Elveszett virág (Befejezett)

💔Sajnálom🔫

Shorter pov.
Rohantam fel a lèpcsőn, Nadia a nyomomban. Valósaggal feltéptem az ajtót ahol Yut Lung ült az ágyamon és egy füstölő pisztolyt tartott a kezében. Dermedten meredt maga elé, görcsösen markolva a nemreg elsütött fegyvert. Kitéptem a kezéből a pisztolyt és a földre hajítottam, majd megragadtam a vállainál fogva és felrántottam.
- Mégis mi a büdös francot műveltél?! Van fogalnad arról, hogy meg ölhetted volna magad?! Ha?! - üvöltöttem az arcába.
- Shorter... Ne szoríts... - szipogta, de nekem elborult az agyam és meg se hallottam a hangját.
- Mi lett volna ha akkor sül el mikor feléd néz a cső?! Te teljesen hülye vagy, mond?! - ordítottam ismét mire Nadia szinte kiszabadította a kezeimből.
- És te?! Nem látod, hogy meg van rémülve szegény? Inkább örülhetnél, hogy semmi baja! - kiáltotta mire nekem minden leesik. Az elmém kitisztult és csak az elmúlt két perc forog le bennem újra és újra. Amikor meghallottam a lövést, azt hittem újra elveszíthetem. Amikor meg láttam, hogy semmi baja, a helyett, hogy magamhoz öleltem volna, fajdalmat okoztam neki és kiabáltam vele. Pont olyan voltam mint a bátyái. Ekkor vettük észre, hogy Yut Lung zihál és nem sok kell, hogy elájuljon. Mellé ugrottam és leültettem az ágyra, de nem csillspodott a legzése.
- Szerintem pànikrohama van! Próbàld megnyugtatni, addig főzök egy teát! - mondta Nadia majd lement. Én addig ráterítettem Yut Lung reszkető vállaira az ágytakarót és átölelve próbáltam nyugtatgatni. Mekkora egy barom vagyok.
- Bocsáss meg, édesem! Bocsáss meg! Pont úgy viselkedtem mint a bátyáid es még fájdalmat is okoztam neked. Annyira sajnálom.
- Ne hasonlítsd magad azokhoz a szörnyetegekhez, mert egyáltalán nem vagy olyan mint ők. - suttogta és a vállamra hajtotta a fejét.
- Mi történt?
- Az ágy alatt találtam, csak meg akartam nézni mert még nem volt fegyver a kezemben. Nem tudtam, hogy meg van töltve. - pityeredik el mire én csak átölelem és áldom az eget, hogy semmi baja.