ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

11

A Jakku csupán egy aprócska, poros szigetnek minősült a D'Qarhoz képest. Míg amott perzselő nyarak és szárazságtűrő élővilág volt jelen, itt a magas páratartalmú levegő lehetővé tette a burjánzó zöldest, ezáltal olyan fajoknak adva otthont, melyekkel eddig még sosem találkoztam.

Ezt a földi édent szeretné eltörölni a szurokfekete hajú, kiugró állkapcsú, igéző szempárt magának tudható gonoszság, aki Poenak szegezte vérszínű fénykardját. Gondolkodás nélkül ugrottam közéjük, s kidüllesztett mellkassal álltam, ahogy a penge közelebb sasszézott arcomhoz.

- Még most sem vagy képes elengedni a múltat - sziszegte fogai közt, majd oldalra billentette fejét. - Ez a semmirevaló pilóta pedig azt hiszi, hogyha megment téged, akkor úgy érzel majd iránta, mint irántam.

- Rey, tudod, hogy ez nem igaz - nézett rám a göndör vádlóan.

- Ugyan - hallatott mesterkélt kacajt amaz. - Válassz! Ő vagy én?

- Kit választasz, Rey?

Összeszorítottam ajkaimat, ezzel is leplezve azt az aggodalmat, ami visszatérő vendégként csüccsent ólomsúlyával a vállaimra. Nehezen vettem a levegőt, mintha minden egyes másodperccel kevesebb oxigén jutna hozzám és a hajó falai összepréselnének bennünket. Persze fátyolos tekintetemen keresztül hallucináltam be a dolgokat, mégis olyan valósághűen, hogy hátratántorodtam. Az igazság és a választás elé állítottság helyzete megrészegítően hatott rám, amit mindketten észrevettek. Kezek nyúltak hónom alá, majd a fülem mellett elsuhanó mondatokból semmit sem bírtam értelmezni. Mintha egy egészen más nyelvet beszélnének.

- Ben... - motyogtam, mire az Ezeréves Sólyom pilótafülkéje hullámzani kezdett, a padló pedig sötét örvényként kezdett forogni alattunk. Kicsúsztam a görcsösen tartó kezekből, és a súlytalanság kellemes érzetével merültem a sötétségbe.

Azonban nem tartott sokáig ez a közömbös állapot, ahogy pislogva párat kitisztult a homály, amelybe Kylo Ren alakja burkolózott, mialatt közelebb lépdelt hozzám. Ahogy lábaimat cselekvésre bírtam volna, azok nem engedtek. Hideg vaspántok tartottak fogva, ahogy kezeimet is. Egy székhez vagyok kötözve.

A távolból szenvedéssel teli üvöltés hallatta magát, beférkőzve magát a bőröm alá. A pihék vigyázzba vágták magukat karomon, amit szemrevételezve a férfi elmosolyodott.

- Csak nem félsz? - hangja furcsa hátsószándékairól árulkodott.

- Nem! - vágtam rá a kelleténél gyorsabban.

- Igazán?

Ahogy kezét halántékomra simította, elfordítottam a fejem, de mindhiába. Nem bírtam magamról lefejteni érintését. Nem sokkal később kirajzolódott előttem egy ugyanilyen szürkeségbe burkolt szoba, mint amiben én raboskodtam. Csakhogy a székbe szíjjazva egy termetesebb alak küzdött minden megmaradt erejével a felé irányuló fénykard izzása ellen. Arcát és nyakát több seb is borította, amikből megállás nélkül folyt a vér. Ahogy az oldalába fúródott penge kihúzódott belőle, feje nyögve csuklott le. Már arra sem volt ereje, hogy megtartsa magát. Egy könnycsepp futott végig arcán, s mint aki érzi, hogy figyelik, egyetlen pillanat erejéig felpillantott. Szemeivel mintha a táv ellenére is látott volna, pedig ott sem voltam. Csupán az Erő által.

- Tarts ki, Poe -  sugalltam felé a szavakat, mire a kép megszűnt. Kylo elvette tőlem a kezét, és fintorogva huppant le a velem szemben lévő székre. A dühtől képtelen voltam uralkodni magamon, öklömet rángatva próbáltam szabadulni. A kiképzésemet tekintve már rég le kellett volna pattannia a karpereceknek, azonban azok még csak meg sem rongálódtak.

- Az Erő tartja őket össze - adott magyarázatot rögvest.

- Menj a pokolba!

Abban a percben ajkainak görbülete zavart a legjobban. Ahogy a kis mélyedések lassan kirajzolódtak arcán, mégha csak egy pillanatra is, de olyan gyermekinek tűnt vele, mint Ben Soloként.

Mielőtt elhagyta volna a helyiséget, válla felett visszafordult.

- Ne ringasd magad olyan álmokba, amelyekről tudod, hogy úgysem valósulnak meg.