A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

44.fejezet

Mindenem sajgott, és szörnyen fáztam, mégis patakokban folyt rólam a víz. A fájdalom lassan szétáradt a testemben, kínzó fenevadként felemésztve.

Felnyögtem az elviselhetetlen érzéstől. Mintha ezernyi tűvel szurkáltak volna egyszerre.

Alig voltam eszméletemnél. Akkor ébredtem fel először a kábulatból.

Szörnyen nehezen nyitottam ki mázsás pilláim, amit mikor sikerült, egyből elárasztotta a szememet az erős fehér fény.

Lassan realizáltam hol vagyok, és hogy mi történt. Az emlékek csordaként rohamozták meg elmémet, rettegést, félelmet és teljes megaláztatást keltve bennem.

Meztelenül feküdtem a hideg padlón. Kezeimet a kötszerként felhasznált pólóm fogta össze fejem felett. Alig bírtam mozogni.

Hirtelen két alak sziluettje magasodott felém.

Először megijedtem, hisz azt hittem még nincs vége a szenvedésemnek, de szerencsémre hamar kiderült, hogy két őr az.

Alig láttam, de a sajnálatot és az undort teljesen jól kitudtam venni tekintetükből.

Elakarok süllyedni a földben. Hogy ne kelljen ezt átélnem, ezt a helyzetet, és az ezelőtt történteket.

Bárcsak máshogy alakultak volna a dolgok...

Ez volt az utolsó emlékem a hideg padlón fekve. Mikor legközelebb felébredtem már egy a cellámban található fekvőhelyemnél százszor kényelmesebb ágyon feküdtem.

Az első ébredésemhez hasonlóan szörnyen voltam.

Mikor sikerült annyira összeszednem magam, hogy biztos voltam benne nem ájulok el a fáradtságtól és a kimerültségtől mely körbe övez, felmértem a helyzetem.

Egy rikítóan fehér szobában vagyok, mely tele volt sok-sok olyan ággyal, amelyen jelenleg én is fekszem.

Hamar kiszúrtam egy őrt, mellette egy ápolónak tűnő hölggyel.

Szóval ez lenne a börtön gyengélkedője?

Nem illik abba a mocsokba, ahol minket tartanak.

− Hogy érzi magát? – lépett mellém a nővér az őr kíséretében.

Nem vagyok lekötözve vagy az ágyhoz bilincselve, így kicsit furcsállom, hogy egyáltalán nem fél a fiatal nő a közelemben, bármikor a torkának eshetnék. Bár tény itt az őr, de könnyűszerrel meglehetne ölni a nőt annyi idő alatt ameddig az őr pislant egyet. Nem mellékesen gyilkosként vagyok itt.

− Uram? – szólongatott vékony hangon a nővér, ezáltal visszarázva elkalandozott gondolataimból a valóságba.

− Nem valami fényesen – válaszoltam őszintén, rekedt és alig hallható hangon, ami még engem is meglepett.

− Hogy érzi, vissza tudna menni a cellájába, vagy még pihenne? – kérdezte kedvesen.

Megnyugtató, hogy nem csak undok és kegyetlen emberek vannak itt.

− Még egy picit pihennék – válaszoltam halványan elmosolyodva.

− Rendben! Szóljon az őrnek, ha jobban érzi magát és visszakíséri a cellájába! Az asztalán talál fájdalomcsillapítót, ha úgy gondolja szüksége van rá vegye be! − biccentett az ágy mellett található fémszerkezetre, ahol egy pohár víz és az említett gyógyszer foglalt helyet.

− Rendben, köszönöm – bólintottam halványan.

− Tudja az ilyen esetek minden naposak itt – váltott témát hirtelen, mire éreztem, hogy görcsbe rándult a gyomrom az emlékek elevenítése végett – Tudtommal új itt. Nehéz ilyen fiatalon az erősebbek csoportjába tartozni. Sajnos nem tudunk semmit tenni az ilyen esetek elkerülése érdekében.