A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

17.fejezet

Felsóhajtva sétáltam egy elhagyatottnak tűnő épület belsejében.

Mindenhol szanaszét elszórt papírok hevertek, az asztalok többsége felborulva, a kosz és a por felemészti a helyet.

Ha nem nappal lenne, és az épület nem lenne teljesen világos hatalmas ablakok, vagy épp sok helyen már csal lyukak miatt, akkor még ijesztő is lehetne, de szerencsémre ez nem így van.

Csenden hallgatózom, hogy megbizonyosodjak róla, hogy egyedül vagyok.

Ez az egyik legveszélyeztetettebb körzet, bárhol lehet itt gonosztevő.

Hirtelen sietős léptek zaja ütötte meg fülemet, mire erőmet aktiválva, bújtam meg egy vastagabb oszlop mögött, a hang irányába ki-ki tekintgetve.

Senkit sem láttam, de hallottam, egyre hangosabban, ahogy egyre jobban a közelembe ért, de csak az utolsó pillanatban realizálom: Rossz irány.

Hirtelen egy kéz tapadt a számra, mire azonnal reagálva, a könyököm segítségével megpróbáltam leszedni magamról, de ezt egy robbantás segítségével megakadályozta, mi miatt éles fájdalom hasított karomba.

Robbanás?

A következő pillanatban az eddig számat befogó kezével, elkapta jobb csuklóm, míg másikkal a balt, miket olyan erősséggel szorított, hogy nem tudtam őket kiszabadítani.

Ez lehetetlen...

Egy hirtelen mozdulattal megfordított, a hátamat a falnak szegezve, karjaim kíséretében.

Így azonnal tudatosult bennem "támadóm" kiléte, mi hatalmas meglepetésként ért.

- K-kacchan? - dadogtam értetlenül, rikító skarlátjaiba nézve.

- Sh... - hajolt hozzám közelebb, mire ijedten próbáltam szabadulni szorításából - Hé - szorított rá még erősebben csuklóimra, mire felszisszenve abbahagytam erőtlen próbálkozásomat - Nem akarlak bántani.. - suttogta ajkaimra, mire összeszorítottam szemeim, élesen be szívva a levegőt - Engedd el magad - nyomta be hirtelen térdét lábaim közé, ezáltal egy meglepetett nyögést kiváltva belőlem.

Hirtelen Deku jutott az eszembe, és hogy mit mondott. Kacchan számtalanszor megerőszakolta... Én is erre a sorsa jutok?

- Kacchan elég - próbálkoztam még mindig a szabadulással, de egyszerűen nem tudtam felül kerekedni rajta.

- Ugyan Deku... Hiszen te is ezt szeretnéd, nem igaz? 

Megőrjít ez a név...

- Elég! - förmedtem rá kétségbeesetten, de ő ezzel nem törődve, szinte azonnal az ajkaimra tapadt, majd vadul elkezdte őket falni, lehetetlen tempóban, miközben nekem nyomott térdével, elkezdte dörzsölni férfiasságom.

- Neh - nyögtem a csókba, de semmit érő volt. Könnyeim lassan kibuggyantak, majd ellepték arcomat.

Kacchan ezt követően hirtelen a földre lökött, miközben elkezdte magát megszabadítani hősruhájától.

Eközben lassan elkezdett kirajzolódni mögötte egy alak, mely rövid másodpercekre, elterelte a figyelmem róla.

Deku volt az, ki halkan kuncogva figyelt minket.

Miért nem tesz semmit?

Miért szórakoztató neki ez a látvány?

Mi történik?