A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

10.fejezet

- Egyelőre ennyi szerintem elég lesz - mért végig egy sóhajtás kíséretében, miután egy picit összeszedtem magam, és az elmém is már kezdett kitisztulni.

Deku a még mindig csuklóimat szorító bilincshez nyúlt, majd pedig hozzá képest elég óvatosan kicsatolta, szabaddá téve ezzel engem.

Fellélegezve ültem fel az ágyamon, miközben megdörzsöltem a fájó pontokat, de hamar rájöttem hogy ennyi nem lesz elég. Több helyen is felsértette a fém a csuklómat, főként az este folyamán a gyógyulásnak indult sebekből ítélve, de jobb lesz ha ezeket rendesen is lekezelem.

Lassan tekintetem az ágy mellett állóra vezettem ki, végig figyelemmel követte apróbb mozzanataimat is.

Rátudnék támadni, de nem látom értelmét.

Biztos vagyok benne, hogy még bántani fog, de az nem most lesz.

Amúgy is elég gyenge vagyok. A hátamba néha-néha beleszurkál a fájdalom, ahogy abban se vagyok biztos, hogy a lábaim sokáig bírnák az éjszaka után, ezt már amikor szökni próbáltam kitapasztaltam.

Jobb nem kockáztatnom. Eddig sosem nyertem ellene, bár tény, hogy mindig előnyben volt, ahogy most is, szóval... Ha talán egy picit sikerül testileg is összeszednem magam, majd akkor próbálkozom. De akkor is jobb csak akkor ha muszáj.

Fáj belátom de félek tőle.

Magamtól.

Ez olyan abszurd.

Zavartan ráztam meg a fejem, visszatérve a valóságba elbambulásomból, mit ő egy halvány mosollyal nyugtázott.

- Szedd össze magad, és készülj fel az éjszakára.. - húzta pimasz vigyorra ajkait, mire kisebb meglepettség futott át az arcomon - Ne aggódj - tette vállamra a kezét - Ha jó leszel, a mostanihoz hasonló élvezetet nyújtok - nyalt végig ajkain - Vagy jobbat - rántott vállat, vigyorogva hátat fordítva, az ajtó felé véve az irányt.

- Várj! - állítottam meg.

Mit csinálok?

- Hm? - fordult felém felhúzott szemöldökkel - Megint milyen kérdésed van, hm? - húzta el a száját - Csak okosan, nehogy úgy jár, mint egy olyan órával ezelőtt - húzta fel inge ujját, az órájára pillantva, mire nekem teljesen beugrott az, hogy egyáltalán miért történt az most ami.

Francba.

- N-nem, nem.. - sütöttem le tekintetem zavartan - N-nincs kérdésem, vagyis.. van.. de... Nem azért állítottalak meg - vakartam meg tarkómat idegesen bámulva az agyneműt.

Csak rontani tudok a helyzeten...

- Akkor? - tett felém egy lépést, karba tett kézzel.

- Öhm.. csak.. neked - pillantottam fel rá, teljesen elvörösödve - Mármint.. neked nincs szükséged.. segítségre? - haraptam ajkaimba zavaromban, elkapva róla tekintetem. 

Tudja mire gondolok, ó.. bár ne tudná...

Valami hihetőbb kérdés is eszembe juthatott volna.

Hirtelen halk, felém haladó lépteire kaptam fel fejem, félve rápillantva az előttem állóra, ki kissé csücsörítve, sötét pillantásokkal figyelt engem, majd egy gondterhelt sóhajtás kíséretében lehajolt hozzám, hogy egy fej magasságban legyünk.

- Nem kell velem szembe ez az álarc - simított végig arcomon - Tudom mit gondolsz erről az egészről. Nem kellenek a hülye kifogásaid. Kétlem, hogy csak úgy önszántadból, hálából leszopnál. Úgyhogy inkább, mint mondtam, gondolkozz mielőtt cselekszel, vagy jelenesetben megszólalsz - húzta ki magát, ismét elindulva kifelé - Este tízre itt leszek, ne lepődj meg - pillantott hátra, majd hirtelen megtorpant - Majd elfelejtettem - nézett rajtam végig ölni tudó tekintettel - Okos vagy, Izuku. Szóval talán nem kell ezt kétszer elmagyaráznom, és nem is fogom. A te hibádból majdnem meghalt Todoroki, de legközelebb nem lesz majdnem. Ha bárkinek is beszélsz rólam, vagy erről az egészről, gondoskodok az illetőről, ahogy rólad is. Gondolom nem kell részleteznem miért. Szia! - tűnt el a fal takarásában, mire én gondterhelten felsóhajtva lazítottam el, megfeszült izmaim.