A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

18.fejezet

Deku elvette az egész napi kedvemet, a viselkedésével és szavaival.

Csak egy játék vagyok. Nem mintha ezt eddig nem tudtam volna csak, még is rosszul esik az ő szájából ezt hallani.

De végül is ebbe mentem bele.

Megegyeztünk. Megígértem, hogy nem használom az erőmet vele szemben, és hagyom magam neki. Azt csinál velem amit akar, persze emberi kereteken belül. Ha ezt megszegem, vagyis ellent mondok, büntetést kapok, amire viszont jellemző az embertelen bánásmód. Ilyenkor általában használja az eddig is jól be vált bilincset. Így sem bízik bennem, olyankor pedig végképp nem.

Viszont az erő használatára tett ígéretem betartom. Eddig is és ez után is befogom.

Nincs miért aggódnia, hisz sikerült meghatnia... Így egyenlő ellenfelek vagyunk.

Bár kijátszhatnám, nem teszem. Ez talán egyfajta tisztelet, amit én sose fogok tőle viszont kapni, viszont bennem vele szemben van emberség.
Nem mondom, hogy megérdemli, de amin átment azok után talán ennyi jár neki.

De az igazság az, hogy ő nem egy érzelmek nélküli pszichopata.

Tudom, hogy vannak neki érzései, csak mélyen elássa őket, és ezek még így is néha a felszínre tőrnek.

Szociopata... Egy borzasztó okos és intelligens szociopata. Kacchan tette ilyenné. Ezzé. Gyilkossá. Egy cél tudatos gyilkossá.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy mi van, ha ez nem így van. Ha nincsenek is valójában céljai, csak van, és mikor muszáj öl. Vagy épp megerőszakol engem, mert késztetést érez rá.

De ő is igazolta, hogy ez nem így van. És hiába, mégis csak hasonlítunk, hiába bizonytalanodok el folyamatosan, van bennünk közös, csak meg kell találni.

A génjeink ugyan azok. Csak más kérdés ő mit fejlesztett jobban ki az évek alatt, és mit kevésbé.

Emiatt különbözünk, a céljainkhoz, más dolgok szükségesek.

Ő a saját álmaiért, tesz, én pedig az enyémekért.

Nem. Még nem adtam fel. Nem tengődök cél nélkül, azt akarom elérni, hogy világbéke legyen, hiába hangzik ez szinte lehetetlennek.

Valójában a kivitelezéssel van a baj. És azzal, hogy kezdem elveszíteni a hitemet ennek megvalósítása felől. Erre Deku pedig csak rátett egy lapáttal.

Jelenleg akadályoz mindent. Nem tudok a munkámra koncentrálni, ami nagyon meg is látszik rajtam. Todoroki aggódik. Ahogy a kevéske barátaim, és az úgy nevezett "rajongóim" is. Bakugou pedig ezek mellett folyton-folyvást kárörvend. Nem is értem miért van folyton mellénk beosztva...

Kész katasztrófa jelenleg az életem.

És nem az foglalkoztat aminek kéne.

Azért nem tudok a munkámra koncentrálni, mert ő mindig megjelenik a gondolataim között. Ott van. Figyel. Azt akarja, hogy csak vele foglalkozzak. És tényleg, csak vele foglalkozok.

Állandóan rajta jár a fejem, próbalom összerakni a kirakós darabkákat, hogy végre összeálljon a kép, de annyi darab hiányzik, hogy az egész csak egy torz valami. Vannak részek amik kitisztultak, látom a kép egyes részeit, de nem eleget ahhoz, hogy tudjam a megfejtést. Hogy a lebegő kérdő jel helyén megjelenjen valami más. De hiába. Nem beszél. És minél jobban akarom, hogy mondjon valamit, annál jobban hallgat, és nekem egyre jobban fáj.

Mindenért bánt. Hiába élvezem. Ez csak arra a rövidke részére igaz, amíg emberként bánik velem, amíg rám, az én vágyaimra koncentrál. Ezek egyszeri alkalmak, miket megelőz, vagy épp követ, az önös vágyainak kielégítése, mit sokszor nem túl barátságos mondón visz végbe.