Miért futsz el, ha zajt hallasz magad mögül?
Miért bújsz menedékbe, ha jön a vihar?
Miért hagyod ott a bajtársadat a csatamezőn a legnagyobb vérontásban de ugyanakkor miért hagyod a sebzett vadat elfutni?
Ha zajt hallasz, menekülés helyett fordulj...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
───※ ·❈· ※───
A szoba félhomályában néhány gyertya égett csak. Este nyolc óra volt, a város még zajos, emberek, lovasok, kocsik hangja szűrődött be a résnyire nyitott ablakon a hűvös tengeri levegővel együtt. Alina az ágyon feküdt, fekete köntösében, bal combja és mellei meztelenül élvezték a friss levegőt. Geralt lassan felült a vörös ágyneműn, s óvatosan széjjelebb húzta Alina köpenyét. – Toussainti selyem – jegyezte meg, miközben keze a finom anyagon járt fel és alá. Sárga, fénylő szemét Alinára emelte. – Sosem jártam még ott – sóhajtott egyet a lány beletörődően. – Tudsz valamit arról az ötven koronáról? – Geralt a délután nem akarta feltenni ezt a kérdést, de most nem volt rest. Biztos volt benne, hogy Alina költötte el, viszont akár balgaságnak hat, akár nem; nem volt mérges rá. – Egyszer elmegyünk oda? – A lány terelte a szót, s ez megmosolyogtatta a vajákot. – Hova? – Toussaintba – bólintott Alina, majd hátradőlt az ágyon. Geralt elgondolkodott. Nem akarta álltatni a lányt, de az igazat is félt megmondani neki. – Meglátjuk. – Ha a Végzet még egyszer összehoz minket – Alina sóhajtott ismét, kezeit feje fölé nyújtotta, s egész testéről leesett a csúszós, hideg anyag. Egy magas derekú, jó minőségű csipkealsó volt rajta, amit igaz, hogy egy ringyótól lopott Ghelibolban, de ezt szerette a legjobban az összes közül. – Az apám sokat járt arra és mindig mesélt a vásárról és a bor ünnepéről... Geralt a leány mellé feküdt, oldalára fordult és Alina hasára tette kezét. – Mielőtt elvihetett volna, meghalt. – Sok év áll még előtted – Geralt egy ujjával végigsimított a farkasharapásokon – bárhova eljuthatsz Nyx hátán. – Félek, hogy nem bírom majd ki – a leány megvonta vállát. – Hogy érted? – Beleőrül az ember a magányba, ha túl sokáig van benne része és – Alina sóhajtott – főleg én. – Talán nem ez a te utad – suttogta Geralt, miközben ujja fentebb vándorolt a lány hasán – keress magadnak egy férjet. Telepedj le és hagyd magad mögött ezt az egész őrületet. – Abba is beleőrülnék, attól tartok – nevetett a lány – nem tudom, hogy mi az én utam. Délen talán rájövök. – Egy ilyen lánynak, mint te, nem való a remeteélet és az ölés. – Milyen? Milyen az ilyen lány? – Alina felkapta fejét. Geralt kezére nézett, majd Alina vörös szemébe. – Szép. A fiatal felült hirtelen az ágyon és közel fészkelődött Geralthoz. Összevonta szemöldökét mogorván. – Egy virág szép talán, Ríviai Geralt. Egy olyan nő, mint én, az nem lehet. – Miért mondod ezt? – A virágot letéped, gyönyörködsz benne és szép lassan elhervad. Elmúlik és onnan már nem fogsz rá emlékezni, hanem keresel helyette egy másikat. – Láttál már verdeni Amarántot? Gyönyörű. Tűzvörös a szirma, tüskés szára van. Az ember elsőre azt hinné, hogy rózsa, de ha közelebbről megvizslatja, olyan, mint egy mandragóra virága. De nem is mandragóra. Egy Amaránt. A druidák gyakran fiatalító elixírekhez használják, mert ha le is vágod a tövéről, sosem hervad el. Alina elmosolyodott, s elnézett a férfiről. A füléig vörössé vált arca, hiszen még sosem hallott ilyen furcsa, bújtatott bókot és nem tagadta; jól esett neki. – Árulj el valamit, Amaránt – suttogta a férfi – hová dugtad az ötven koronámat? Alina nevetni kezdett, majd bohókásan felpattant az ágyról, testéről lehullott a selyemköpeny. – Ahogy apám mondaná, visszaforgattam a gazdaságomba – elkapott a komódról egy kis zsákot, amit Geralt már az érkezése óta kiszúrt magának, s ami édes illatokat árasztott magából. – Csokoládé? – A férfi felvonta szemöldökét, amikor Alina az ölébe fészkelődött és kibontotta a kis tasakot. – És mézes ostya? Mi a baj? – Nekem? Semmi – megrázta fejét, majd egy szeletet szájába tolt a fogatrothasztóan édes ostyából. – Olyan fájdalmas asszonynapjaid vannak? – Na! – Alina Geralt combjába ütött szabad, ragacsos kezével, mire a férfi nevetni kezdett. Tíz éve nem nevetett ilyen tisztán, s most még magán is meglepődött. Ő is a tasakba mart, majd kikapott belőle egy piciny fekete kockát és szórakozottan szájába dobta, s ropogtatni kezdte, mint a harcimének a répakarikákat, amiket a kisgyerekek dobnak eléjük. – Még sosem ettem csokoládét ezelőtt – jegyezte meg a lány. Geralt a csomagba nyúlt ismét, majd kivett egy kockát és Alina szájához emelte. A lány lassan, kimérten kapta be a fekete édességet, de arca grimaszba fordult. Nem is volt az olyan édes, mint amire számított. – Most meg mi van? – mosolygott Geralt – Olyan vagy, mint aki lószarba harapott. – Ez kesernyés – motyogta a lány, s gyorsan ráevett egy mézes szeletet. – A csokoládé kesernyés – jelentette ki Geralt. – Nem lesz a kedvencem. – Én szeretem – jelentette ki a férfi, elmosolyodott és közben kezei lassan végigsimítottak Alina combjain. – Persze – bólintott – mert te is keserű vagy. Geralt lassan lehajolt, s óvatosan ajkait Alina csupasz vállához érintette. A leány lélegzete benn akadt, s ujjai visszaejtették a következő csokoládét a tasakba. – Ezzel még tartoztam Liliomdomb óta. – És ha adok még, akkor is adósom leszel? – Attól függ – Geralt megfontoltan ereszkedett hátára, miközben a lány felé fordult és a férfi combjaira ült. Egy centivel sem ült föntebb, még ágyékát sem érte el, kezei végigsiklottak a férfi alakján, s Alina remegve adott csókot az alatta fekvő vaják hasára, kétszer is. Geralt ragyogó szemekkel figyelte a fiatal minden mozdulatát, s amikor legördült róla, ő is viszonozta a csókokat. Egyet a nyakára adott, egyet pedig szegycsontjára. Olyanok voltak, mint a keselyűk. Nappal még egymásba martak, de éjszaka már egymásba gabalyodva enyelegtek.
