Lélek hangok

Tavaszi tél dal

Leporolva veszem elő
rég elfeledett gitárom,
Felnyitva egy régi könyvet,
olvasom a zenét is a fülembe.

Sok minden vonja el figyelmem,
most csak bámulom a susogó
hópelyheket, biztosan elrabolta
a tél a tavasz szívét.

Kaotikus a virág rengeteg, s a
tulipánfával lágyan hempereg a hó.
Csendes kis utcácskában most
minden csupa jó.

Újabb szín kel éltre az akkorddal
karöltve, egy jó baráttól motiváltan
pengetem a poros hangszerem.
Megszűnik a rendszerem.

Ámulva vetem össze a mai napot,
A hóval fagyott wifit,
a befagyott, vagy éppen kifagyott
eKrétát, Google Classroom-ot.

Felnevetve vetem bele magam
egy kotta halomba, s csak szemezek
a hangokkal. Andalító dallamok
Másznak a fülembe.

Kicsit olyan leszek, mint a kinti táj.
Fagyos virág leszek, vagy éppen
földbe mászó bogár.
Hallgatom a hópelyheket.

Lassan, nagyon lassan leszek
én is fehér pihe.
Hagyom, hogy a szél vezesse lépteim,
s táncra kélek szerelmesen.

Figyelem az embereket.
Tudom, ki most olvassa ezt,
biztosat nem gondolhat rólam.
káosz, vagy kaotika a jelzőm.

Bár ezt Hanna is tudja.
Ő az, aki miatt leporoltam a gitárom,
Akire felnézek a bátorsága miatt.
Szikéktől vált egyenessé a háta.

Vele tanulom a hangokat,
s megint lett napi célom.
Este hétkor, minden után
csak futjuk a köröket.

Meghallgatom a lelki cuccait,
s nevetek, mikor csak a barátja
egyik sztoriját meséli.
Persze engem sem hagy ki.

Egymást piszkáljuk mindennel,
s a végén vigyorogva megyek aludni.
Olyan "waaa" ez a lány.
Kinevezem most legjobb barátommá.

Elmesélem neki, hogy én
vagyok a tavasz, s vicces,
hogy tudja kivel táncolok
a tulipánfák alatt.

Rég elfeledett gitárom most elrakom,
s telefonom előszedve
írom ezt az aranyos káoszt.
Régen írtam verset.

Vajon itt vagytok és olvastok még?
Az eszetlen világ forog még?
Legyen nektek is virágos kedvetek,
Vagy legyetek havas kis emberek.

Olyan szép, ahogy a napsugárral
esik le a hó, s csupa szín minden.
A fehérségből kirikítanak a virágok.
Imádom ezt a káoszt.

Imádom ezt a világot.