A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

38.fejezet

Egészen úton a lehetőségeimen gondolkodtam.

Végül viszont úgy döntöttem csak egyszerűen besétálok a házamba, mintha mi sem történt volna, hisz, ha nincs ott felesleges ez a nagy felhajtás.

Valójában improvizálni fogok, ahogy a helyzet hozza úgy csapok le rá, hisz Deku kiszámíthatatlan. Nem lesz könnyű dolgom.

Olyan fura számomra ez az egész. Mármint eddig egyszer sem sikerült felülkerekednem rajta, pontosabban, de, egyetlen egyszer, de akkor is csak azért mert hagyta. Vagyis... nem is tudom... Akkor minden annyira zavaros volt...

A lényeg, hogy igazán még nem győztem ellene, hiába használhattam volna az erőm, mindig megelőzött.

De ez most másképp lesz.

Elszántan szemeztem a bejárati ajtóval, majd mély levegőt véve lenyomtam a kilincset.

Nyitva van az ajtó. Itthon van.

Ezt megállapítva óvatosan osontam be az ajtón, próbálva észrevétlen maradni, hogy sikerüljön legelsőnek beugró tervem.

Ahogy beléptem körbepillantottam az egész házban, viszont nem láttam sehol senkit.

A szobaajtóm csukva volt, így arra a következtetésre jutottam, hogy ott tartózkodik.

Legalábbis naivan ezt gondoltam. De hamar tudatosult bennem, hogy hatalmasat tévedtem, szinte mindenben.

Csak a fejembe hasító fájdalomra lettem figyelmes, majd a kemény, hideg parketta volt az, amit megéreztem magam alatt.

Az eséstől a fájdalom szét áradt a testemben, miközben lassan teljesen elsötétült a világ körülöttem.

...

Mindenem sajog, érzem a vér fémes ízét a számban. A csuklóimat hideg fém veszi körül.

Bilincs?

Nehézkesen megpróbáltam kinyitni szemeim, mely alig ha sikerült.

Teljesen homályos volt a látásom, a kép pedig borzasztó lassan kezdett csak el kitisztulni.

A fülem sípolt és ahogy egyre jobban magamhoz tértem egyre erősebb és elviselhetetlenebb lett a fájdalom.

Hirtelen ütés ért elölről, gyomorszájon, mire hirtelen vért köhögtem fel.

Lihegve döntöttem hátra fejem, a mögöttem található hideg falnak.

− Ezt azért, mert titokban ellenem szervezkedtél – morogta sötét tekintettel csípőre tett kezekkel a felém magasodó.

Deku.

Ezek szerint a tervem teljesen megbukott.

Csak lassan kezdtem el felmérni a helyzetem, hisz alig bírtam megmozdulni.

Az első, ami igencsak szemet szúrt az a Dekun levő hősruhám volt. Nem túl jó állapotban. Úgy nézett ki, mint aki egy harcból, bár nagy küzdelmek árán, de győztesként jött volna ki.

Hirtelen ezernyi dolog játszódott le a fejemben, és a fájdalom ellenére azonnal egyik oldalról a másikra kaptam a fejemet, hogy megnézzem még is hol vagyok.

Hatalmas falak, szűk folyosó. Tőlünk pár méterre autók zúgtak el, észre sem véve, hogy itt egyáltalán tartózkodik valaki. Végül is kit izgat egy sötét sikátor?

Szörnyű előérzetem van.

Itt semmi sem véletlen.

Nagyot nyelve vezettem magamra a tekintetem, és, oh, bárcsak ne igazolódott be volna legnagyobb félelmem...