A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

21.fejezet

A hátam halk koppanással csapódott a cseppének, mire felszisszenve vezettem tekintetem az engem igencsak ijesztően nézőre.

- D-Deku-

- Kuss! – förmedt rám, mire én ajkaimba marva sütöttem le tekintetem.

- Sajnálom! Meggondolatlanul cselekedtem! – pillantottam fel rá kétségbeesetten.

- Késő már esedezni! – mordult fel, megragadva összebilincselt karjaim, fejem fölé szorítva a láncnál fogva, miközben teljesen arcomba hajolt.

Orrunk szinte összeért, éreztem minden egyes lélegzet vételét... Eléggé zavarba ejtő helyzet volt, viszont megvető tekintetét látva elszégyellve, húztam össze magam.

- Sose tanulsz a hibáidból – suttogta fejét rázva – Azt hiszed mindent csak úgy elnézek? Mostanában egészen jól viselkedtél, de azt kell mondanom csalódtam benned... Ennyit a bizalomról...

- Én mit mondjak úgy, hogy így beállítasz? – vágtam vissza, véres ruhájára mutatva, bár nem szerettem volna, mégis magamtól cselekedtem – Azt hittem, hogy...

- Hogy? – kérdezett vissza dühösen.

- Hogy már megváltoztál... és h-hogy... Most már minden rendben lesz...

- Izuku, de hát most is minden rendben van... – engedte el egyik kezével enyémeket, majd szépen, lassan végig simított vele arcomon. Jól esően megborzongtam érintésére, de tudtam, hogy nem engedhetek a kísértésnek. Nem hagyhatom, hogy manipuláljon.... Ez.. nem olyan dolog amit csak úgy.. ellehet nézni.

- Ne haragudj – néztem mélyen smaragd szemeibe – Ez... Ez nekem sok volt.. és... nem olyan egyszerű ezek után nekem ez... Tudom, hogy ez... Nem. Valójában tényleg nem értem – eszméltem fel – N-nem értem! Te ezt.. Direkt csináltad? – döbbentem le teljesen hirtelen jött gondolatmenetemtől, mi láthatóan őt is meglepte.

Ráhibáztam..?

Tekintete viszont hamar a jól ismert gúnyossá változott.

- Izuku... Azért te sem lehetsz ilyen hülye... - kuncogott halkan, mivel sikerült teljesen összezavarnia – Te komolyan azt hiszed, hogy ezzel neked, vagy épp nekünk akartam rosszat? – nézett szemeimbe keserűen – Kényszerből ölök – rántott vállat – Muszáj. Nem tudom nem megtenni – sütötte le tekintetét – Tudod jól, hogy... mentális gondjaim vannak... Miért feltételezel ilyeneket? – kérdezte óvatosan beharapva száját.

Nem értettem ezt a hirtelen váltást. Eleinte azt hittem kétségbeesetten hazudozni fog.. de.. Ezt a témát még nem hozta fel...

- Fürödjünk – sóhajtott fel – És felejtsük el ezt az egészet... Egyikünknek sem fog gondja származni ebből... Úgyhogy kérlek, tudom, hogy nehéz, de... Próbálj rá nem megtörtént dologként gondolni, jó? – mosolygott rám halványan, mire én megrázva fejem próbáltam felfogni szavait. Mármint... Nem szokott így viselkedni és... Nehéz erre ezt mondani, hogy ezzel az igazságot próbálja leplezni.

Nem értem őt. És valószínű sosem fogom... A hirtelen jött hangulatingadozásai.... Néha egy gyilkossal, néha egy ártatlan és sebezhető emberrel találom szemben magam.

De melyik ő?

Mindig sikerül elérnie, hogy megsajnáljam, hogy együttérezzek vele... De.. kihasználja, hogy én ilyen vagyok? Egy könnyen meghatható, gyenge senki?

Hiába akarom ezt hinni, nem vagyok rá képes. Más irányít... Nem a fejemre, hanem a szívemre hallgatok...

- Izuku – Deku hangja rántott vissza a valóságba, mire én meglepetten kaptam rá tekintetem. Kissé megilletődtem mivel csak egy a alsónadrág volt rajta.