A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

37.fejezet

Egészen az Örsig rohantam, ahol lihegve estem be az ajtón, térdeimen megtámaszkodva, a recepciósra kisebb szívrohamot hozva.

− U-Uram? – pislogott rám döbbenten – Tudok valamiben segíteni? – kelt fel a helyéről hirtelen.

− Izuku Midoriya vagyok! – néztem fel rá, mire hirtelen felismerés suhant át az arcán.

− Harmadik emelet, jobbra a második ajtó – biccentett a lift felé, mire hálásan besiettem az éppen nyíló liftbe.

A mellettem állók elég furán néztek rám, de én csak halkan pihegve támaszkodtam a fémnek dőlve, várva a megfelelő szintet.

Megkönnyebbülten tapasztaltam az ajtók nyitódását, gyorsan kilépve a fülledt légkörből.

Halk sóhajtás kíséretében körbe futtattam tekintetem a folyosón a megfelelő ajtó után kutatva, mit hamar meg is találtam.

Ezúttal már egyáltalán nem siettem, sőt bántam, hogy eddig azt tettem.

Féltem, hogy valami nagyon rossz hír fog fogadni, mi által lehet nem is látom mostanában a külvilágot...

Ajkaimba marva indultam az ajtó felé, majd kissé habozva a kilincsre emeltem kezem.

Francba. Félek.

Végül megmakacsolva magam lenyomtam a kilincset, benyitva a terembe, mely lényegében a Kapitány irodája volt.

Az igazságot megvallva amióta rám küldte az egyik emberét, legszívesebben messziről elkerülnöm, vagy különben kifejezném az iránta érzett dühömet, hisz szörnyen fáj a tette.

Ahogy beléptem a két bent levő tekintete rám szegeződött.

− Jó napot uram! Todoroki! – biccentettem az engem bámulok felé zavartan, mire a Kapitány szélesen elmosolyodott.

− Üdvözlöm Midoriya! Foglaljon helyet! – mutatott a Todoroki mellett elhelyezkedő székre, mire bólintva leültem mellé.

− Valami baj van? – kérdeztem nagyot nyelve, miközben idegesen tincseimbe túrtam.

− Épp ellenkezőleg – mosolyodott el szélesen a velem szemben ülő, mire nagy kő esett le a szívemről – Jó hírekkel szolgálok! Todorokinak már elmondtam, szóval most maga következik!

− Hallgatom – szólaltam meg most már sokkal nyugodtabban.

− Ugye Todoroki segítségére sietett és elintézte, hogy néhány környékbelit kikérdezünk az úgynevezett másáról, kik szinte kivétel nélkül mind azt állították, hogy látták. Ez persze nem kicsit meglepett bennünk. Bár ez még nem igazolja az ártatlanságát, hisz ezt maga is elintézhette – kulcsolta össze az ujjait maga előtt, az asztalon megtámaszkodva – Ám néhány emberem utána nézett jó pár környékbeli szállónak és motelnek az ő tartózkodási helyét keresve, és mint kiderül több helyen is bejelentkezett egy a maga leírásának megfelelő személy, mindenhol más−más nevekkel. Erre a legfőbb bizonyítékunk a kamerák, melyek a hotelekben vették fel őt, és való igaz, ijesztő a hasonlóság maguk között. Az első bejelentkezésre három és fél, lassan már négy hónapja került sor. Elég régóta itt tartózkodik, gyanítom figyelte magát, és mindent előre eltervezett. Egyébként visszatérve, az egyik kórházi dolgozó is a szemtanúk listáján van, ki három hónapja a recepción dolgozva látta ahogy egyszerűen besétált az épületbe, majd pedig az egyik fal takarásában eltűnt. Azt mondta már épp megakarta állítani, hisz nem ment oda a pulthoz kérdezni sem hasonlók, ám mikor utána sietett már nem látta sehol, mi miatt ijedten elkezdte járni a kórházat, mi gondolom tudja, hogy hatalmas és mielőtt a nyomra bukkanhatott volna minden orvost All Mighthoz rendeltek, hisz ekkor már nem lélegzett. Nagy volt a felhajtás, neki is muszáj volt mással foglalkoznia, így ő elfelejtődött. Visszakerestük a kórház kameráinak aznapi felvételeit, viszont csak egyetlenegy rejtett kamerán látható, ott is csak egy pillanatra.