Lélek hangok

Kis Öcsém

Behunyva a szemem,
Ezer gondolat lesz velem,
Elképzelni sem tudom
mi lesz velem, ha elalszom.

Támadnak az álmaim,
Belopva lelkem gondjait,
Megnyomorgatják lelkemet,
Majd elveszik a fényemet.

Tompa világ világít,
Lassan elbukik a zene,
Suttogják az álmaim,
Csak ne higyjek nekik.

Ismét újra álmodom,
Fáj ahogy megláthatom,
Mit tennék ha temetném,
Ki egyetlen családtagom.

Sírva ébredek megint,
Alig kapva levegőt,
Megfagy bennem valami,
S a szívem is összetört.

Ilyenkor csak lélegzem,
Megnyugtatom magam.
Halált álmodsz, tovább
Él, ki álmodban lesz hontalan.

A karzaton könnyem fojik,
Senki sincsen velem,
némán énekelem a dalt,
S nyugtatgatom magamat.

Körülettem minden megtör,
Ezer darabra robban,
Össze szorol torkom nyomban,
S csak némán zokogom a dalt.

Zaklatott leszek megint,
S egyszerüen csak elvész egy
darabom. Mit tegyek?
Annyira remegek.

Reggel persze megint látom,
Össze is kapok vele,
De mielőtt eliszkolna,
megölelve rántom vissza.

Elmondom, hogy szeretem,
Bármi legyen vele leszek,
Imádom a buta fejét,
Ezért is Ő a kis öcsém.

Elmondom magamnak újra:
Az álmok csak álmok maradnak,
Csak idióta kreálmányok, miknek nincs közük a valósághoz!