Öt nap telt el.
Poe állapota rengeteget javult, ráadásul nem elég, hogy Kylo Ren tartotta a szavát, még az Ellenálláshoz is visszaszállíttatta. Ami véleményem szerint csak azért következett be, mert nem bírta elviselni a jelenlétét, és hogy órákat ücsörgök mellette. Talán mégiscsak szorult belé némi emberség.
A mi kapcsolatunk maradt ugyanolyan. Mármint rosszabb, mint volt. A történtek után megköszöntem neki, hogy megmentette Poe-t és a továbbiakban nem szóltam hozzá. Úgy is mondhatjuk, hogy némasággal büntettem, hisz a szarvashibáit nem lehet semmisnek tekinteni még egy ilyen gesztus után sem. Sőt, természetesnek kéne lennie, hogy visszaengedi oda, ahová tartozik. Ha már társak vagyunk, vagy mi.
Időközben őfelsége úgy gondolta, megérdemlek egy külön szobát az összekaszabolt irányítófülke után. Mert hogy azt szobának nem lehet nevezni, az is biztos. Így az újdonsült ágyam egészen kényelmes matracán fekve magamhoz öleltem egy párnát azon ügyködve, hogy ne sírjam el magam. Hiányoztak a szüleim, az otthonom, az időközben családommá fogadott Ellenállás, és azt hiszem, legfőképpen Ben.
A galaxisban keringő ezernyi holdak egyike teljes korongjával bekíváncsiskodott szobámba, jelenléte zálogaként fénysugarat hagyva maga után. Kezemet a magasba nyújtva a szobámban kialakult holdudvar kellős közepében találtam magam. A fény megvilágította a bilincs által keletkezett, beforrni igyekvő sebeket a csuklómon, fakó árnyalatot kölcsönözve bőrömnek.
Hirtelen nyílt ki szobám ajtaja, ezzel egyidőben behúztam kezemet a takaró alá és alvást tettettem. Mikor a betolakodó közelebb lépkedett, a fal felé fordultam, lehetőséget sem hagyva az esetleges lebukásnak.
- Mindig is az apám nyomdokaiba akartam lépni. - a hang gazdája az ágyra ült. - Arról álmodoztam, hogyha felnövök, én is olyan nagyszerű fickó leszek, mint ő. Gyerekként azt hittem, hogy egy nagyszerű ember, ő volt az én hősöm. Sokszor vittem túlzásba a róla való áradozást, amit anyám néha szóvá is tett. Majd egy napon Luke beállított hozzánk azzal a feltett szándékkal, hogy jedi lovagot nevel belőlem. Az elején visszakoztam a rám váró csempész karrierre hivatkozva, de aztán néhány nap elteltével megszerettem a padawan lét minden egyes percét. Csak később tudtam meg, hogy mindez a szüleim kérésére történt. Lemondtak a saját fiukról, és rábíztak a nagybátyámra. Milyen szülők válnak meg a gyermeküktől készakarva? - hangja elcsuklott, de folytatta: - Szóval a szüleim iránt érzett csalódottságom dühbe fordult, ami napról napra egyre jobban felemésztett. Mígnem egy éjjel mikor felébredtem, Luke állt felettem fénykardját szorongatva. Ha nem védem meg magam, végez velem. Az volt az utolsó csepp a pohárban, a bennem tomboló haragomat nem bírtam féken tartani, és habár majd szétvetett belülről a méreg, nem ártottam senkinek.
Kezeim ökölbe szorultak az ágylepedőt markolva, felfogva a szavait. Egy kósza könnycsepp hullott a párnámra. Azt hittem, hogy az enyém, de ahogy a falra vetülő, rázkódó sziluettjét megpillantottam, nem bírtam megállni, hogy ne forduljak meg. Nedves arcát megsimítva magam felé fordítottam tekintetét, amit csak egy pillanatra kaphattam el. Erősnek akarta mutatni magát, de a sötétség és az éjszaka mindenkiből kihozza az érzelmes oldalát. Még a kőszívűnek hitt egyénekből is.
- De hisz mikor összekapcsolt minket az Erő, azt mondtad...
- Úgysem hittél volna nekem - vágott közbe.
- De akkor most miért mondtad el, hogy nem te mészároltad le őket? - szemöldökeim ráncba szaladtak, ahogy testtartása merevvé lett. Felállt mellőlem, kezem lehullott arcáról. Arccsontja ritmikusan ugrált az idegtől, és már közel sem volt olyan megtört ábrázata, mint az imént.
- Nem tartozom neked magyarázattal! - azzal bevágta maga után az ajtót, teljes összezavarodottságban hagyva.
___ . egy kis érdekesség . ___
Habár nem olvastam a képregényt, azt állítják, hogy ott sokkal részletesebben ki van dolgozva az a bizonyos este, mikor Luke meg akarja ölni Bent ÉS az ifjú padawan nem gyilkolja le Luke többi jedi tanítványát.
Így gondolom a filmben és az abból készült adaptációban (amit viszont olvastam) szerették volna kegyetlenebbé, nehezebben szerethetővé tenni Kylo Ren karakterét.
Még egy érv Kylo és az elmélet mellett, miszerint ösztönileg jó volt - csak hála a drága kétkedő nagybácsikájának, elhagyatottá és befolyásolhatóvá vált.

KAMU SEDANG MEMBACA
THE SPARK OF HOPE ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ
Fiksi PenggemarFIGYELEM! A történet spoilereket tartalmaz, így ha nem láttad a Star Wars új trilógiáját, csak óvatosan! Mindössze egy szakadt pulóver maradt a néhai Kylo Renből, amitől a jakkui roncsvadászlány képtelen megválni. A megtért fiú minden erejét felhasz...