𝔸𝕕𝕛 𝕖𝕘𝕪 𝕠𝕜𝕠𝕥, 𝕙𝕠𝕘𝕪 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕕𝕛𝕒𝕜 /𝑃.𝑀. 𝐹𝐹/

Part 4

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Majdnem kiugrottam az ágyból ijedtemben. Magamhoz vettem a telefonomat, majd amennyire láttam, elolvastam mi van a képernyőre írva. Avery.
-Sziaaa Madii! - köszönt a barátnőm.
-Jóreggelt Avery! - mondtam álmosan.
-Most keltél? Úristen felébresztettelek?
-Igen, de nem baj. Amúgy mennyi az idő? - kérdeztem ásítva.
-Ott 11 lesz pár perc múlva. Tudod időeltolódás. - mondta.
-Végig aludtam a délutánt dejó. - terültem el az ágyon.
-Na de mesélj mi van veled?
-Hát semmi különös, megvagyok. Tök jó az új ház meg a szomszédok is kedvesek. - mondtam álmos hangon. Nem említem neki Paytont inkább.
-Na az szuper. Melyik városba is költöztetek pontosan?
-Charlotte. - válaszoltam. Hoppá.
-Ott lakik Payton is. Ha majd találkozol vele mond meg neki hogy a tökéletes feleség jelöltje Londonban lakik és a te legjobb barátnőd. - nevetett.
-Hát szerintem nem fogok találkozni vele. De oké, megmondom. - sóhajtottam. Milyen kis hazudós vagyok.
-Köszönöm. Na de nekem mennem kell, majd hívlak. Sziaaa-köszönt el.
-Szia Avyy!-tettem le.
Elvégeztem a reggeli rutinomat, majd lementem reggelizni. Vagy ebédelni. Nem is tudom.

