzel.
Geralt nem tudta levenni tekintetét róla, de érezte, hogy ez semmi jóra sem vezet, így nagy erőt vett magán. – Nem vagy szégyellős, látom – hümmögött egyet, lábát kinyújtóztatta.
– Az ájtatosság nem segít túlélni – Alina megrázta fejét, majd kiegyenesedett. Geralt jól látta a félhomályban is a hátát díszítő sebhelyket és ha közelebbről megvizslatta volna, azt is meg tudta volna állapítani, hogy melyiket miféle lény okozta.
Alina kiengedte fehér haját, ami hátára omlott gyengéden, majd a tábortűzhöz sétált és visszaült Geralt mellé. Ő nem bírta ki, hogy ne mérje végig a meztelen női felsőtestet, ahogyan felé fordul.
– Mi az? – Alina értetlenül nézett rá. Tudta, hogy a vajáknak felébredtek a férfi ösztönei, de nem akart tudomást venni róluk. – Hahó! – csettintett egyet, amire Geralt elkapta tekintetét Alina csupasz melleiről – hajlandó vagy segíteni?
A fehérhajú férfi morogva nyúlt a melléjük ledobott nyeregtáska felé, s kikutatta belőle a tiszta kötszereket.
– Az ott a gyógyító – Alina az egyik kis fiolára mutatott a tábortűz mellett. Egy nagy, lapos kőre voltak kisorakoztatva a kész főzetek, s a jobb szélső kellett most nekik. Geralt engedelmeskedett, elkapta a kis fiolát, majd a kezének segítségével Alina sebére rakott egy kevéske krémet. A leány felszisszent, izmai megfeszültek, persze fájt neki. Égette a bőrét, a friss illatú krém fertőtlenítette a sebet, csípett, de tudta, hogy pont ezért hat is. Geralt megragadta Alina karját, majd óvatosan felemelte, hogy megfelelően körbe tudja tekerni a leány vállát. Próbált nem hozzáérni melleihez kezével, ami igen nehéz feladatnak bizonyult, de emiatt sokkal figyelmesebben járt el, mint más esetekben. Kínos csend volt kettejük között a procedúra alatt, s Alina tudta, hogy Geraltban igen sok kérdés fogalmazódott meg vele kapcsolatban, de mindet magába fojtja.
– Kérdezz, ha valamit nem tudsz – jegyezte meg a lány, közben elmosolyodott.
Geralt hümmögött. – Nincsenek kérdéseim.
– Engem nem tudsz megvezetni, vaják – Alina a férfi felé kapta tekintetét. – Kizárt, hogy egy fura ügy fura alanya ne érdekeljen. Azt sem tudod, hogy miféle vagyok, de nem kérdezed meg, ahogy azt sem, hogy mit kerestem a Roggeveni bárónál.
– Nem tartozik rám – a fehér hajú férfi hangja semleges volt, amikor befejezte a seb kezelését – öltözz fel, megfázol.
Alina felkelt a helyéről, s úgy tett, ahogyan Ríviai Geralt azt utasításba adta neki. Másfél napja ez volt a leghosszabb beszélgetésük, bár nem sokra vezetett, de legalább beszélgettek.
Már, ha ezt beszélgetésnek lehet nevezni.
– Mit kerestél Roggevenben? – Geraltot nem hagyta nyugodni a téma, valóban, s amikor ismét leült mellé Alina, tüstént nekiszegezte első kérdését.
– Munkám lett volna Varlburgban, és mivel az országúton jöttem Troy felől, így ez esett útba. Maradtam a vásárnapra és akkor keresett meg a báró. Összetűzésbe keveredtünk, röviden szólva, mire ő válaszul elvette a medált, megveretett a testőreivel, kishíján félholtra, majd sorsomra hagyott. Így jár egy nő, ha nem tesz eleget a férfi parancsainak – hadarta el Alina, megrázta fejét.
– Nem akartál vele hálni, ezért megveretett? – Geralt a nőre sandított, sárga szemében ragyogott a tábortűz fénye.
– Minden király, báró és nemes azt hiszi, hogy a népek úgy ugrálnak, ahogy ő fütyül. Aztán ha valami nem tetszik nekik, elönti a méreg őket és tombolnak. Nem tudják elviselni a kudarcot.
Geralt ajkára féloldalas mosoly szökött. – Ezért uralkodnak ők.
– Vagy a hatalom teszi őket ilyenné.
A férfi ismét végignézett Alinán.
– Ezért úgy gondoltam, hogy bosszút állok. Sőt, nem is bosszút. Csak vissza akartam szerezni, ami az enyém. És mint látod ilyen állapotban az utazás is nehezemre esik. Ezért szörnynek adtam ki magamat... innentől pedig tudod a sztorit. De gondolom ezekre már te is rájöttél.
– És mi lett volna akkor, ha egyenesen rád támadok és nem hagyok időt beszélgetésre? – Geralt a tűz mellől elvett egy botot, majd megigazította a parázsló fákat.
– Meghalok, azt hiszem.
A férfit ez a határozott, hallhatóan előre jól elgondolt kijelentés furcsán érintette, kvázi meglepte. Alina furfangos harcosnak tűnt számára, így nem hitte volna, hogy ilyen könnyen várja a halált ő is. – Mindenesetre is – Alina a férfi felé fordult – köszönöm a segítségedet, még egyszer. Meg, hogy ápolsz.
Megvonta széles vállát. – Semmiség.
– Ha lesz alkalmam rá, meghálálom majd.
Geralt felmordult. Kapott már éppen eleget a hálából ebben az elfuserált világban, s bár nem kötötte Alina orrára, de a jelenlegi helyzetében nem szívesen fogadna el honoráriumot. – Te miért tartasz Cintrába? – intézte most Alina Geralthoz.
A fehérhajú férfi hümmögött. – Nem sok közöd van hozzá.
– Nem erőltetem – Alina felkelt helyéről, majd a hálózsákjához lépett – te kezded az őrködést, vaják – rövidre zárta a témát, hiszen semmiféle hajlandóságot nem látott Geralton, ami arra ösztönözné, hogy beszéljen a saját terveiről.
– Négy óra és felváltasz – Geralt felkapta kardját, majd lecsúszott a nagy rönk elé. Hátát nekitámasztotta, s a hideg avarban gubbasztva meredt a tábortűzre. Fáradt volt ő is, de már csak négy órát kellett ébren kibírnia, s onnantól aludhatott hajnalhasadásig.