𝔸𝕕𝕛 𝕖𝕘𝕪 𝕠𝕜𝕠𝕥, 𝕙𝕠𝕘𝕪 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕕𝕛𝕒𝕜 /𝑃.𝑀. 𝐹𝐹/

Part 25- Váratlan Fordulat

4 hét telt el a baleset óta. Paytonnal telefonon keresztül beszélhettem néha, nem volt túl jó állapotban. De hamarosan felépül.
Én... hát én aránylag jól vagyok már. A kórházban töltött időm alatt sok időm volt gondolkodni. Az életemen, aminek kishíján vége lett pár héttel ezelőtt. De túléltem. És a számomra fontos ember is túlélte.

Már a dolgaimat pakoltam bele a táskámba, amikor anyu lépett be a kórterem ajtaján nagy mosollyal.
-Na, végre haza jöhetsz. - ölelt meg.
-El sem hiszem. De előtte menjünk be Paytonhoz is légyszi. Szeretném már látni. - mondtam lehangoltan, de egyben boldogan is.
Elindultunk a parkolóba majd beraktuk hátra a cuccokat és végre úton voltunk haza. Vagyis előbb Paytonhoz.

A kórház előtt leparkolva elkapott egy szúrós érzés. De nem a baleseti sérüléseim miatt, inkább belül. Valamit éreztem. Valami nincs rendben.
Anya kint megvárt a kocsiban amég én a recepción érdeklődtem, majd elinvitáltak Payton kórterméhez.
A recepciós nő igen furán nézett mikor kiejtettem a számon a 'barátnője' kifejezést.
Felmentem a 3. emeletre majd nagynehezen megtaláltam azt a folyosót ahol a terem van.
A szoba elé érve hangos nevetés csapta meg a fülem. Egy lányé. És nem Faith az, az övét felismerem.
Lassan benyitottam, majd ledöbbentem, mikor megláttam hogy csókolóznak.
-Mi a franc folyik itt? - álltam meg az ajtóban. Mikor felém fordult a lány, megláttam, hogy ő az, Laura. A lány, aki múltkor Paytontól jött el.
Könnybe lábadtak a szemeim.
-Madi, én... - kezdte Payton, de félbe szakítottam.
-Hagyd... Mindegy. Legyetek boldogok. - megfordultam, majd magam mögött becsapva az ajtót elindultam ki a kórházból.
El lettem árulva. Átverve. Megcsalva. Mindezt egy olyantól, akiben megbíztam és szerettem. Aki sokat jelentett nekem.
Nem tudtam mit tenni a könnyeim ellen, csak kiengedtem őket.

-Mi történt? - kérdezte anya aggódva.
-Nem akarok róla beszélni. - bekötöttem magam majd az ablak felé fordulva vártam hogy elinduljunk.
-Paytonnal van valami?
-Mondom nem akarok róla beszélni! - üvöltöttem.
-Rendben. - mondta, majd beindította az autót és elindultunk. Haza.

Haza érve apa és a hugom üdvözöltek, majd felrohantam a szobámba. Csak magányra vágytam megint, pedig 4 hétig megkaptam. Mind idáig arra vágytam a 4 hét alatt, hogy kiengedjenek, Paytonnal végre megint összebújhassunk filmet nézni vagy csak úgy. Annyira hiányzott az az érzés, hogy bármit meg tudtam volna tenni, hogy újra a karjaiban lehessek és érezzem a közelségét. Azt az érzést, ami szinte az otthonommá vált. Mindig megnyugvást adott. De amire vágytam, már csak egy álom. Egy álom ami függővé tett, egy álom, ami nem létezik, csak álmomban. Egy másik lány miatt, aki jobb mint én.
Elkapott a sírás, és nem engedett.
Órákig csendben ültem és sírtam, és azt kívántam, bárcsak én haltam volna meg a balesetben.

Órák múlva erőt vettem magamon, majd a tükör elé álltam. Nem láttam mást, mint egy lelki roncsot, akit csúnyán átvertek. Rettenetesen ideges lettem és már nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, összeszoríttam az öklömet, majd egy nagy lendülettel belevertem a tükörbe, ami szilánkokra tört. Pont mint a szívem.
A kezemből ömlött a vér, a kiálló szilánkdarabok mélyen belefúródtak a bőrömbe. De nem éreztem fájdalmat. Legalábbis fizikait. A lelki fájdalmam elnyomta azt.
A csörömpölésre anya szaladt fel hozzám, majd ijedten nézett körbe a szobámba.
Én csak álltam, megkeseredve.
-Madi... - folyt le egy könnycsepp az arcán. A látványom és a darabokra törött tükör látványa ezt keltette benne.
-Anya, én... csak ideges lettem és... és-nem tudtam befejezni mert újra rámtört a sírás. Anya karjaiba omlottam és zokogtam.

Egy kis idő múlva, miután nagyjából megnyugodtam, elmeséltem anyának hogy mi történt. Ledöbbent. Pont úgy ahogy én.
-Az elején tudtam, hogy ez a gyerek ilyen. - idegeskedett.
-Én csak gondoltam, de azt nem hogy meg is történik.
-Ajánlom, hogy ne tolja ide a képét többször. Aljas hazug disznó. - felállt, majd kisétált a szobámból, engem magamra hagyva. Megint. Én és a magány. Már annyira jóba vagyunk hogy az hihetetlen.
A telefonom csörgése vágta ketté a csendet.
-Igen, tessék? - szóltam bele letörten.
-Szia Madi. Aves vagyok. Csak annyit szerettem volna... - itt elhallgatott. - csak annyit szerettem volna, hogy hallottam mi történt múltkor, és sajnálom. Illetve azt is ahogy elváltunk. Rettenetesen szégyellem magam. Kérlek ne haragudj.
-Szia Aves. Meglepett hogy hívtál. Öhm... figyelj, felejtsük el, oké? Nem történt semmi. Majd még beszélünk, szia. - majd letettem. Nagyon nem volt kedvem most senkihez. Főleg nem a sajnálkozást hallgatni.

Minimális tisztálkodás után megpróbáltam aludni egy kicsit, hátha segít.

to be contuined...

Naa hát sziasztook!
Visszatértem egy nagyobb kihagyás után. Marhára nem volt ihletem a folytatáshoz, elrontani meg nem akartam, de ma úgy gondoltam itt az ideje folytatni. Remélem tetszik.
💞💞