1. Fejezet

486 18 0
                                    

Göthe letette a csésze teát, és körülnézett az osztályteremben. Furcsa érzés volt visszatérni a Roxfortba, különösen a történtek után. A szoba légköre feszült volt. Mindenki elmondta a saját verzióját arról, hogy mi történt, és elhallgatott.
Göthe a szobában ülő emberekre nézett. Theseus egy ablak mellett állt. Üres arckifejezéssel bámult ki rajta. Göthe rájött, hogy testvérének szüksége van Leta-ra. Sokkal jobban szerette, mint gondolta. Amikor megtudta, hogy az a nő aki az iskolában a legjobb barátja volt, bátyja felesége lesz, ideges volt miatta. Azt gondolta, hogy csak a szépsége miatt veszi el, de most ahogy ránézett Theseusra, a rendszerint komoly, érzelmek nélküli aurort, akit most töröttnek látott, rájött, hogy valóban szerelmes volt belé.
Tekintetét Jacob felé csúsztatta. A férfi egy széken ült, fejét a kezébe helyezte. Azóta csendes volt, mióta visszatértek. Göthe úgy gondolta, hogy Queeniet elvesztése rosszabb dolog volt, mint az, hogy Theseus egyedül maradt. Természetesen ennek az oka az volt, hogy elvesztette Leta-t, mert megpróbálta megvédeni őket, és segíteni nekik, de Jacob másképp veszítette el Queenie-t.
Göthe figyelmen kívül hagyta az ott lévő aurorokat. Személy szerint úgy gondolta, hogy nekik nincs joguk itt lenni. Nem segítettek semmiben, csak arra voltak jók, hogy még nehezebb legyen az ott lévők számára. A helyzet rosszabbá tételét fokozta az, hogy arra kényszerítettek mindenkit, élje át újból a traumát, mondják el újra mi történt, így a minisztérium ,,világos képet kap arról, hogy mi történt."
Dumbledore viszont mélyen bekapcsolódott, annak ellenére, hogy nem volt ott Párizsban. Göthe csak nem rég döbbent rá arra, hogy valójában mennyire részt vett benne. Annyira bosszantotta, hogy volt tanára arra kéri menjen el Párizsba, mert nem értette, miért nem az az ember megy aki ezt neki mondja. Messze ő volt a világ leghatalmasabb varázslója. Most azonban már tudta, hogy miért nem tud harcolni Grindelwald ellen. Göthe hitt benne, hogy a kis ezüst vérszerződést tartalmazó paktum miatt, amit most Dumbledore szorosan a bal kezében szorított. Göthe meg akarta tudni, hogy mi az oka annak, hogy vérszerződést kötöttek, de jobbnak látta nem megkérdezni. Csak annyit tudott, hogy Dumbledore az egyetlen varázsló aki legyőzheti Grindelwaldot. Gyanította, hogy ez a két varázsló a világuk sorsát pecsételi meg.
Göthe tekintette most a maledictus Naginire esett. A sarokban összehúzodva ült, térdét a mellkasához húzta, hogy elrejtse arcát. Sajnálta őt. Elveszítette egyetlen barátját. Elment, hogy kövesse Grindelwaldot. Megpróbálta meggyőzni őt, hogy ez egy rossz döntést, de hiába. A fiú elment, mert azt gondolta, hogy Grindelwaldnál van a válasz. A lány csendben elmondta a történetét, majd visszahúzodott a sarokba.
Az utolsó személy a szobában Tina volt. A lány arckifejezése is üres volt. A nő a padlót bámulta, de kételkedett benne, hogy lát valamit. Göthe meg akarta vigasztalni, átölelni, és elmondani neki, hogy minden rendben lesz, de nem tudta. Nem tudta, hogy hogyan. Ráadásul semmit sem tehet, hogy jobban érezze magát. Elvesztette legjobb barátját, a húgát, az egyetlen családtagját. Ő és Queenie együtt nőttek fel, miután a szüleik meghaltak, felnevelték egymást. Mindig együtt voltak, és most Queenie úgy döntött, hogy követi Grindelwaldot, mert azt hitte így lesz a legjobb neki és Jacobnak.
Travers természetesen megszakította a csendet. Felállt és bejelentette, hogy itt az ideje felmenni a minisztériumhoz. A csend után hangja ágyúként hangzott. Dumbledore válaszul bólintott, Theseus pedig végre elfordult az ablaktól. Göthe figyelte ahogy testvére követi Traverst ki felé a szobából. Dumbledore felállt és odament Göthéhez.

-Köszönöm Göthe! -mondta halkan. -Neked köszönhető, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk Grindelwaldhoz.

Göthe felállt, kissé összevonta a szemöldökét. Nem értette, hogyan mondhatja Dumbledore, hogy közelebb kerültek Grindelwald legyőzéséhez, de nem kérdőjelezte meg őt.

