A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

2.fejezet

Csapzottan, levegőért kapkodva ültem fel az ágyamon.

Percekig csak sokkoltan bámultam magam elé, próbálva csillapítani légzésem.

Rémálmom volt?

Tekintetem óvatosan végig vezettem a szobán, majd pedig magamon.

Igen, biztosan csak rémálom volt...

A nap épp most kel fel. Az ágyamban vagyok, bár be nem vagyok betakarózva, ez nem ad rá okot, hogy aggódjak. Tegnap biztosan elaludtam a nagy elmélkedésem és az önostorozásom közepette.

Egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el ajkaimat.

Kezemmel az éjjeliszekrényemen lévő pohárért nyúltam, amiben víz foglalt helyet, hogy egy kicsit leöblítsem kiszáradt torkomat.

Ezzel nem is volt baj, a pohár a helyén volt. Viszont mellette... Van egy levél az asztalomon? Bár inkább cetlinek mondanám, mint levélnek, méretéből kifolyólag.

Nagyot nyelve vettem a víz helyett azt a kezembe.

Semmi különleges. Csak egy megviselt papír, írott szöveggel.

Idegesen szerte álló tincseimbe túrtam, magam mellé letéve a levelet, felkeltem az ágyamról, majd óvatosan kipillantottam a nappaliba.

Jól gondoltam. A bögre a földön hever, darabokban.

Mégsem álmodtam... De... Nem értem. Miért ütött le, ha..? Keresett valamit?

Talán az a levél lesz az egyetlen ami választ ad bármire is.

Legalábbis remélem.

A biztonság kedvéért, becsuktam a szobám ajtaját, majd a zárban levő kulccsal be is zártam azt.

Alsó ajkamat beharapva ültem le az ágyamra, ismét kezembe véve a gyűrött papírt, amin  rövidebb ideig tanulmányoztam a rajta található meglepően ismerős kézírást. Majd inkább befejezve a felesleges időhúzást, nekiálltam elolvasni:

Drága Izuku

Bizonyára jól rád ijesztettem a tegnap este folyamán. Ne haragudj. Csak tudod... Imádom látni a félelmet az arcodon, olyan aranyos vagy rémülten. De ne aggódj.. Nem akarlak bántani. Egy kicsit csak szórakozok veled. Szeretek az emberek türelmével játszani. Ez egy fajta előjáték. Hát élvezd!
Nem sokára találkozunk...

Mégis.. miféle előjáték.. ez betegesen hangzik...

N-nem... Itt valami nincs rendben... Miért hív a keresztnevemen? És.. Nem sokára találkozunk..?

Basszus egyre jobban kezdek ideges lenni. Még is ki járatja velem a bolondját? Mi ez a hülyeség?

Nem értem mi folyik körülöttem...

Muszáj lesz valaki segítségét kérnem, mert beleőrülök ebbe, nem mellesleg még félek is egyedül. A saját házamban.

Élesen beszívva a levegőt kaptam kezembe a szintén éjjeliszekrényemen található telefonom, majd gondolkozás nélkül tárcsáztam az első nevet aki az eszembe jutott.

Csak a hetedik csörgésre vette fel.

- Midoriya? Mit szeretnél hajnali hatkor? - kérdezte elég rekedt és fáradt hangon, mire döbbenten realizáltam, hogy valójában mennyi az idő.

- N-ne haragudj Todoroki... Nem akartalak felkelteni - jutottam szóhoz, zavartan vakarva tarkómat.

- Semmi baj, csak mond mit szeretnél? - kérdezte egy ásítás kíséretében, mire egy pillanatra akaratlanul is elmosolyodtam, viszont hamar eszembe jutott, miért is zavarom ilyenkor.