ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

16

Hiába szerettem volna pihenni, a férfi által kimondott szavak ott csüngtek a levegőben megemésztésre várva. Már a hold gyér fényét sem találtam olyan csodálatraméltónak, Kylo Ren csúfos kilépője megfagyasztotta a légkört. Szerettem volna hinni a férfinak, de a megválaszolatlan kérdések kételyeket vetettek fel.

Kibújtam a takaró alól, ezt követően a hideg padlóra simultak lábfejeim, majd rögtön vissza is húztam őket a kellemetlen inger miatt. Erőt véve magamon kászálódtam ki szobámból, és a folyosóra siettem. Lehunytam pilláimat, majd magamban reménykedtem, hogy legalább most ne hagyjanak cserben az érzékeim.

Meglepődtem.

A férfi jelenlétét egészen közelről érzékeltem. Nem sokat kellett sétálnom, hogy a hófehér kabinban tudhassam magam. Már a második megmagyarázhatatlan okból kifolyólag világos helyiség, holott a pusztításhoz jobban illik inkább a fekete, nemde? Talán nem akar elsorvadni az őt kínzó ezernyi rossz gondolattól. Az előbb is csak könnyíteni akart a lelkiismeretén. Aki ennyi gaztettet visz véghez, annak nincs könnyű dolga esténként, mikor egyedül marad. Olyankor nem veheti körbe magát alázatos szolgáival, akiknek ridegen parancsokat osztogat, ezzel is elterelve elméjét a bűntudata őrjöngéséről. Meggörnyedt alakja most két kézzel a komódja tetejének támaszkodott, fekete ruháival kontrasztot képzett a szoba esztétikájával.

- Tudomásom szerint nem adtam engedélyt, hogy begyere - durva hangja zökkentett vissza a jelenbe.

- Én sem neked az előbb - visszavágásomat alig hallható morgással reagálta le, majd ellökve magát egyhelyből lopva rám pillantott. A szekrényéhez lépett és hogy elfoglalja magát, ruháit kezdte rendezgetni.

- Miért jöttél?

- Mert tudom, hogy van még benned egy kis jó.

Keze éppen azon a pulóveren állapodott meg, amelyet még a barlangban viselt. Vállfával együtt vágta le a földre, mikor ő is észrevette.

- Fogd be és azonnal tűnj innen! Elegem van belőled - szemei már-már vörösen izzottak a feszültségtől, lyukat égetve bőrömbe. - Mikor fogod már fel végre, hogy ez vagyok én?

- Nem - ráztam a fejem keserű mosollyal. Minden erőmmel harcoltam a kikívánkozó könnyzápor ellen, már nem bírtam sokáig magamban tartani túlcsordult érzelmeimet.

- Nem? - élcelődve szakadt fel belőle a nevetés, már nyúlt is fénykardjáért. Én azonban még csak meg sem rezzentem. Gyökeret eresztett lábakkal szobroztam előtte, ő pedig torkomnak illesztette a pengét, csak egy hajszál választott el a sérüléstől. - Mire vársz? Küzdj!

- Miért tenném? - könnyeim szabad utat kaptak. Kylo szemei követték az első, arcomon végigkúszó cseppet.

- Végezz velem, Rey - hangjából ítélve kissé bizonytalan állapotba került.

Nem tudtam, mit cselekszem. A pillanat csupán képfoszlányok martalékává lett, ahogy ajkaimat az övé ellen nyomtam. Könnyeim egy része már arcát áztatták. Kezébe véve államat eltolt magától. Szemeiben apró kis fénypontok nyargaltak ide-oda, ahogy tekintetével mindvégig fogvatartott. Mélyet sóhajtva hátraléptem, de izmoktól barázdált karjaival olyan közel vont magához, hogy már egymás elől szívtuk el a levegőt. Akaratosan tapadt ajkaimra, a szenvedélye egészen új formát öltött. Birtoklási vágytól kezdve a nagybetűs izgalomig, csókunkban minden benne volt. Az Exegolon történtek ehhez képest semmissé váltak. Az ébenfekete fürtös olyan érzelmeket hozott elő belőlem, hogy minden porcikám beleremegett. Nagy nehezen szakadtunk el egymástól, mellkasunk szinkronban emelkedett és süllyedt. Tekintete most olyan szelíd volt, mint azelőtt.

- Ben... - félve szólítottam meg, tudván, hogy ez az egy szó most a megtérés halálos ítéletét is jelentheti. Vékony jégen táncoltam, de kockáztatnom kellett.

Arca lassacskán borult sötétségbe, szemöldökei bosszúsan összeugrottak.

A fenébe.