ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

13

Rendben, elismerem. Kissé többet vártam tőle, mint kellett volna. Azt hittem, hogy valami különös oknál fogva lenyugodott, esetleg megsajnált, és úgy látta helyesnek, ha szabadjára enged. Mármint véglegesen. Hogy nem akar többé velem közösködni a galaxis irányításán, elfogadta a döntésemet, és rájött, hogy úgysem tudnám megállítani. Ami lényegében igaz is. Nincs birtokomban olyan mértékű Erő felhasználásának tudománya, amire jelen pillanatban szükségem lenne.

- Ne vágj ilyen döbbent képet! - rivallt rám, mire felocsúdva lehetetlen téziseimből megráztam a fejem. - Gyere - elutasító hangnemétől felfordult a gyomrom. Felkaromba vájva kesztyűs ujjait rángatott fel az igencsak kényelmetlenné vált székről. Felszisszentem. A több órányi egyoldalú tartás miatt minden tagom elzsibbadt, és most még kellemetlenebbül ért ez a mozdulata is. Arcán mintha átfutott volna valami bocsánatkérő grimasz, de ebben nem voltam biztos, hiszen az éhség kezdett maga alá gyűrni. Sőt, mintha Poe hangja is a fülemben csengett volna.

- Hová megyünk? - néztem rá kérdő pillantással a szoba közepén lecövekelve, mikor kinyitotta nekem az ajtót.

- Ne kérdezz már annyit, az agyamra mész! - forgatta szemeit. - Még a végén meggondolom magam.. - motyogta az orra alatt, de kellő hangerővel ahhoz, hogy fültanúja legyek. Mindegy is, a lényeg, hogy kiszabadulhatok ebből a kis fülkeméretű szobából. Még a Sólyom pilótarésze is nagyobb lehet.

Ahogy kitettem a lábam, Kylo megragadta a karomat és magához rántott. Azt hiszem, azt feltételezte rólam, hogy esetleg szökni próbálok. Elvette a kedvem a lehetőségek hiánya a kijutástól, nem beszélve az oldalamnak feszülő fegyverpenge nyílásáról. Nem szívesen vallottam volna be, de a közelsége pedig főleg maradásra késztetett.

Egy szélesnek titulálható folyosón haladtunk végig egymás mellett csendben, melynek fehér, és egészen biztos lövedékálló falai voltak. Két maszkba bújt rohamosztagos jött velünk szembe, mindkettő feszesen szorította mellkasához fegyverét. Ha csak egy pillanatra...

- Ne csinálj hülyeséget - susogta közel hajolva hozzám. Nyilván nem szokhatták meg a férfit a véleményem szerint visszataszító maszkja nélkül, ugyanis rögtön lehajtották fejüket és úgy haladtak el mellettünk.

Itt az alkalom.

- Ideadod a fegyvert és megszöktetsz Kylo Rentől! - utasítottam az egyiket, mire az visszább vett merev testtartásából, és tette, amire kértem. Kylo azonban gyorsabb volt mindkettőnknél, a fegyver nála landolt, amivel hason találta a fehérségbe öltözött alakot. A másik sem úszta meg. Élettelenül rogyott a földre társa mellé, mint valami kiszuperált gépezet. Összefacsarodott szívvel álltam felettük, és nem elég, hogy mardosott a bűntudat, a mellettem álló férfi úgy döntött, átveszi a lelkiismeretem szerepét.

- Ez a te hibád, Rey. Ha nem hősködsz, most mindketten végezhetnék a dolgukat.

- És neked dolgoznának, miattad mészárolnának le teljesen ártatlan embereket! - csattantam fel. - Tudod mit? Ezzel a tudattal nem bánom! Legalább megszabadítottam őket tőled, ha már magamat nem...

- Folytasd csak, és te is erre a sorsra jutsz! - vicsorítva fenyegetőzött. Hófehér fogait vérmesen kivillantotta, majd mikor nem szóltam semmit, visszafordult a menetirányba. Magával cibálva intett két szolgájának, hogy tüntessék el a folyosó közepén hagyott testeket. Hiába próbáltam túllendülni az előbb történteken, egyszerűen nem sikerült. Nem is olyan rég még Finn is közéjük tartozott, és mégsem volt elemileg gonosz. Ezt csak beléjük kódolták. Már akibe sikerült persze. Mi van akkor, hogyha ők is a lelkük mélyén Ellenállók voltak, én pedig elvettem tőlük az esélyt, hogy megszökjenek? S ha úgy vesszük, akár Finn is lehetett volna a maszk alatt, ő is rohamosztagos volt. Hangosan tört darabokba az így is összetiport szívem, aminek szilánkjai percről percre fúródtak sebzett lelkembe. Szerettem volna itt és most véget vetni ennek. Kylo Rennek.