A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

24.fejezet

Ki gondolta volna, hogy a halál ennyire megváltó tud lenni, nem igaz?

Csak van egy kis bökkenő...

Nem haltam meg.

Sajnos...

Erőtlenül nyitogattam, borzasztó nehéznek tűnő pilláim. Orromat szinte azonnal megcsapta a jól ismert, jellegzetes szag, mely körbe lengte az egész helyiséget. Először a fehér plafont pillantottam meg, majd lassan halk pityegésre lettem figyelmes, melyet gyanítom a szívritmusomat mutató gép ad ki magából. Egyenletes. Dobog a szívem. Lélegzek. Élek.

Halkan felsóhajtva pillantottam körbe a kórteremben, melyben kiderült, hogy nem csak én tartózkodtam.

Oldalra pillantva azonnal találkozott a tekintetem felemás szemeivel, melyek csillogva meredtek rám, megnyugvást tükrözve. Ajkai lassan halvány mosolyra húzódtak, miután egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el őket.

Hirtelen elkapva rólam tekintetét jelzett az orvosoknak ébrenlétemről, majd ismét rám szentelte figyelmét.

- Hogy érzed magad? - kérdezte mosolyogva, ám tekintete hirtelen megváltozott - Emlékszel mi történt? Vagy hogy kitette ezt veled? - zúdította rám kérdéseit, teljesen összezavarva, hisz hirtelen azt se tudtam, miért vagyok itt, azt pedig végképp nem hogy kerültem ide.

Az emlékek vízesésként rám zúdulva villantak be elmémbe, lesokkolva.

Mikor felébredtem gondtalannak éreztem magam tudatlanul, ám most, mázsás súly nyomta vállamat, letaszítva eddig stabilan álló lábaimról.

Deku.

Mindennek közepe, minden gondomnak oka. Egy átok. És bár tudnák rá így tekinteni! De az igazság az, hogy nem megy.

Nem ment.

Nehézkesen erőt véve magamon pillantottam fel a felemás szemekbe, szóra nyitva számat, de az éppen belépő - fehér köpenyéből és az egyéb orvosi eszközeiből ítélve - orvos megakadályozott ebben.

- Hogy érzi magát? - tette fel Todoroki kérését, melyre akkor nem sikerült választ adnom neki - Esetleg fáj valamije, vagy hasonlók? - kérdezte végig mérve.

- Öhm.. jól vagyok - nyögtem ki nehezen - Azt hiszem... - ültem fel, elég könnyen, mire kissé bizonytalanul megmozgattam megsebesített vállam, mire meglepetten jöttem rá, hogy még mindig nincs fogalmam arról, hogy kerültem ide, vagy hogy, hogy éltem túl, arról nem is beszélve, hogy kigyógyított meg úgy, hogy egyáltalán tudom mozgatni a karom.

- Hogy kerültem ide? - tettem fel a legelső kérdést ami leginkább foglalkoztatott.

- Oh, a fiatal úr talált magára egy sikátorban - biccentett Todoroki felé - Bár ő kissé ittas állapotban volt, azonnal tárcsázta a mentőket, ezáltal sikerült megmentenünk az életét. Ha ő akkor nem járt volna arra... nos.. Szerencséje volt. Recovery Girl pont itt volt látogatóban, és amikor megtudta mi történt magával, felajánlotta segítségét, ezért van most ilyen állapotban, de ettől függetlenül kérem ne erőltesse nagyon meg magát, idő még teljesen rendbe jön, viszont már ma kiengedjük, de odahaza mindenképp pihennie kell! - sóhajtotta, mire bólintva jeleztem, hogy megértettem szavait - Rendben, nem sokára érkezni fog magához néhány rendőr, akik kikérdezik a történtekről, de előtte még az úrral meg kell beszélnie egy fontos dolgot, amiről majd ő engem értesíteni fog - biccentett ismét Todoroki felé, majd elhagyta a termet, ismét magunkra hagyva minket.