𝔸𝕕𝕛 𝕖𝕘𝕪 𝕠𝕜𝕠𝕥, 𝕙𝕠𝕘𝕪 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕕𝕛𝕒𝕜 /𝑃.𝑀. 𝐹𝐹/

Part 8.

Annyira be voltam kattanva, hogy tényleg nem érdekelt hogy hová megyek. Egy darabig sétáltam, majd megláttam egy szórakozóhelyet. Nem igazán szoktam buliba járni, de most végleg el akartam menekülni a problémák elől. Még szerencse hogy a telefon tokomban mindig tartok minimum 30 dolcsit, szóval ez most jól jön.
Beléptem a helyre, ahol látszólag mindenki jól érezte magát. A többség már azt sem tudta hol van, de volt aki csak kussban ült a pultnál és iszogatott egymagában.
Fogtam magam és leültem egy üres bárszékre, majd kértem egy italt.
-Nem vagy te még túl fiatal az italozáshoz? - kérdezte a pultos férfi.
-Velem van. - ült le mellém egy kicsit idősebb fazon.
-Jonathan Gladis. Téged hogy hívnak? - feszült neki a pultnak.
-Madison Green. - mondtam.
-Green. Az apád véletlenül nem Tom Green? Csak mert akkor apámnak dolgozik. - húzta meg a nyakkendőjét. Á, szóval apám főnökének a sarja.
-De. Minek köszönhetem a társaságodat, Jonathan? - kulcsoltam össze magam előtt kezeimet.
-Nos, láttam hogy egyedül vagy, és Ben nem igazán akar kiszolgálni, ezért gondoltam...
-Értem. De most nem vágyom a társaságra. - mondtam, majd magamhoz húztam az italom amit időközben megkaptam.
-Igazán? Milyen volt a vacsora Moormeierékkel? - ivott bele az italába.
-Te mégis honnan tudod hogy nálunk vacsoráztak? - akadtam ki egy kicsit.
-Cicám, én mindent tudok. - úgy mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
-Nem vagyok a cicád Jonathan. - mosolyogtam rá gúnyosan.
-Erről nem te döntesz. - fogta meg erősen az egyik karom. Visszakézből pofon vágtam. Velem így senki nem viselkedik.
-Hé, mi folyik itt? - jött oda egy kiszolgáló.
-Ez a barom rám akart mászni.-mutattam Jonathanra, aki a pofáját simogatta az ütésemtől. Nem mondtam még, de nagyot tudok ütni. 6 hónapig jártam önvédelmi órákra. Tanultam ezt azt.
-Dobjátok ki! - utasította az egyik felszolgáló.
-Nyugi, nem ez volt az első eset hogy ilyet művelt. Eléggé szemtelen alak. - mondta a pultos.
Sorra ittam az italokat, ma este nem számított. Nem számított semmi. Hogy hulla részegen érek haza anyám szeme láttára? Nem érdekel.
Miután széthánytam a mosdót, idejét láttam hogy haza induljak. Nem is tudtam hol vagyok. Minden forgott körülöttem.
Végre kitaláltam a helyről, és szerencsémre pont jött egy pali aki elkísért haza.
De valahogy nem stimmelt a dolog, mert nem is arra lakok. Hoppá, csapda.
-Most szépen hancúrozunk kicsit. - lökött neki a falnak. Elkezdte lejjebb húzni a felsőmet. Egy sikátor szerűségben voltunk. Csak az utcai lámpa fénye borította be az aszfaltot. Kezdtem félni.
Annyit éreztem hogy egy tűt szúr a kezembe majd kezdtem egyre homályosabban látni.
Láttam hogy valaki leüti azt a szemétládát és a nevemet kiáltja, majd utána képszakadás.