A szobámban olvastam éppen, amikor elkezdett rezegni a telefonom. Egymás után sokszor. Mivel le volt némítva ezért ha üzenetet kapok akkor rezeg.
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:cuki Madi
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:alszol még?
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:ha nem akkor kijössz?
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:unatkozok😞
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:hallod
me:nem alszok, és nem, nem megyek ki, és nem hallom, írj hangosabban
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:nemár. Halálra unom magam🙄
me:olvass
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:az kéne még...
me:akkor unatkozz tovább🤷🏼‍♀️
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:🙄🥺
me:most pedig hagyj, olvasok
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:látom... Most is a telefont nyomkodod és közben piszkálod a hajadat.
me:ezt honnan veszed?
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:látlak az ablakból. 😝
me:oh shit...
Odamentem az ablakhoz és átnéztem. Ez a seggfej ott ült az ablakában és bámult befelé. Én csak bemutattam, majd behúztam a függönyt.
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:most miééért? Régen láttam ennyire szépet és most ezt is elveszed tőlem? 🥺😞
me: látom szeretsz ironizálni🧐
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:nem. Én őszinte vagyok. Na de gyere már ki. Unatkozok. Akarok mutatni valamit.
me:ahj. Ne unatkozz.
𝙎𝙚𝙜𝙜𝙛𝙚𝙟🍑:ha kijössz és megmutathatok neked valamit akkor nem fogok😗
me:jó. De akkor leszállsz rólam.
Elraktam a könyvet majd kimentem a ház elé. Ez a seggfej már ott várt. Hogyan jutott le ilyen gyorsan, amikor kb 1 perce tettem le a telefont? Na mindegy.
-Na mi az a fontos dolog amiért megzavartad a csodálatos délutánomat? - tettem karba a kezeimet.
-Gyere. - kezdett el húzni az egyik irányba.
-Hova megyünk?
-Majd meglátod.
Kemény 10 perces séta után egy szikla tetején kötöttünk ki ahonnan az egész várost látni lehetett. Gyönyörű volt. De tényleg. Megnyutatott a látvány.
-Ez a kedvenc helyem. Mindig ide jövök ha le akarok nyugodni. - ült le egy kisebb szikladarabra, majd a távolba meredt.
-Tényleg szép. - dobtam le magam.
-Eddig csak te tudsz erről.
-Miért? - lepődtem meg. Miért pont nekem mutatta meg?
-Nem tudom... Gondoltam tetszene.
-Jól gondoltad. De másnak miért nem szóltál erről eddig?
-Mással nem jönnék ide. - mondta alig hallhatóan, de azért nem vagyok süket.
-Akarom mondani nincsen olyan ember akinek meg tudtam volna mutatni. - fordult felém.
-Értem.
Felállt, majd leült mellém. Közel.
Fél órája csendben ül. Én nem szóltam hozzá. Igazából kicsit rémisztő.
-Jól vagy? - hajoltam kicsit közelebb. Nem válaszolt. Kezdek beparázni. Nem tudom mit kell ilyenkor csinálni.
-Hallod, minden rendben? - értem hozzá a vállához, hátha.
Rámnézett, egyenesen a szemembe. Szemében fájdalom és megbánás tükröződött. De vajon miért?
-Menjünk haza? - kérdeztem.
-Mindent tönkretettem. - mondta halkan majd egy könnycsepp szökött ki a szeméből. Jaj ne. Én nem értek az emberek vígasztalásához. De azt sem értettem hogy itt mire gondolt.
-Mit tettél tönkre?
-Az életemet. Én csak... - nem tudta befejezni mert elcsuklott a hangja és a könnyei patakokban folytak végig az arcán.
Igazán nem értem mi történhetett.
-Van olyan, amivel segíthetnék? - tettem fel a kérdést. Nem ismerem annyira, szóval nem tudom őt mi nyugtatja meg.
Nem szólt semmit csak közelebb jött és megölelt. Olyan szorosan ahogy még senki. Nem volt szívem ellökni magamtól. Visszaöleltem.
És inkább minél jobban segíteni akartam neki. Tudom milyen az, ha nincs senki melletted.
-Egyet kérek. Ne utálj. - mondta halkan. De nem engedett el. Azt hiszem menni fog. Nem olyan nehéz. De eddig sem utáltam. Csak szimplán nem bírtam.
-Eddig sem utáltalak.
-Pedig nagyon úgy tűnt.
-Csak nem igazán bírtalak. De dolgozom az ügyön ne aggódj. - nyugtattam. Már amennyire ez nyugtató lehet.
-Menjünk haza. - mondtam.
-Menjünk.
-De ahoz előbb engedj el. - nevettem.
-Könnyebbet kérj. Túl nehéz feladat.
-De akkor hogy megyünk haza te seggfej?
-Ha nem hívsz többet seggfejnek akkor elengedlek.
-Megegyeztünk. Na menjünk már.
Nagy nehezen elengedett majd elindultunk haza.
Nem is volt olyan rossz. Mármint ez az egész. Jól éreztem magam. Amiatt is hogy tudtam segíteni neki. És hogy kezdem egyre jobban kedvelni. Amit nem igazán értek. Eddig önimádó pávának tartottam. Mostmár kezd eltűnni ez a véleményem.
-Ha nem hívhatlak seggfejnek akkor hogyan máshogy? - törtem meg a csendet.
-Ezek után a 'hisztis páva' és a 'sírós kisfiú' neveken sem lepődnék meg. - nevetett kínosan.
-Most miért mondod ezt?
-Mert gáz amit műveltem. Ne haragudj.
-Nem gáz. Nem gáz ha valakinek vannak érzései. Én minden este sírok. Vagyis nagyjából minden este. - ecseteltem. De ezzek aztán sokat érek el.
-Jó, de te lány vagy.
-És?
-Hát vágod...
-Nem, nem vágom. - húztam fel a szemöldökömet.
-Hát a lányok szoktak sírni mindig. Minden kis izén.
-A hülye fiúk faszságai miatt. Mi nem félünk kimutatni az érzéseinket. - mondtam egyhangúan.
-Azért nem minden fiú hülye.
-De a többség az.
Addig beszélgettünk, hogy már észre se vettem hogy a házunk előtt állunk.
-Mész? - nézett rám.
-Hát asszem...majd beszélünk. - mondtam és elindultam befelé. Vagyis csak indultam volna mert a kezemnél fogva vissza rántott majd karjai közé zárt. Most viszonoznom kéne? Hát jó.
-Amúgy mi van a lábaddal? - kérdezte.
-Egy kicsit fáj de nem vészes. - legyintettem. - Na de én megyek. Majd írj vagy nem tudom.
-Feltétlen.
Ahogy beléptem a házba, anya aggódó tekintetével találtam szembe magam.

Hamarosan hozom az 5. részt.
Addig is ne unatkozzatok a karanténban. 😂💓