ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

17

Kylo Ren arcvonásai olyan zaklatottságról árulkodtak, amilyennek még sosem láttam. Feldúltan lépett tőlem távolabb. Ezennel kilépett a bűvkörből, amelyet az imént kialakítottunk. Az eddigieknél talán még mélyebb szakadék omlott be köztünk,  amiről már fogalmam sem volt, miként szelhetném át. Tanácstalanságom piros pírként jelentkezett arcomon, elöntve vénáimat. Szerettem volna mondani valamit, de sajnos akkorra már kifogytam az ötletekből. Végkimerülésem hirtelen maga alá gyűrt, meg kellett támaszkodnom a fehér falnak dőlve. Tenyeremet lassan húztam végig a vakítóan világos színen, közben hagytam, hogy egy könnycsepp kikívánkozzon helyéről. Tanácstalan és kétségbeesett voltam. Ben Solo nincs többé.

- Legfelsőbb vezér - mintha a szobába belépő rohamosztagos tudta volna, mikor kell szétoszlatni a feszültséggel teli levegőt - Elfogtunk egy Ellenállót, a fedélzeten bujkált.

Egyszerre kaptuk fel fejünket. Ugyanarra gondoltunk. Pontosabban annyi különbséggel, hogy nekem nem állt szándékomban kivégezni az illetőt. Egyszerre is rohantunk az ajtó felé. Én gyorsabb voltam. A rohamosztagos után loholva tértem be abba a helyiségbe, amelyben még engem ejtettek túszul.

Poe helyett valaki más ült a székben kikötözve, eszméletlen állapotban. Halántékán ejtett sebére rászáradt a vér, ajkai elnyíltak egymástól. Pilláit lehunyva egészen békésnek tűnt volna, ha nem ilyen körülmények között lennénk. És nem verték volna félholtra.

- Lando! - hangom kissé hangosabb volt a kelleténél, és talán pont ez ébresztette fel a férfit. Nehézkesen nyitotta ki szemeit, megrázta fejét, majd arcára döbbentség ült.

- Rey... - erőtlen hangja sok mindent elárult. Nem kímélhették.

- Itt vagyok - guggoltam le elé. Az előbbi tanácstalanságomat most a düh és az aggodalom helye vette birtokba. Ő volt az, aki sokkal de sokkal többet érdemelt volna ennél. - Ki tette ezt?

- Nem tu... - a szobába új személy lépett. Ezt az érzékeim, na meg Lando tekintete is elárulta, ahogy átnézett vállam felett.

- Lando Calrissian! - rideg és nyers. Leginkább ilyennek tudtam volna leírni Kylo Ren hangszínét.

- Tábornok - tette hozzá halkan amaz, mire a fekete szörnyeteg megvetéssel teli kacajjal átszelte a köztük lévő távolságot, engem teljesen kiszorítva. Az Erő által a falnak nyomott, moccanni sem bírtam. Sokkal erősebbnek bizonyult, amit nem értettem. Tény, hogy napok óta csak tengődtem plusz egy percet sem képeztem magam, mint mondjuk a D'Qar indákkal teli dzsungelében, de ez akkor is felfoghatatlan volt számomra.

- Ez már nem az a hely. Jobb lesz, ha még idejében megfékezi a nyelvét, különben...

- Mit csinálsz? Megölsz? - nevetett fel hátradőlve Lando, ajkai közül vér csordult ki. - Az már megváltás lenne.

Kylo összevonta szemöldökeit, láthatóan kavarogtak a gondolatai.

- Nézz magadra! Az apád szerinted ilyen kölyköt akart volna maga mellé pilótának? Kiirtottad a saját családodat, most pedig őt kínzod halálra - mindketten rám pillantottak, erre a férfi elengedett, így lebuktam a padlóra. Az orromba kúszó fájdalom semmi sem volt ahhoz képest, ami belül emésztett.

- Ugyan mit tud maga?

- Hidd el, Ben - nézett a férfira sejtelmesen. - Elég sokat.

A kis helyiség csöndbe burkolózott. A lélegzetvételeinket akár számolni lehetett volna, de a fülemben egyre hangosabban dobogó ér ezt nem hagyta. A fennkölt idill fülsiketítő zajba fordult, ahogy gondolataim elborították elmémet. Ha valaki nem szólalt volna meg, menten megbolondultam volna.

- Olyan furcsa érzés van... itt - Kylo mellkasára illesztette kezét, szemeit könnyek csípték. Attól tartottam, tüdeje kirepeszti bordáit az intenzív légcsere miatt. Lando eltátotta száját, mint aki megvilágosodott, én viszont továbbra is a földről figyeltem a történéseket. Kylo Ren megszédült, de még idejében megkapaszkodott a szétvert vezérlőpult szélében. Elővigyázatosan mellé kúsztam, mivel a fájdalom már őt is padlóra küldte. Rászorított ujjaimra, majd lehunyta szemhéjait.