𝔸𝕕𝕛 𝕖𝕘𝕪 𝕠𝕜𝕠𝕥, 𝕙𝕠𝕘𝕪 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕕𝕛𝕒𝕜 /𝑃.𝑀. 𝐹𝐹/

Part 18.

Elég gyorsan este lett, de mi észre sem vettük. Mindig akkor halad az idő gyorsan amikor valami jó történik.
Mivel eléggé éhesek voltunk már így estére (de amúgy egész nap ettünk szóval ezt nem tudom miért) lementünk csinálni valami kaját. Bevetettem a séf tudásomat és kotyvasztottam valamit Paytonnak meg nekem. De leginkább ő evett. Nem is értem. Mindig eszik, de nem látszik rajta. Jól nyomja.
-Nem akarsz elmenni profi séfnek? - törölte meg a száját miután megette a tojás rántottát. Na igen, az a specialitásom.
-De hiszen ez csak sült tojás. Ehez nem kell valami nagy tudás csak serpenyő, olaj és tojás. Meg ahol megsütöd.
-Hát én egyszer próbáltam tojást sütni de felgyújtottam majdnem a konyhát. - nevetett.
-Fiúk. - ráztam meg a fejem.
-Naa de mit csináljunk? Este van. - gondolkodott el.
-Milyen nagyszerű észrevétel. Azt hittem reggel.
-Jó na. Hangosan gondolkodok. De mivel egész nap filmet néztünk, ezért azt már nem kéne. Kimenjünk esti városnézésre?
-Felőlem. De csak ha nem esznek meg a szúnyogok.
-Adok pulcsit.
-Akkor okés. - öleltem meg.
Kb 3 perc múlva is ugyan abban a pózban álltunk.
-Elengedsz? - kérdezte.
-Előbb te.
-Én nem.
-Én sem.
-Akkor így maradunk. - nevettem.
-Ezek szerint. De így hogyan megyünk várost nézni?
-Ahj jó. - engedtem el.
-Na gyere, adok pulcsit. - húzott fel magával az emeletre majd a kezembe nyomott egy fekete pulcsit ami hatszor nagyobb volt nálam. De az nem baj.

Elindultunk gyalog várost nézni, de mindenhol szúnyogok éa bogarak voltak, én meg rövid nadrágban jöttem. Dejó.
De a város nagyon szép ilyenkor, mindenhol lámpák vannak és kevés ember. Olyan romantikus volt a hangulat.
-Felmenjünk oda ahová múltkor vittelek? - fordult felém.
-Az nincs messze?
-Max 10 perc.
-De sötét van és ott nincs világítás.
-Telefonon van zseblámpa.
-Ja tényleg. Hát akkor menjünk. - fogtam meg a kezét majd rámosolyogtam.
Imádok így sétálni. Csendben egymás mellett, csak a tekintetünkből tudjuk hogy mit gondol a másik.

Pont ahogy Payton jósolta, 10 perc múlva már ott is voltunk azon a helyen. Onnan látni lehet az egész várost. Csodaszép.
Payton leült egy nagyobb kőre, én követtem és bele ültem az ölébe és hozzá bújtam. Úgy ültünk ott hosszú percekig, amikor a két kezével az arcomért nyúlt, maga felé fordított, majd lassan megcsókolt. Nagyon jó érzés volt. Vele, a város felett.
-Szeretlek. - nézett a szemembe, bár annyira nem láttam mert sötét volt, de éreztem.
-Én is téged. - bújtam hozzá. Ezért az érzésért bármit megadnék.
*1 óra múlva*
Csend van. Még csak autó zaját sem lehet hallani, mert egy eldugott helyen vagyunk. Én és ő. Nyugalom. Szeretet. Bizalom. Törődés. Ezeket éreztem jelenleg. Először az életben nem féltem. Nem voltam ideges. Nem kellett azon aggódnom, hogy megfeleljek mert tudtam, hogy neki így vagyok tökéletes. Egyszerűen jó volt. Úgy éreztem hogy helyre jött az életem. Hosszú idő után. Végre boldog voltam. És ezt nem ronthatta el semmi.
-Nem kéne elindulni haza? Mindjárt éjfél. - sóhajtott.
-Olyan jó itt. De a szúnyogok lassan felzabálják a lábamat szóval mehetünk. - húztam oldalra a számat.
Tele volt a lábam szúnyog csípéssel de még ez sem zavarta meg a boldogságomat. Ennyi belefér.
Elindultunk haza, de Payton egész úton fura volt. Alig szólt hozzám.
*otthon*
-Életem, baj van? - mentem oda hozzá, miután láttam hogy idegesen dobálja a ruháit a szekrénybe.
-Nincs. Csak az a hely mindig erős érzelmeket vált ki belőlem.
-Akarsz róla beszélni?-öleltem meg.
-Nem nagy dolog. De most inkább élvezem hogy te velem vagy. - húzott magához.
Az este további részét csak fekvéssel töltöttük majd miután eléggé fáradtak lettünk, elmentünk aludni.

Hellooo
Egy ideje nem igazán volt rész de Petra140 kedvéért ma kirakom ezt a részt🥰💜🧸