-Tudom, hogy úgy tűnik, mintha Grindelwald nyert volna. -folytatta Dumbledore. -És bizonyos értelemben meg is tette. De mindannyian itt vagyunk. Mindannyian harcolni fogunk egy másik napon. Grindelwald továbbra is támogatást fog kapni, de mikor eljön a megfelelő idő ellene lépünk és legyőzzük. Most már eleget segítettél. Menj a barátaiddal együtt és pihenjetek. Egy nap újra szükségem lesz a segítségedre, és tudom, hogy segíteni fogsz. -megállt. -Úgy gondolom a legjobb ha Kowalski veled marad. Mugliként nem lenne képes megvédeni magát, más varázslatok ellen. Túl veszélyes lenne neki, visszatérni New Yorkba.

Göthe bólintott, és Dumbledore megfordult.

-Dumbledore -mondta Göthe. A férfi megállt. -És a lány?

Dumbledore Naginire pillantott. Felnézett mikor Travers beszélt, és kifejezéstelenül bámulta a szobát.

-Gondoskodjon róla. Szüksége van egy barátra, és egy családra. Lehet, hogy védelemre lesz szüksége. Credence dönthet úgy, hogy megkeresi őt. Ha igen, akkor nem lesz egyedül. De Grindelwald nem hiszem, hogy elengedné, inkább néhány követőjét küldené érte. Nem akarjuk veszélybe sodorni. Nálad biztonságban lesz.

Göthe bólintott, majd Jacobhoz ment.

-Jacob -mondta halkan. A férfi felnézett. -Dumbledore úgy gondolja a legjobb ha velem maradsz. Mindenki, aki részt vett veszélyben van, de mivel te mugli vagy nem fogod tudni megvédeni magadat. Minden rendben?

Jacob bólintott.

-Rendben. -mondta Göthe. -Hamarosan találkozunk.

Lassan közeledett a sarokban ülő lányhoz.

-Nagini

A lány Göthére nézett.

-Igen? -mondta halkan.

-Dumbledore azt szeretné, hogy vigyázzak rád. Úgy gondolja, hogy keresnének téged, és hogy meg kell védenünk. Hajlandó lennél velem jönni?

Nagini idegesnek tűnt.

-De Mr. Salmander maledictus vagyok. Veszélyes lény vagyok.

Göthe megrázta a fejét.

-Nem, nem vagy az. Nem vagy veszélyes. Bármilyen formában lehetsz. Varázslatos lényekkel foglalkozom. És a legtöbb sokkal veszélyesebb, mint egy kígyó.

A lány kissé elmosolyodott.

-Köszönöm! -mondta.

-Szóval jössz?

Nagini bólintott. Göthe egy pillanatig óvatosan nyugtatta kezét a vállán, majd felegyenesedett. Körbe nézett a szobában, éppen időben - látta, ahogy Tina kabátja eltűnik az ajtó szegélyen. Habozott, azon töprengett, hogy kövesse őt, vagy hagyja békén. Tudta, hogy ideges, és nem tudta, hogy szívesen lát-e társaságot a körében.

Ha ideges lennék, azt szeretném ha vigasztalnának. Döntött. Elpirult a gondolattól, de kilépett a szobából és mindkét irányba elnézett. Tina jobbra elérte a folyosó végét, és megállt egy ablak előtt. Kinézett a tájra. Gyönyörű volt, és ahol Göthe tükörképe állt, ott hegyeket látott. Göthe elindult felé. Munkája során megtanulta, hogy hogyan járjon csendesen.
Göthe néhány méterre tőle megállt, nem tudta, hogy mit tegyen. Tanulmányozta. Még hátulról is gyönyörű volt. Új haja kissé rövidebb volt, meztelenül hagyta a nyakát. Új kabátja tökéletes volt rá,  magabiztosabbá tette.... Gyönyörű volt. A feje kissé elfordult, és ettől Göthe ideges lett.

-Mit mondjak? Még azt sem tudom, hogy mit tervez. -gondolta.

Még néhány percig bámulta.

-Kérlek, mondj valamit! -mondta Tina, hirtelen.

Göthe elpirult.

Tina megfordult és fáradt mosollyal ránézett.

-Látom a tükörképedet az ablakon.

Göthe zavartan mosolygott.

-Mit fogsz most csinálni? -kérdezte lassan. -Vissza mész New Yorkba?

-Nem tudom. -vonta meg a vállát Tina. -Nem tudok vissza menni New Yorkba, de nem tudom, hogy hová mennék.

Göthe nem szólt semmit. Megértette, hogy miért mondta azt Tina, hogy nem térhet vissza. Ott töltötte el a legtöbb időt a húgával, és fájdalmas lenne neki, vissza menni.

-Különben is -folytatta Tina. -Még nincs vége. Grindelwald még mindig szabad, de nincs értelem vissza mennie New Yorkba.

Egy pillanatig csendben voltak. Aztán Göthe végül vette a bátorságot, hogy beszéljen vele.

-T-Tina, arra gondoltam, hogy Jacob és Nagini a házamba fognak maradni. Gondolkoztam azon, esetleg akarsz - tudod - esetleg szeretnél velünk maradni.

Sikerült. Elmondta.

Tina elmosolyodott.

-Köszönöm, Göthe! Szeretnék.

Biztonságban a karodbanWhere stories live. Discover now