𝔸𝕕𝕛 𝕖𝕘𝕪 𝕠𝕜𝕠𝕥, 𝕙𝕠𝕘𝕪 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕕𝕛𝕒𝕜 /𝑃.𝑀. 𝐹𝐹/

part 27. (the end.)

Teltek a percek, a napok, a hetek, és egyre jobban kezdett felemészteni ez az egész dolog. Magyarázatot sem kaptam erre a tragikus történetre, amin keresztül mentem maga a pokol volt. Egy mély heg maradt rajtam, lassan egy éve hogy történt a baleset. Ez a seb örökké rajtam fog maradni, örökre itt hordom majd magammal, bárhová megyek. Paytonra emlékeztet. Ez az egy, amit utálok benne.

Csak hogy kicsit visszarázzalak titeket a valóságba. 

A gép most landolt a reptéren. Megcsapott London kellemes eső illata. Igen, visszajöttünk. Úgy gondoltuk nincs ott maradnivalónk. Nekem végképp nincs. Visszaköltözünk a régi lakásunkba, amit lassan 2 éve hagytunk itt. Hogy hiányzott e a szülővárosom? igen, hisz itt él a legjobb barátnőm. Itt nőttem fel. Ahogy szépen lassan közeledtünk a házunk felé, előtörtek bennem a nosztalgikus élmények. Azok a felejthetetlen pillanatok, amiket itt éltem át. Volt köztük jó és rossz is, de a szívem mindig ide húz. Haza.

Paytonnal a történtek után egy szót nem beszéltünk, folyamat Laurával volt. Éjjel nappal. Nem érdekelt, de mindig láttam, ahogy megérkezik és amikor elmegy. A szobám ablakát utáltam a legjobban abban a házban. Kénytelen voltam nézni. Amikor véletlen össze is futottunk, egymásra sem néztünk, csak elsétáltunk egymás mellett mint két idegen. Mert azok is voltunk. Idegenek egymásnak. Nem ismert, én sem őt. Idővel rájöttem.

Most bepótolhatok minden elhanyagolt időt szeretett barátnőmmel. Visszajönnek az uncsi napok amikor csak vagyunk és nem csinálunk semmit, de valójában ez hiányzott az életemből. 

(szeptember 3)

Avest áthívtam filmes estét tartani. Már lassan egy hónapja itthon vagyunk, de most először kerül sor ilyenre, mert barátja lett. Természetesen az ideje nagy részét vele tölti.

-Na és mit nézzünk? -kérdeztem drága barátnőmet.

-Hú csajszi, nem tudom. Válassz te.

benyomtam valami random szar filmet. A felénél már nagyon untam mert semmi izgalmas nem történt benne. 

Hirtelen csörögni kezdett a telefonom, amitől kicsit megijedtem. De mivel aranyszabály, hogyha csajos este van, a telefon tilos. De a telefonom megállás nélkül csörgött.

-Nem veszed fel? -kérdezte Aves.

-De lehet fel kéne. -feleltem, majd a telefonomért nyúltam.

-Igen? Kivel beszélek? -szóltam bele.

-Madi... -hallottam meg rekedt hangját. Szívem az egekben dobogott, megszólalni sem bírtam. Csak ledöbbenve néztem magam elé. 

-Mi az Madi, jól vagy? -kérdezte Aves aggódóan.

-Payton...-mondtam elhaló hangon. Aves tágra nyílt szemekkel bámult rám. 

-Madi nézd, én sajnálom amit tettem. Patkány voltam, sajnálom. Hogyan tehetném jóvá?

Hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Most erre mit mondjak?

-Felejtsd el, Payton. Ez a hajó már rég elúszott. Ahogy az én repülőm is elrepült. Ha nem vetted volna észre, egy hónapja vissza költöztünk Londonba. Felejtsd el az egészet ami történt, és ami a legfontosabb, engem is. Vigyázz magadra, szia. -majd letettem. Rengeteg érzés kavargott bennem, főleg az, hogy miért pont most keresett meg ezzel.

-Hú. Ezt durva volt végig hallgatni. De jól tetted, büszke vagyok rád. -ölelt meg barátnőm.

Hogy miért ezt az opciót választottam? Nos, lehetett volna más választásom is, mondjuk megbocsátani neki, felajánlani hogy repüljön el Londonba hogy megbeszélhessük. De miért nem tettem? nos azért mert akkora sebet okozott nekem, ami örökre itt marad. Csak rossz dolgok jutnak róla eszembe, és mély fájdalom. Gyötrelmes éjszakák, amik elnyomtak legbelül és nem szabadultam azoktól a kínoktól, amiket nekem okozott. Lehet megbocsáthatok neki, megbocsáthatom azokat az apró örömöket amikkel színessé varázsolta a szürke és bomladozó mindennapjaimat. Megbocsáthatom neki azt, amikor csak rá számíthattam, senki másra. Megbocsáthatom neki azt a rengeteg szívből fakadó apró kis mosolyt, amit kiváltott belőlem a törődésével. És végül, megbocsáthatom neki azt, hogy az életemnél is jobban szerettem, de visszaélt vele, és a föld legeslegmélyére tiporta a lelki világommal együtt. Az utóbbira nem sok esélyt látok, ugyanis Isten megbocsájt, de én nem. Majd talán egy másik életben...

                                                                 Vége.

Nos, hát eljött ez a nap is. Először is sziasztok, hosszú idő után itt vagyok megint. Sajnos elveszítettem a fiókomat egy időre, de már visszakaptam. Egy gyors befejezést azért szerettem volna nektek hozni, azok után hogy ennyien itt voltatok vele, olvastátok a könyvemet és bíztattatok. Meg szeretném köszönni nektek a sok szeretetet és a bíztató szavakat és hogy ennyi ideig itt voltatok velem. Sajnos a könyvnek be kellett most fejeződnie, elég röviden, de legalább egy szép lezárást kapott. Köszi mégegyszer mindenkinek, remélem tetszik.