A saját markomban [Deku × Villain!Deku - Befejezett]

7.fejezet

Sírva riadtam fel. 

Zihálva ültem fel az ágyamon, de azonnal meg is bántam ezt, az alsó felembe hasító szörnyű fájdalom miatt.

Felszisszenve szorítottam össze könnyes szemeim, kezeimmel megtámaszkodva a paplanon.

Kellett pár perc amíg összeszedtem magam, és csak ezt követően tekintettem körbe a szürke szobában, melybe csak a rosszul elhúzott függöny résein szűrődött be egy kis kevéske fény. 

De megnyugtatott a tudat, hogy a saját szobámban vagyok, és nem egy rideg, sötét helyiségbe bezárva.

Mikor ez tudatosult bennem, azzal együtt, hogy teljesen egyedül vagyok, így nincs aki bánthatna, egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaim.

Fejembe motoszkáltak a múlt este emlékei, de egyszerűen nem akartak a felszínre törni, egészen addig amíg magamra nem vezettem a tekintetem.

Megijedtem. 

Először a látványtól, hogy összesen csak egy megviselt ing takar rajtam valamit, majd pedig a beugró eseményektől is.

Lesokkolt a helyzet. Szörnyen tehetetlennek éreztem magam. És mire észbe kaptam, már a telefonommal a kezemben ültem az ágyon, tárcsázva az egyetlen személy nevét, kiben megbízok annyira, és tud is annyit, hogy higgyen nekem.

- Midoriya? - hallottam a bizonytalan rekedt és fáradt hangot, amely annyira nosztalgikusan  hatott. Legutóbb is őt hívtam.

- T-todoroki- szóltam halkan és erőtlenül a telefonba a sírás szélén állva, de a végén elakadt a hangom, a hirtelen jött döbbenettől, mi a szoba ajtómba álló illető megpillantásakor tört rám.

- M-midoriya? Mi a baj? - kérdezte azonnal, hangjából aggodalom tükröződött.

De egyszerűen nem jutottam szóhoz, csak némán bámultam az illetőt, kinek láttán egyből eszembe jutottak a tegnap elhangzott szavai.

"Ha kell megölöm."

 "Ha nem akarod elveszíteni a kis barátodat, nem szólsz neki rólam egy szót se, világos?"

Megteszi. Habozás nélkül megteszi. 

Elfelejtettem. Teljesen kiment a fejemből, túlzottan a sokk hatása alatt voltam.

- Midoriya? Ott vagy? Minden rendben? - hallottam továbbra is Todoroki egyre idegesebbnek hangzó szavait, melyektől csengtek a füleim, de csak a felém lépkedőt tudtam figyelni, ki halványan elmosolyodva, könnyűszerrel kivette a kezemből a készüléket.

- Ah.. ő.. Todoroki.. Ne haragudj - vette át helyem, tökéletesen eljátszva zavartságom, végig rajtam tartva szemét - Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak, csak rémálmom volt, és.. megijedtem. De.. most már nincs semmi baj. Csak.. kicsit összemosódott a képzeletem a valósággal...

- Értem - sóhajtott fel megkönnyebbülten a túloldalon levő, amit ilyen távolságból tökéletesen hallottam - De biztos nincs semmi baj? Tegnap óta nem láttál senkit? Ne menjek át? 

- Komolyan, minden rendben van. Azóta szerencsémre egyáltalán nem hallottam, vagy ilyenek. Szóval az is lehet, hogy tényleg csak beképzeltem az egészet. Úgyhogy nem szükséges átjönnöd, ne fáradozz miattam! Rendben leszek! Ne haragudj, hogy zavartalak! - olyannyira tökéletesen átadta magát a helyzetnek, hogy még egy halvány, zavart mosoly is megjelent egy pillanatra ajkain, ám amint kinyomta a telefont, ez eltűnt. Ahogy eddigi derűs tekintete is teljesen elsötétült.

- Azt hiszem valamit elfelejtettél, de az is lehet, hogy épp nem vettél komolyan - dobta le mellém a készüléket - Úgyhogy csak, hogy tisztázzuk, még egy ilyen próbálkozás, és ő halott! Többször nem foglak figyelmeztetni! Szóval ezek után jobban teszed ha kétszer átgondolsz mindent, mielőtt cselekszel! - fordított hátat, majd szépen elindult kifelé.