ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

9

- Te csalsz! - figyeltem összeszűkített szemekkel a férfit, aki már negyedjére vert meg a Sólyom fedélzetén holosakkban. Homlokába hulló göndör tincseibe túrt, majd cinkos félmosolyra húzta felszakadt ajkait. Sebei már jelentősen gyógyultak, ami többek közt nekem is köszönhető.

Megígértem Landonak és nem kérdeztem Poe-tól semmit arról a napról. Pedig egyre jobban furdallt a kíváncsiság, hogy mi történt az eszméletvesztésem után és hogy hogy éltem túl, azonban válaszok nélkül maradtam. Ráadásul fogalmam sem volt, hogy mi történik jelenleg a galaxisban, mert Finn, Rose, Calrissian tábornok és Poe, de még a droidok is mindenből kihagytak.

- Mire gondolsz? - hangja most selymesen hasított az éterbe szétoszlatva mindent, ami idáig elmémben kavargott. Rápillantottam, tekintetünk egybefonódott. Ajkait megnyálazva mindent leolvasott arcomról.

- Hat napja tengődünk és próbálunk valami megoldást találni, de mindig ugyanott kötünk ki - nézett rám jelentőségteljesen. - Te vagy az, aki még visszahozhatná.

Összefűztem ujjaimat, és csendbe burkolózva emésztettem a hallottakat. Hogyha ezelőtt nem sikerült, most mi változna Ben Soloban? Miért épp miattam hagyná maga mögött a sötét oldalt?

- Na és mi van Leia erőszellemével?

Poe horkantva megrázta fejét.

- Azt hiszed, nem próbáltuk? Ha tehetném, én magam vetnék véget az életének, csak hogy megoldódjon ez a zűrzavar.

Elképedve figyeltem a férfit, aki erre nem mondott semmit, mindezek mellett beismerően nyugtáztam magamnak, hogy a tervük száz százalékig kudarcba fullad majd. Mert nem vagyok hozzá elég. Kylo Ren pedig valami olyasmi, amit a félelem, a düh és a gyűlölet egyvelege alkot, kínt és szenvedést hozva magával. Egy szörnyeteg, aki mélyen eltemette magában a törékeny fiút, akit cserbenhagyott a mestere.

Amint felpillantottam, a holosakk másik fele már az ürességtől árválkodott. Szétnéztem, de Poe már nem volt sehol. Kikapcsolva a játékot tápászkodtam fel, azonban mikor már a helyiség ajtajánál jártam, egy jólismert hang ütötte meg füleim.

- Megmenthetsz Rey. Magaddal együtt - hangja olyan volt, mint régen. Mikor Ben volt. Ez pedig mindennél jobban fájt. Megpördültem.

Ott állt abban az átkozott szakadt pulóverben, amit még akkor hagytam neki ott, mikor az Exegolon ragadt.

- Nem szeretnél velem lenni?

Képtelen voltam egy értelmes szót is kibökni, majd ahogy szemeibe nézve felfedeztem valamit, aminek nem kellene ott lennie, aktiváltam fénykardomat. A kilökődő fénynyaláb aranysárga helyett kék színben vibrált. Összevont szemöldökökkel bámultam a különös fegyvert.

- A hatalom csak a miénk. Mi uralhatnánk az egész galaxist. Csak te és én - kezét tétovázva nyújtotta felém. Az ösztöneim szerint cselekedve egyet hátraléptem. Hevesen felnevetett, majd szikrázó szemekkel szuggerált, reménykedve abban, hogy képes engem megtörni.

- A híres-neves roncsvadász, akit kételyek gyötörnek. - a színpadiasság kedvéért még tapsolt is, majd léptei egyre közelebb hozták a férfit.

- Én már nem csak egy roncsvadász vagyok, tudod jól - haragom furcsa zavart szült az erőben, a férfi felől azonban valami egészen furcsa emóciókavalkád sodródott irányomba. Félt.

- Ben... - hangomat elnyelték a Sólyom ezeréves falai, de nem elég fürgén ahhoz, hogy az előttem mereven álló figyelmét elkerülje. Az éjfekete fürtjei most is szinte vállát verdesték, s ahogy megrázta fejét, azok táncra perdültek markáns, kiugró arccsontja körül. Álla megremegett, ahogy a még mindig kitárt kezére pillantott. Én is lepillantottam.

- Mit szeretnél, Kylo? Miért törölnéd el mindezt, hogyha építkezni is tudnál belőle?

- Belőlük nem lehet építkezni. Egytől egyig jedi pártiak. Az engedetlenségüket pedig felettébb bosszantónak vélem, főleg azét a tőlem szökött, ámokfutó rohamosztagosét, aki lopott pilóta dzsekiben rohangál össze-vissza... - ahogy szavai elhagyták száját, el kellett fojtanom egy mosolyt, mert tudtam, hogy Poe-nak igaza van. Sikerülhet visszahoznom Ben Solót, már csak azokból az összekapkodott szavaiból is ítélve. Kylo nem ilyen határozatlan. Ő nem féltékeny.

De Ben Solo igen.