ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

20

Megfagyott köztünk a levegő. Görcsösen markolva magam előtt a fegyver nyelét farkasszemet néztem a férfival, akinek szemei ide-oda cikáztak köztem és a fénykard közt.

- Mi ez?  - suttogtam halkan, mire tanácstalanul megrázta a fejét. Tekintete mostmár a fénynyalábon állapodott meg. Csak egy óvatlan mozdulat és leszúrhatnám...

Még mielőtt bármit is tehettem volna, sugárzó fénycsóva és sípoló hang vakította el érzékeimet. Be kellett csuknom a szemem a túlzott mennyiségű fehérség miatt. Eget rengető dörrenés rázta meg a földet, amit követően sziklamorzsalékok hullottak a hófehér járólapra, ami lassan kicsúszott alólam. Pontosabban alólunk.

Kylo még most is felettem könyökölt. Orrunk összeért egy pillanatra.

Egy újabb fényoszlop csapódott a felrepedezett földbe, éppen mellettünk. Az ijedtségtől megremegve kaptam a férfi után fél kézzel, a másikban még most is ott rezgett a kék kristályos fénykard. Kylo egy jól irányzott mozdulattal kitépte azt kezemből és elhajította. Értetlenül néztem őt, mire furcsa mosoly került ajkaira. Pillanatok alatt ott találtuk magunkat a káosz kellős közepén, mikor a hatalmas belterű, nyirkos barlang hatalmas robajjal zúdult fejünkre. Pontosabban csak zúdult volna, hogyha az a valami nem állítja meg. A mi közelségünk egymáshoz különleges kapocs volt az Erőben, és ezt Palpatine is tudta. Egymás ellen fordított minket, felhasználta a gyűlöletünket, belőlünk táplálkozott. Mi éltettük őt, tudattalanul is.

A felettünk átívelő, mérhetetlen mennyiségű Erő molekulákra bomolva sietett segítségünkre. A szikladarabok olyan könnyűnek tűntek lebegve, mint az égen kúszó bárányfelhők. Közben a felettünk tátongó lyuk rálátást nyújtott a csillagos égre és a bolygó két holdjára. Az ezüstös fény, melyet kibocsátottak, a férfi arcát cirógatták, akinek nagy intenzitással emelkedő és süllyedő mellkasa néha enyémhez simult. Szerettem volna, ha az a perc örökké tartana. Ha minden olyan lenne, mint a szigeten történtek előtt. A teleportálás előtt. Palpatine előtt. Persze akkor még mindig csak ott tartanánk, hogy egymást üldözzük a galaxis egyik pontjából a másikba, de akkor legalább tudnám, hogy van még egy kis esély a jóra való visszaterelődésére. És az akkori tudatommal nem sóvárognék valamiért, amelyet nem tapasztaltam.

Vagy talán mégis.

Úgy tűnt el az egész előlünk,  mintha csak egy álomkép lett volna, az agyunk hihetetlenül kreatív és élethű mása. Azonban tudtam, hogy ez most valódi volt. Fogalmam sem volt, hogy hogyan, de az Exegolon jártunk. Ezt a trónterem kikövezett padlóján szétszóródott sziklatörmelékek is bizonyították. Kylo eszmélt fel hamarabb. Kezében ott vöröslött a háromágú fegyver, és ha nem térek ki alóla, most fejembe fúródott volna a penge. Szemeiben újra ott égett az elszántság, a gyilkolás színe. Magamhoz vonva a fegyvert futottam a trón felé, de megállított. Minden végtagom ledermedt, ellehetetlenített mindennemű mozgástól, és keresztbe font karokkal közelített meg olyan lassan lépdelve, mint egy vadmacska a prédáját.

- Minden egyes gondolatodat tudom - megvető stílusától felállt a hátamon a szőr. Felvontam a szemöldökömet. Mikor teljesen szembekerült velem, begörbített mutatóujjával feljebb tolta államat. Ebben a mozdulatban annyi gyengédség volt, hogy elég ellentmondásosan hatott jelen helyzetben. Most akkor mit is akart elérni pontosan? Kitörölni belőlem régi énjének képét, vagy visszahozni azt? - Nem kértem, hogy szeress.

- Nem szeretlek, efelől nyugodt lehetsz.

- Én csak azt akarom, hogy hagyj fel az ámokfutásaiddal, különben... - közelebb hajolt. Incselkedőn felvettem vele a szemkontaktust. Átszaladhatott valami az agyán, mert egy másodperc törtrészéig összevonta íves szemöldökeit, majd távolabb hajolva tőlem elengedte államat. - Különben az a söpredék Ellenálló fogja elszenvedni a tetteidért járó következményeket.

- Ha akár egy haja szála is görbül...

- Fenyegetőzz csak! Bár a helyedben nem tenném. Nem én állok ott kiszolgáltatottan - nevetett, majd elhagyta a termet.