Miért futsz el, ha zajt hallasz magad mögül?
Miért bújsz menedékbe, ha jön a vihar?
Miért hagyod ott a bajtársadat a csatamezőn a legnagyobb vérontásban de ugyanakkor miért hagyod a sebzett vadat elfutni?
Ha zajt hallasz, menekülés helyett fordulj...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
───※ ·❈· ※───
Hangos horkanással riadt fel mély álmából. Sajgott a feje, lüktetett és mintha ezer ló vágtatott volna ereiben. Agyába gyorsan nyomultak a tegnap este ködös emléksorozatai, s amikor meghallotta maga mellett a leány szuszogását, ahogyan édesen alszik kinyújtott, már zsibbadófélben lévő karján, fakó arca még jobban elfehéredett. Hát nem álom volt a tegnap éjszaka. Tényleg megtörtént... Mintha hirtelen egy édes álomba került volna, úgy nézte a karján alvó fehérhajú leányt. Csupasz testéről félig lecsúszott a fehér takaró, s teljesen Geralt meztelen alakjának bújt, lábát átvetette a combján. Érezte testének forró lüktetését, ahogyan a sajátjához simul és mélyeket lélegzik nyugodt álmai közben. Elmélyülve nézte Alina simult arcát, ajkain apró mosolyt fedezett fel, mely őt is mosolyra késztette. Imádta minden egyes pillanatát a nyugodt reggelnek, az ablakon is friss tavaszi napsugarak sütöttek be, kintről beáramlott az üde, harmatos levegő illata és keveredett Alina rózsavizének aromáival. Boldog volt. Mintha a málhás köveket a finom rózsa és a tavasz illata legörgette volna a szívéről, úgy érzett most és emiatt sóhajtott egyet elégedetten. Nagyon régen nem érzett ilyen nyugalmat, s akkor is csak egy személy tudta előidézni belőle ezt. A fejéhez kapott szabad kezével, amikor a felismerés tarkón csapta, s lábaiból villámgyorsan szaladt ki minden erő. Óvatosan, hogy fel ne keltse Alinát, kihúzta karját a feje alól és lassan ült fel az ágyban. A leányra pillantgatott, miközben felkelt és nesztelenül szedte össze a ruháit, melyek szanaszét voltak hajigálva a szoba minden egyes pontján. A mentét a komódra, a nadrágját a karosszékre dobva találta meg, s miközben villámgyorsan öltözött, erőtlen lábait próbálta fékezni, hogy ne remegjenek olyannyira. Félt, hogy el talál esni egy óvatlan pillanatban és akkor Lina felkel. Nem akarta megzavarni édes álmaiban és bár nem akarta beismerni sem, tartott a leány reakciójától. Olyannyira, hogy talán sosem tartott még semmitől ennyire, mint ezen ballépésnek nevezhető tettének a következményeitől. Halkan nyomta le a kilincset, majd a nyekergő ajtón át távozott a szobából.
───※ ·❈· ※───
A sárga alapú, arannyal díszített tapétás szobába mosolyogva sütött be a korai nap fénye. Az ágyon már ült a kislány, lábait maga alá hajtva dalolászott, miközben mögötte Kökörcsin egy lószőrből készült hajkefével bontotta hamuszőke, hátának közepéig érő haját. Néha kiszaladt volna egy-egy káromkodás a bárd szájából, de mivel tudta, hogy a kislány gyorsan eltanulná ezeket tőle, inkább csomót kötött a nyelvére. Kipillantott az ablakon, miközben keze óvatosan járt, s a fésűt lassan végighúzta a kezébe fogott hajtömegen. – Óvatosabban! – morogta a kislány, megrántotta fejét – húzod! – Jó, na – Kökörcsin összevonta szemöldökét, amikor a mélázásából ismét a kislányra nézett. – Egyébként – a kis Cirilla hangja belengte a csöndes szobát – hol van Geralt? A költő ismét összevonta szemöldökét, s mélyen a kislány hátára révedt. Ez az ő fején is szöget ütött már párszor, hiszen éjszaka, amikor ő kivánszorgott részegen a bálról, egyenesen ebbe a szobába jött. Egy ajtóval arrébb sikerült benyitnia, mint a sajátja és ez eddig meg sem fordult a fejében, ahogyan abba se gondolt bele, hogy most miért ő köti össze Ciri szépséges szőke hajtömegét egy zöld szalaggal és hol van Geralt. Szégyellte, de ő sem tudott jobb választ kitalálni, mint azt, hogy Yenneferrel ismét szent a béke.
