A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

11.fejezet

Miután nagyjából összeállt egy kép róla a fejemben, visszazökkentem a valóságba.

Hosszú percek óta ácsorogtam csak egy helyben, a jéghideg vízcseppek alatt, mi miatt félő volt, hogy megfázok, ezért inkább langyos, majd pedig meleg vízzel letusoltam, ami már igen rám fért. Ez idő alatt a testem is kellően feloldódott.

Miután végeztem, megtörölközve, a tükör elé léptem, felmérni külsőleg milyen az állapotom.

Egy pillanatig csak bambán, kissé hitetlenül bámultam a tükörképem, miközben ujjaimat is a figyelt pontra, pontosabban pontokra vezettem.

Nagyot nyelve néztem magamra, végig simítva a szívás nyomokon melyek, nem csak nyakamat és kulcscsontomat borították be, hanem a teljes felső testemet.

Nem szabadott volna hagynom ezt neki, tudtam, még sem cselekedtem. Hiba volt.

Ha ezt valaki meglátja.. mármint jó, persze felnőtt férfi vagyok, de még is mit mondjak, barátnőm van? Vagy épp pasim...

Csak a közeli baráti köröm tud a melegségemről, szóval... Nem is tudom.

Nem akarok nekik hazudni, valahogy el kéne ezeket a nyomokat tüntetnem, de nincs se alapozóm, sem semmim, ami ezeken segíthetne.

Végül felsóhajtva, úgy döntöttem végül hagyom a francba. 

Lassú léptekkel sétáltam ki a fürdőből, egy szál törölközővel derekamon, valami ruháért indulva a szobámba, ám amint kiléptem, megszaporáztam a lépteim. Ugyanis a telefonom csörgése ütötte fel a házban percek óta uralkodó csendet.

Legalábbis a fürdőből csendnek tűnt, de mint kiderült ez már az ötödik bejövő hívásom.

Néha nem is tudom, hogy jó-e vagy sem, hogy hangszigeteltek a falak.

Kissé idegesen vettem fel a telefont, melyen Todoroki neve világított. Nem hívna ennyiszer csak a semmiért, félek, hogy valami gond van.

- I-igen? - szóltam bele kissé bizonytalanul.

- Midoriya! Hála Isten! - hallottam Todoroki megkönnyebbült hangját a telefonban, mielőtt értetlenül álltam - Jól vagy? - kérdezte aggodalommal a hangjában.

- P-persze... Miért? Történt valami? - pislogtam zavartan még vizes tincseimbe túrva.

- Mi az hogy történt valami? - kérdezett vissza, most már kissé felemelve hangját, mint aki mérges, hogy egyáltalán ilyet merek kérdezni - Másfél órája tart már a munkaidőd, még is hol vagy? - förmedt rám, mire döbbenten bámultam magam elé.

Elfelejtettem.

- O-otthon.. - dadogtam válasz gyanánt, miközben a ruhás szekrényemhez lépve, azonnal nekiálltam előszedni a hős ruhámat.

- Azt ne mond, hogy elfelejtetted! - kérdezte hitetlenül, miközben én fejemmel a vállamhoz szorítva a készüléket, kezdtem el magamra felráncigálni egy tiszta alsót az egybe ruhám kíséretében.

- Sajnálom! Nagyon sajnálom! Azonnal megyek! - kaptam kezembe a készüléket, nem válaszolva a kérdésére, kinyomtam a telefont, majd pedig folytattam a sebes öltözködést.

Egy egész napos munkanapom hogy mehet ki a fejemből?

Ez is az ő hibája... Miért a legrosszabbkor kell kísértenie? A szabadságom idején nem jöhetett volna? Vagy.. bármikor máskor...

Ilyen még nem fordult elő. Minden okuk meg lesz, hogy ezek után gyanakodjanak... Főleg Todoroki... Hiba volt szólni neki a történtekről, de akkor még nem tudtam, hogy ez lesz...