Egy ismeretlen szobában ébredtem. Fájt a fejem és szédültem.
A szobát csak a sötétítő függöny apró résén beszűrődő fény töltötte be. Kezdtem bepánikolni. Gyorsabban vettem a levegőt majd fel akartam állni, de egy kéz visszarántott. Uram isten.
-Ki vagy? Hagyj békén. - mondtam már majdnem sírva.
-Madi, nyugi. Én vagyok az. - ült fel az ágyon, bár nem láttam.
-Payton? - kérdeztem remegő hangon.
-Igen. Semmi baj. - ölelt át.
-Mi történt?
-Elkábítottak.
-Mit kerestél te arra?
-Az egyik haveromhoz mentem. Leütöttem a pasast aztán elhoztalak onnan. - nyugtatott meg. - És te mit kerestél arra?- kapcsolta fel az éjjeli lámpát.
-Összevesztem anyával, majd elsiettem otthonról és elmentem inni. Ott egy seggfej majdnem letapizott de az őrök kidobták. Aztán annyira leittam magam, hogy egy idegennel indultam haza. - csaptam a homlokomra. Csoda hogy egyáltalán emlékszek ezekre.
-Madi. Többet ne csináld ezt, kérlek. - nézett a szemembe és megfogta a kezemet. Elég komolynak tűnt.
-Rendben.
-Ha nem vagyok ott, bármi történhetett volna. - tűrte el hajamat az arcomból.
-Köszönöm. - mosolyogtam rá.
Majd hirtelen berántott az ágyba, de csak akkor vettem észre hogy nincs rajta póló.
-Ne csikizz már te seggfeeej. - próbáltam ledobni magamról, de nem jártam sikerrel.
-Nem vagyok seggfej. - tette az egyik ujját a számra.
-Ő, dehogynem. Méghozzá az egyik legnagyobb seggfej akit ismerek. Örülhetnél. Nálam a 'seggfej' posztot csak igazán különleges emberek érdemlik ki. - levettem az ujját a számról majd időközben felültem.
-Szóóval, különleges? - mosolygott azzal az irtó cuki kisfiús mosolyával. Mostmár leállok, de komolyan.
-Na ebbe én nem mennék bele, főleg most. Nekem mennem kell seggfejkém. Majd beszélünk. - felkaptam a cipőmet és a kabátomat, majd átsétáltam a házunkba.
Szerencsém volt, ahogy mindig, anyám egy bögre teát szorongatltt a kezében a kanapén ülve, és látszólag feszült volt. Anyámtól ez nem új, sőt rendkívül szokványos jelenség.
-Aggódtam miattad. - tette le a bögrét a dohányzó asztalra, majd kihúzta magát.
-Igazán nem kellett volna. - egy szemforgatással nyugtáztam e pillanatot, majd felmentem a szobámba.

Néha elgondolkodom az életemen. Azon, hogy miért vagyok itt a földön. Az élők között.
Egyáltalán mi értelme az életnek? Annak hogy itt vagyunk? Mindenki más. Mindenkit másnak teremtett a sors, mindenki azt kapja, ami megérdemel. Amit megteremt magának.
Elgondolkodtam azon is, hogy milyen lehet híresnek lenni. Őszintén? Szerintem nem leány álom. Megkapsz mindent. Hírnév, ismeretség, pénz, rengeteg ember aki odavan érted. Ám ez nem minden. Ezek mögött a keserű igazság az, hogy tönkretesz. A hírnév tönkretesz. Enyhén szólva nincs magánéleted.
Ezért nem szeretnék híres lenni.
Vajon Paytonnak mi a véleménye erről? Egy újabb ok, hogy beszéljünk.
De előtte helyre kell tennem magam.
Az elmúlt este eseményei összekeverték bennem a dolgokat.
-Igen? Itt a London High School titkársága, miben segíthetek? - szólt a telefonba egy ismerős hang.
-Mrs. Stanley? - kérdeztem reménnyel telve.
-Madison? Segíthetek?
-Ami azt illeti, igen. Tudja magával mindig mindent meg tudok beszélni, jobban megért mint a saját anyám. - sóhajtottam.
-Na, mesélj csak. - nevetett kedvesen.
Mrs. Stanley, a volt sulim titkárnője, úgymond a második anyám. Rengeteget segített nekem amikor nehéz időszakon mentem keresztül.
Elmeséltem neki mindent. Csak erre volt szükségem. Hogy a hülyeségeimet kibeszéljem magamból.

Voálá.
Ha tetszik, és szeretnél folytatást, vote-olj kérlek. 💙