𝐀𝐌𝐀𝐑𝐀𝐍𝐓𝐇 ━ ᴀɢᴇ ᴏꜰ ᴅʀᴀɢᴏɴꜱ | 𝐓𝐡𝐞 𝐖𝐢𝐭𝐜𝐡𝐞𝐫

𝟼. 𝙻𝚒𝚕𝚒𝚘𝚖𝚍𝚘𝚖𝚋

───※ ·❈· ※───

───※ ·❈· ※───

A takaros, emeletes ház előtt toporogva állt Nyx, s Alina erősen visszatartotta a kantárját. Menni akart már, de a gazdája ezzel közel sem volt így. Az előző este, amikor álomba szenderült társa karjaiban, nem gondolta volna, hogy másnap reggel a küszöbön fog már állni, s indulásra készen, varrat nélküli sebbel ül fel a fekete lovára. Nyx kényelmetlenül toporgott, miközben Alina félkézbe fogta a szárakat, s még megigazította hátán kardját és íját. A nyeregtáskájukban elegendő étel lapult, hogy kibírják a következő településig, de a leánynak nem telt kedvére elhagyni ezt a nyugodt kis odút. Szívesen maradt volna itt még és tengette volna napjait egyszerűen, nyugalomban.
– Vigyázz magadra, Liliomszáram – Lucilla megsimogatta Alina térdét – erős leány vagy, mindent kibírsz. Vigyázz a fafej társadra – kacsintott egyet felé, mikor Geralt kilépett az ajtón. Teljes páncélzatban sétált Keszeghez, majd felugrott rá és még utolsónak intett egyet az ajtóban álló két leány felé. Isadora barna szemecskéibe könnyek szöktek, amikor integetett Alinának, Tanja is elérzékenyülve lobogtatta zsebkendőjét.
– Nem most találkoztunk utoljára – biztosította Alina a vörös hajú nőt, aki bólintott, de lelke mélyén nem hitt a leánynak.
– Induljatok, mert holnapra sem értek Liliomdombra – Lucilla bólintott, majd hátrébb lépett, hogy a lovakkal gond nélkül meg tudjanak fordulni a szűk előkertben. A kerítéskapu nyitva volt, s ami eddig őket védte minden viszontagságtól, most egy pillanat alatt eltűnt mögöttük, ahogyan ismét a vörös poros országútra léptettek. Alina még maga mögé nézett, távolról intett egy utolsót a három nőnek, majd ismét a kijárt útra nézett. Lassan eltűnt a szép bükkös, a kisebb hegyes vidék és ismét felváltotta a dombos, ágas-bogas vad táj, amit eddig is néztek, az Alsóvégből idefelé tartó úton.

