Miért futsz el, ha zajt hallasz magad mögül?
Miért bújsz menedékbe, ha jön a vihar?
Miért hagyod ott a bajtársadat a csatamezőn a legnagyobb vérontásban de ugyanakkor miért hagyod a sebzett vadat elfutni?
Ha zajt hallasz, menekülés helyett fordulj...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
───※ ·❈· ※───
A nap átbukott a keleti horizonton, s a szép pirkadat átölelte a nyurga kastélyfalakat. Lina sóhajtott egyet, miközben vezette előre Luxe-ot, aki unottan forgatta csak füleit, mikor elhaladt mellettük egy ember Beauclair macskaköves, meredek utcáján, mely egyenesen a várba vitt. A herceg kastélya a dombtetőn állt, úgy vigyázta a város nyugalmát, onnét magasodott dölyfösen az emeletes, szalmatetős házak fölé. A kastélyt körülölelő falakon most a vörös-sárga oroszlános lobogók mellett ott díszelegtek Toussaint nagyobb nemesi családjainak címerei, akik nagy valószínűséggel a versenyzők egy igen tetemes részét teszik majd ki. Lina nem is értette, hogy miért vállalta el ezt a bolond feladatot, hiszen anélkül az ezer korona nélkül is jól meglennének. Persze, hazudott magának folyamatosan. Geralt azért nem mondott ellent az öreg strázsa ajánlatának, mert tudta nagyon jól, hogy egy kopott koronányi sincs a zsebükben, a fogadót pedig ki kell fizetni még ma este, ha holnap továbbállnak. – Biztosan jó ötlet ez? – Kökörcsin felzárkózott Geralt és Lina mellé, akik elöl sétáltak, egymás mellett szótlanul, közöttük Luxe léptetett elegánsan, peckesen. – Nincs nagyon más választásunk – Geralt lopva maguk mögé pillantott, megbizonyosodott róla, hogy a kis Ciri még mindig biztonságban van Nerobor mellett, aki ekkor összenézett a vajákkal. Leszakított egy szál petúniát a város patakját átszelő kőhíd egyik kaspójából, majd mosolyogva a kislány kezébe adta. Furcsálta a vaják, hogy a bestia már lassan négy éjszakát töltött velük és még egyáltalán nem mutatja semmi jelét a fondorlatainak, semmi olyan utalást, ami miatt egyértelmű lenne a rossz szándéka. Ez pedig összezavarta Geraltot. Mindig azt tanulta, hogy ne bízzon senkiben, legfőképpen a szörnyekben nem, mégis, most akárhogyan nézte, nem tudta Neroborra rábizonyítani azt a lealacsonyító jelzőt, amivel mindenki illette őket. Viszont az, hogy Lina minden egyes pillanatban csak azon a gyíkon legelteti a szemét, amikor a közelükben van... felforralta ereiben a vért, s már magát csak ezt az apró tényt elég indoknak érezte, hogy lefejezze a kígyószemű szörnyet. – Inkább szerzek tisztességesen háromszáz koronát, mintsem, hogy lopjak hármat – jelentette ki Alina, miközben besétáltak a vár kapuján.
Benn, a kastély előtt óriási vásártér terült el, mely most teljesen üres volt, két oldalán tribünök álltak, keretbe foglalták a nyurga kastélyt, melyet csak a hercegi lelátó takart el egyedül. Selyemből és kasmírból készített vajszínű függönyeibe belekapott a kora reggeli szél, de még a szaténnal párnázott székeken egy báró sem foglalt helyet, se nem a hercegi pár. A tér közepe már be volt borítva homokkal, rajta már állt a jellegzetes fekete rámpa, két oldalán a két sátorral, amelybe a mérkőző felek állították a kopjáikat és egyéb harcfegyvereiket. A fakó sátrak mellé lovak voltak kikötve, előtte pedig már teljes harci felszerelésben beszélgettek a nemesek, míves sisakjukat kezükben szorongatták, s amikor elhaladt a csoportjaik között a kis karaván, lenéző pillantásokkal üdvözölték őket. – Add ide, majd kikötöm – Nerobor előre sietett és elvette Lina kezéből Luxe szárát, s közben forró tenyere súrolta a leány kezét. Lina megremegett, de egy érdektelen ábrázattal adta át az albínó, aranyszemű mént a szikár férfinak. Tekintetük még találkozott, de a pillanatot Geralt erős, érces morgása szakította félbe. A félvér ekkor elkapta szemét Neroborról, majd futólépésben sietett a vaják után, megkeresni a vén strázsát és a másik két jelöltjét a sátorban.
