Miért futsz el, ha zajt hallasz magad mögül?
Miért bújsz menedékbe, ha jön a vihar?
Miért hagyod ott a bajtársadat a csatamezőn a legnagyobb vérontásban de ugyanakkor miért hagyod a sebzett vadat elfutni?
Ha zajt hallasz, menekülés helyett fordulj...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
───※ ·❈· ※───
Metinna Toussaint mellett dél gyöngyeként is ismert volt. A maga nyugodt városnegyedeivel, hangulatos, szűk utcáival és az északi városok higiéniájához mért tisztaságával a déli párta egyik legszebb ékkövének számított. Gazdag település volt, és hiába, hogy Tiberiaan, az öregkirály havi adót fizetett a feketéknek, Metinna tartomány fejlettsége magasan a déli államok fölött állt, a harmadik kulturális központot jelentette a Toussainti grófság és Nilfgaard mellett. A síkságból kiemelkedő domb tetejére építették a belsővárost, a kastélyt, s a dombra és az alá a külvárost és a parasztok birtokait. Amerre a szem ellátott, kusza szőlősök húzódtak a domboldalakon és nagy, lomha szántók borították a síkságot, a medence szívét, melyben Metinna feküdt.
Most éjszaka volt, az idő nyolc óra tájt járhatott. Télvíz elején járt a vidék, de ez, délhez méltóan, nem érződött az időjáráson. Nappal vakító, derűs idő volt és tavasz ellenére meleg, viszont az éjszakák kellemetlenül hidegek voltak. De ez nem szegte kedvét a városnak. Most a tartományközpont erődítménye Metinna szívében a dombtetőn fényárban úszott és mindent virágok díszítettek; orgona, három színben és frissen szedett liliomok, nárciszok voltak bokrétába fűzve és füzérként színesítették a négytornyos kastély bejáratát. Tiberiaan leánya ma töltötte éppen a tizenhetedik életévét, s a férjjelölt választással egybekötött ünneplést az öregkirály nem aprózta el. Annyi aranyat költött a virágokra, a zenekarra és a vendég nemesek megfelelő fogadtatására, hogy az bőven fedezné minden tartományban az éhínséget és a fagyoskodást.
A kastély első emeletén, a hatalmas, díszes bálteremben tartották az ünnepélyt. Minden üvegcsilláron gyertyák égtek, ezek megvilágították a csiszolt márványlapokból kirakott padlót, melyen megannyi úriember és hozzátartozóik beszélgettek. A bálterem terasza szintúgy hatalmas volt, s a nagy városkapuk felé nézett egyenesen. A terasszal szemben, a bálterem másik oldalában széles, festett mozaikos üvegablakok előtt állt a pódiumon a királyi asztal, melynél az öregkirály családja foglalt helyet. Ők ebből a biztos pontból figyelték a meghívott vendégeik szórakozását, néha a fiatalabbik leány, Serena is táncba ment, de nővére, akit frissen jegyzett el nemrég a toussainti báró délceg fia, csupán az asztal biztonságából figyelte megfontoltan az eseményeket. Gondterhelt volt fiatal arca vörös tincsei között, s erre felfigyelt a mellette ülő hölgy is. Szép alakját vörös bársonyból szabott ruha takarta, melynek hosszú ujjai vállánál kivágottak voltak, dekoltázsa szépen simult formás melleire, szívalakja pedig még jobban kiemelte idomainak teltségét. Nem volt vékony soha életében, de elhízottnak sem számított a korához képest. Fehér, derékig érő hullámos haja most fel volt kötve egy elegáns félkontyba, felét mellkasára vette, felét hátára engedte, s az ujján pihenő farkasmintás gyűrűt babrálta. Lába idegesen járt a hosszú, burgundi terítővel takart asztal alatt, hiszen a legkevesebb kedve sem volt részt venni ezen az ünnepélyen. – Legszívesebben csak úgy kimennék és kilovagolnék este – Serena, a fiatalabbik királylány odasúgta a fehér hajú nőnek, aki felvonta szemöldökét, de nem nézett a lányra. – Lekaszabolhatnánk pár fojtót. Evelin, a vöröshajú unottan sóhajtott. – Ne ábrándozz – a fehérhajú lassan fel és le futtatta ujját a borospoharán, miközben a tömegbe révedt. – Jaj, Lina, ne mondd már, hogy te szívesen nézed ezt a lagymatag mizériát! – Serena koppintott kettőt az asztalon – Kitáncoltam már magamat és unatkozom! – Válogass inkább a jövendőbelinek jelöltek közül. Két esztendő múlva is hasonló lesz a felhozatal, jobb, ha megnézel magadnak már most egy pár formás feneket – Lina vörös szemét Serenára irányította, aki elvigyorodott, s elégedetten hátradőlt a székében, ajkát beharapta. – Tudom, hogy a lidércek sokkal csábítóbbak, de itt is megtalálod a magadét, ha keresed. – Ne vezesd rosszra a lányomat – súgta oda Tiberiaan a trónszékéből, de tekintetét nem szakította el a táncoló népekről. – Ugyan, csak tanácsokat adtam az önpusztítás kifinomultabb módszereihez – Lina sóhajtott, keze még mindig a borospoharat simogatta lágyan – hogy én ezt mennyire unom. – Köszönöm! – visszafogottan az asztalra csapott Serena is. – Elég – morogta az ősz hajú koronás férfi, bozontos szemöldökét fenyegetően megemelte – elég, ha mondom. Serena, te fogd vissza magadat, Alina, tőled pedig, mint hivatalos testőrömtől és a leányom nevelőjétől azt várom el, hogy a posztodnak megfelelően viselkedj! Serena összenézett Linával, majd forgatta barna szemét. Unottan kelt fel ismét, s lesietett a táncparkettre, ahol egy vállalkozó szellemű kéz be is rántotta a páros körtáncba. – Minden létező lelki és testi szemed tartsd rajta – Tiberiaan felmordult, s az előtte fekvő késéhez nyúlt, idegesen végigsimított az ezüst evőeszközön. – Félek, hogy Serena túl gyorsan odaadná magát egy jöttmentnek és nincs szükségem egy ekkora megalázásra.
