𝔸𝕕𝕛 𝕖𝕘𝕪 𝕠𝕜𝕠𝕥, 𝕙𝕠𝕘𝕪 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕕𝕛𝕒𝕜 /𝑃.𝑀. 𝐹𝐹/

Part 2

-Segíthetek? - kérdezte a bénáskodásomat bámuló személy. Felnéztem. Nagyon ismerős alakkal találtam szembe magam.
Aztabüdöskurvaélet. Amikor elért az agyamig a tudat, hogy Payton Moormeier áll velem szembe, lefagytam. Ő az a pali, akiről Avery már egy éve áradozik hogy mennyire jó pali meg minden. Tik tok-ról ismeri, vagyis csak rajong érte. Engem sosem érdekeltek az ilyen fiúk. Főleg hogy önelégült magaimádó pávagyerekről beszélünk. A videóiból látszik.
-Öhm nem szükséges, megy egyedül is! - nevettem zavarodottan. Vagyis nem voltam zavarodott. Csak most találkozok vele először. Egy híresebb pávagyerekkel akit imádnak a lányok. Én meg legszívesebben pofánvágnám amiért ennyire nagyképű.
-Amúgy bocs, bunkó vagyok. Payton. - nyújtotta a kezét. Most elfogadjam vagy ne? Madi, ne legyél azért ennyire bunkó te se.
-Madison. - nyújtottam én is a kezem. Ahelyett hogy kezet fogott volna velem, csak megpuszilta kezemet. Milyen kedves. És ez kicsit túlment a határon. Vagyis nekem. Nekem ne nyalizzon.
-Szemben lakok. - mutatott a túloldalra.
Tehát azért volt ennyire ismerős az a ház.
-Én meg itt. Most költöztünk ide. - mosolyogtam.
-Látom. És honnan, ha szabad kérdeznem? - tette karba kezeit. Most beszélgetni akar? Dejó.
-London. Imádtam ott élni. Dehát...apa kapott itt egy jobb melót és muszáj volt eljönnünk onnan. - csaptam össze kezeimet.
-Értem. Amúgy nem rossz ám itt. Meg fogod szeretni. Kedvesek az emberek. - mondta. Így élőben nem is tűnik annyira nagyképűnek.
-Na meg hát én is itt vagyok. - vágott önelégült pofát. Azt hiszem elszóltam magam az előbb.
-Öhm, oké. - nevettem.
-Nem amúgy csak vicc volt. Nem tartom magam nagyra. Igazából egy senki vagyok, csak szeretek poénkodni. Bocs, ha nagyon nagyképűnek tűnt. - váltott át komolyabb arckifejezésre. Még a gondolataimban is tud olvasni?
-Semmi gond. De hát azért akinek többmillió követője van instagrammon és tiktokon az nem lehet senki. - vágtam értetlen arcot. Baszki most elszóltam magam.
-Hupsz! - kaptam a szám elé. - Még mielőtt tévhitekbe esnél: nem tartozok az őrült rajongóid közé! Csupán csak a barátnőm annyit fecsegett rólad hogy a végén megjegyeztem a nevedet és hogy hogy nézel ki! - tettem fel a mutatóujjam.
-És a barátnőd most is itt van? - tágultak ki a szemei.
-Nincs. - ráncoltam össze a szemöldököm.
-Hála! Mármint nem azért, csak ma is letámadott az utcán egy csapat lány, és nem hagytak elmenni. Öleléstúltengésem lett. - nevetett.
-De legalább nem szenvedsz hiányt benne. - tártam szét a karom és nevettem már én is.
-Nade egy ismeretlentől nem az igazi. Semmi érzelem nincs benne.
-Nekik igen. Lehet neked nem. - néztem rá komoly arccal.
-Igaz. Na de add már ide, beviszem én! - vette volna ki a kezemből a dobozt de nem hagytam.
-Beviszem én. - mosolyogtam majd elindultam befelé.
-Hát jó, te tudod. De viszont én megyek majd még találkozunk, szia Madi! - köszönt el. Majd még találkozunk. Sajnos. Nem szeretem az ilyen fajta embereket mint ő. Nagyon meg van elégedve magával amiért ennyien szeretik.
-Madi, ki volt az a fiú akivel beszélgettél? - kiabált a konyhából anya.
-Csak a szembe szomszéd. - válaszoltam. Nagyon jó. Velem szembe lakik egy híresség, plusz a barátnőm imádja. Ha ezt Avery megtudja, hozzám költözik. Hogy hányszor házasodtak össze gondolatban Paytonnal...
Felvittem a dobozaimat és lehuppantam az ágyra. Elfáradtam ma. Sokat is utaztunk. Meg ez az egész megvisel. Vissza akarok menni Londonba. Ott minden jó volt.

Ahogy este lett, azon gondolkodtam, hogy felhívjam e Av-et és elmeséljek neki mindent. Hogy az álompasija velem szembe lakik. Tuti először nem hinné el. Aztán idejönne megbizonyosodni róla. És ide költözne és addig nyaggatná a gyereket amég el nem venné feleségül.

Nagy gondolkozások közepette be is aludtam.