Csendben léptetett egymás mellett a két ló a járáson, közel, s távolban egy élőlény nem látszott rajtuk kívül, semmi, ami valamiféle civilizációt mutatna. Ez a terület biztonságosabb volt, mint Roggeven és Alsóvég között, itt nem voltak erdők, csupán alacsony bokrok és magas réti füvek, néhány természetes tóval és mocsárral. Itt, ha az ellenség távolról közeledett, könnyen észre lehetett venni és ezért kisebb volt a rajtaütés esélye is.
– Merre tartunk? – intézte Alina Geralthoz.
A férfi sóhajtott egyet, s az égre nézett. – Novigradba.
– Novigrad? Miért? – A leány értetlenül rázta meg fejét.
– Dolgom van arrafelé – Geralt megvonta vállát.
– De az kitérő és te sietsz...
– Úgy gondolom, hogy nem ez a két nap késés fog bármit is megváltoztatni a terveimen – hallatszott a vaják hangján, hogy nem volt eddig ínyére a pihenés, de megtette, mert rá volt kényszerülve.
Kényszerülve, persze!
Ő nem akarta elengedni Alinát.
– Igazad van – a fiatal elkapta tekintetét Geraltról.
Az úton ismét csend állt be. Alina még mindig Lucillára és a lányaira gondolt, szomorú volt, ami miatt el kellett őket hagyniuk, igazán kedvelte őket. Emellett, pedig nagyon jól esett neki a nyugalom, a félelemmentes éjszakák és a mindennapi meleg koszt. De az élet sajnos csak egy kártyaparti, ahol sosem biztos, hogy mindig mi kapjuk a jó lapokat, csengett vissza gondolataiban Alaster hangja, s látta maga előtt, ahogyan a pakli felé hajolva felfordít egy lapot, vékony ajkára mosoly szalad fel.
Ő is elmosolyodott a nyeregben és hümmögött egyet.
– Mi az? – Geralt egyből felfigyelt a leány hangos gesztusára.
– Csak eszembe jutott egy pár dolog – megrázta fejét, majd elengedte lova szárait és hátrébb helyezkedett a nyeregben – nem különlegesek. Csak afféle... gondolatok.
– Gondolatok – Geralt bólintott, óvatosan elmosolyodott.
– Jártál már Novigradban ezelőtt is?
– Sokszor körbejártam már a Kontinenst – Geralt szemügyre vette a tájat, s megakadt szeme a legkiemelkedőbb virágán.
– Én még egyszer sem – Alina megrázta fejét, s felvette a szemkontaktust a vajákkal.
– Nem vesztesz sokat – megvonta vállát – magas házak, büdös utcák, sok ringyó, részeg és uzsorás. Mocskos, olajfoltos kikötők. A vidék jóval szebb, ezt elhiheted nekem – Geralt arcára undor futott fel, amikor Novigradról beszélt, s emiatt Alina nem értette, hogy miért tartanak arra.
– Mi dolgod van egy ilyen helyen?
– Találkoznom kell egy valakivel – Geralt megvonta vállát – van egy befejezetlen ügyünk.
– Egy nő? – Alina a lényegre tapintott, telibe a közepébe, s ezt Geralt halk morgásából vette le. Tudta, hogy a férfi önkéntelenül elszólta magát, amikor kiejtette a száján a befejezetlen ügy kifejezést és azt is, hogy menten meg is bánta. – Nem szólok bele a szeretőiddel való kapcsolatodba – Alina megvonta vállát, s ez Geraltot megnyugtatta kicsit – abba a tokba teszed a pallosodat, amelyik neked a legjobban tetszik.
– Ez egy felettébb rémes hasonlat – Geralt ismét a lányra nézett, szemöldökét felvonta.
– A lényeget megfogja – Alina elmosolyodott és ismét megvonta vállát. Egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy vajon neki lenne-e esélye a vajáknál és ha igen, akkor milyen lenne. Tanja is egy nap alatt szétnyitotta neki a lábait, mit tudhat, amit eddig egy férfi sem tudott, akivel Alina találkozott az öt év alatt? – Nem úgy volt, hogy a vajákok nem éreznek?
– Szerintem már te is tudod, hogy ez ostobaság és az is az volt, aki kitalálta – Geralt nem nézett a lányra, de ingatta fejét. Érezte, egyszer még nagyon meg fogja bánni, hogy ennyit fecseg Alina társaságában.
– Hát – a lány megvonta vállát – ott a forrásnál...
Geralt rá kapta tekintetét. – Ne hozd fel azt.
– És miért ne?
– Mert az más.
– Miért?
– Mert – morogta agresszívan a férfi, s ez belefojtotta Alinába a szót. Nem rémítette meg, de látta, hogy nem tetszik Geraltnak ez a sok kérdés az érzéseiről.
Így hát szótlanul folytatták az újtukat ismét. Alina nem értette, hogy mi ütött a társába, hiszen a pár napos kényszerpihenő ideje alatt annyival nyitottabb és... gyengédebb volt vele. Most meg, mintha a tulipános kapuban otthagyta volna a jómodorát és az összes érzelmét, amit eddig a lány nagy nehezen kialakított benne.
Talán így is volt.
Geralt nem akart érezni. Nem akart, mert utálta, hogy mást szeret. Előbb-utóbb minden társa cserben hagyta, átvágta, vagy éppenséggel szörnyű halált halt egy küldetés alatt és ő minden egyes alkalommal a poklok poklát járta meg. A szerettek elvesztése volt számára a legnagyobb fájdalom, ami felülmúlta az ezüstpengét is, így hát próbálta kiküszöbölni azt, hogy bárkit is szeressen.
Ezért esett kétségbe minden egyes hangosabb szívdobbanásánál, amikor Alina teste az övéhez ért vagy úgy nézett rá, mint ahogyan azt még senki sem tette.