Megszegett eskü

1. Balhés család

– Mindent elrontottál! Mindent! - kiabálta az anyám dühtől fűtött hangját. Bár ez már megszokott volt nálunk, mégis titkon reménykedtem, hogy legalább karácsonykor felhagynak a viszálykodással, ám miután meghallottam kiabálásukat, tudtam, hogy hatalmasat tévedtem, mert nincs az az élethelyet, melyben vissza tudnák fogni az indulataikat. Lassan már a lételeműké válik tönkretenni az életemet a folytonos civakodásukkal.

– Mit rontottam el? Mit? - kérdezte az apám, miközben a hangjában tapintható volt a színtiszta méreg. Még a lelki szemeim előtt is láttam, hogy egy whiskys üveggel a kezében hadonászik és anyámmal balhézik, már megint...

– Nem kértem mást tőled, csak azt, hogy az ünnepek előtt menj el a boltba és vedd meg a karácsonyi menühöz szükséges ételeket és Ruth új telefonját! Odaadtam a pénzt is! Hol van a telefon és a kacsa? Hol van minden? - kérte számon az anyám dühöngve. Miután az apám nem válaszolt, anyám ismét belekezdett.

– Nem kértem, hogy állítsd fel a fát, takaríts ki vagy, hogy díszítsd fényfüzérekkel a házat, mert én mindezt megcsináltam helyetted! Mégis mi a fenét akarsz enni, ha erre se vagy képes? - kiabált majdnem hogy sírva. Meg tudtam érteni, bennem is hasonló érzések keringtek. Szemeimet könnyek égették és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a kiabálásukat. Fülemet bedugtam és teljes hangerőn kezdtem hallgatni egy Ghostmane számot, remélve, hogy az eltereli majd a figyelmemet az üvöltöző szüleimről. Egyáltalán nem azt sajnáltam, hogy nem kapom meg az új telefonomat. Nem érdekelt, hogy valószínűleg a fa alatt üres marad a hely és, hogy várhatóan kaja sem lesz az asztalon. Az fájt, hogy karácsonykor is ezt kell hallgatnom. A szeretet ünnepén a szobámban kell elviselnem, ahogy apámat minden bizonnyal egyre inkább eltemeti az alkohol iránti függése és ez miatt széthullóban van a családunk ráadásul még az anyám se képes ezt a helyzetet uralni. Nehéz volt elfogadnom a tényt, hogy egy gyerek - még ha 17 éves is vagyok - jelenléte nem parancsol elég magatartást rájuk.

Miután a zene véget ért ismét hallottam a veszekedésüket. Amint realizálódott bennem, hogy porcelán tányérokat és üvegpoharakat dobálnak feltehetőleg egymásnak, végleg eltörött a mécses nálam. Szemeimből csak úgy ömleni kezdtek a meleg könnycseppek és keserves sírásba törtem ki. Nem tudtam, hogy történhetett meg ez az egész, pont velem. Fullasztóan nehezedett rám a szobámban a levegő. Mindig is jó voltam, nem nyavalyogtam kiskoromban a boltban cukorkáért és a bizonyítványomban is mindig több jeles osztályzat virított, mint a többi osztálytársamnak.

Odasiettem az ajtómhoz és bezártam, közben mindvégig számra szorítottam a kezemet, hogy ne hallatszódjon ki a zokogásom, bár ez csak óvintézkedés volt, mert tudtam, nincs nagy esély arra, hogy meghallják, és még törődjenek is vele. Jobban lefoglalták egymást az indulataikkal.

Az ajtó mentén lecsúsztam a földre és szabad utat engedtem minden érzelemnek. Mardosott belülről a félelem, kezeim megállíthatatlanul remegtek és képtelen voltam kiverni a fejemből a nagyjából két hónappal korábban történt incidenst apámmal. Minden hibám és vétkem annyi volt, hogy rosszkor voltam rossz helyen. Még most is éreztem a kezemen a szorítását, mikor hazaértem a suliból és ráncigálni kezdett, hogy mégis hol voltam. Anyám erről mai napig nem tud és feltételezem az apám sem emlékszik már rá. Egyedül Daniel tudja és őrzi ezt a titkomat, mert másnap meglátta a suliban és megkérdezte, hogy mi történt. Olyannyira nehéz volt elmondanom neki, hogy utána inkább ellógtuk a sulit, elmentünk igazolásért és a városban sétálva ütöttük el az időt. Azóta is nehezen avatom be az ilyen veszekedésekbe Dant, mert mindig úgy érzem, mintha nyűg lennék a hátán és nem akarom elveszíteni a barátságát, csak mert a szüleim ilyenek.

Szemeimet pulcsimba töröltem és hallgattam, ahogy a telefonom csörög. Fogalmam se volt, hogy ki lehet így inkább nem vettem fel. Úgy gondoltam, hogy várhat, hiszen nagyobb gondom is volt. Miután az ismeretlen feladta a próbálkozást, letette, azonban talán öt perccel később ismét kísérletet tett egy hívásra. Közben folyamatosan pittyegett a telefonom, mégsem érdekelt egészen odáig, míg ismét megcsörgetett. Ekkor már felkeltette az érdeklődésemet és átfutott az agyamon, hogy talán fontos dologról lehet szó, amiről tudnom kellene így kicsit imbolyogva, de felálltam és odatotyogtam az ágyamon hagyott telefonhoz. Mikor megláttam Daniel nevét a kijelzőn, egy ideig haboztam, hogy felvegyem-e. Ajkaiba haraptam és gondolkodtam mi tévő legyek. A könnyeim még nem apadtak el, azonban már nem fojtott el a zokogásom és képes voltam rendesen beszélni, azt leszámítva, hogy kicsit remegett a hangom. Ujjammal elhúztam a kis zöld ikont, majd ezt követően a fülemhez emeltem a még mindig remegő kezemmel.