Tina a tányérokat pakolta az asztalra, miközben Göthét figyelte. Valami megváltozott benne. Pontosan azóta mióta visszatértek a bevásárlásból. Valami más volt.
Göthe nem úgy viselkedik, mint azelőtt. -gondolta. -Nem is az, hogy másképp viselkedik, csak sokkal inkább hasonlít arra a Göthére akivel New York-ban találkoztam.
Amióta visszatértek az Abszolútról, Göthe visszatért félénk önmagához. Ritkán találkozott a tekintete másokéval, és kevesebbett beszélt. Tinát pontosan arra a Göthére emlékeztette aki egy éve vacsorán volt náluk. Bizonyos értelemben mintha félénkebb is lett volna, mint akkor. Még mindig beszélt Tinával, alkalmanként meg is csókolta, de úgy tűnt, hogy inkább elkerüli a helyzetet.
De nem hiszem, hogy szándékosan csinálja. -gondolta Tina. -Nem úgy tűnik, mint aki tudja, hogy szándékosan teszi ezeket a dolgokat.
Göthe reggelit készített, és az asztalra helyezte. Tina ránézett, ő abban a pillanatban elfordult, motyogva valamit, hogy Jacobnak és Nagininek kell segítenie.
Tina egy lépést tett felé, mielőtt elfutott volna, és mielőtt Jacob belépett volna a szobába.-Jó reggelt! -köszönt vidáman.
-Jó reggelt, Jacob! -mondta Tina, sóhaját elfojtva.
Egy pillanattal később Nagini izgatottan futott be a szobába.
-Havazik! -kiáltott fel. -Gyertek, nézzétek meg!
Megragadta Tinát és Göthét, Jacob kötelesség tudóan hátradölt.
-Látjátok? -kérdezte.
Valóban. A kinti világot gyönyörű hó takaró borította, és közben folyamatosan esett a hó.
-Még sosem láttál havat? -kérdezte tőle Jacob.
-Egyszer. -felelte a lány. -Mikor a cirkusszal Amerikában voltunk. De még sosem voltam kint a szabadban.
-Kimehetünk, ha már nem havazik, és meg marad a hó. -mondta Tina.
-Komolyan? -kérdezte izgatottan Nagini.
-Nem értem, miért nem lehetne.
-Előbb reggelizzünk. -mondta Jacob.
*
Tina reggeli után segítette Buntynak, elpakolni a dobozokat. Bunty elmesélte neki, hogy hogyan találkozott Andrew Whittaker-rel, akivel egy hónapja randiztak.
Göthe lépett be a szobába. Mikor meglátta, hogy ott vannak gyorsan bocsánatot kért, lekapott valamit az asztalról, és távozott. Tina és Bunty egymásra pillantottak.-Másképp viselkedik. -mondta Tina. -Észrevetted?
-Igen. És azt is észrevettem, hogy főleg körülötted.
-Körülöttem? -kérdezte Tina. -De miért viselkedik másképpen körülöttem? Két hónapja randizunk, már megszokhatta volna, hogy körülöttem van.
-Nem tudom. -mondta Bunty. -Te jobban ismered, mint én.
-De te már régebb óta ismered.
-És mindig így viselkedett. Csak akkor változott meg, mikor hárman ide jöttetek.
Tina kissé összeráncolta a homlokát, és az ajtó felé nézett, ahol Göthe távozott.
-Gyere, Tina! -mondta Bunty, kizökkentve őt a gondolataiból. -Fejezzük be ezt.
Folytatták a munkát, csak ebéd időre hagyták abba. Ebéd után csatlakoztak Jacobhoz, és Naginihez, aki folytatta a tanulást. Tina sejtette, hogy Göthe az alagsorba ment.
Bunty úgy döntött, hogy haza megy, amíg nem havazik nagyon. Göthe lépett be, a szobába.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Biztonságban a karodban
ФанфикNem saját sztori! Úgy fordítottam! A történet közvetlen az FB2 után játszodik. Göthe és Tina küzdenek az őket, és barátaikat ért nehézségek miatt. Azonban a sors nem könnyíti meg a dolgukat. El kell, hogy döntsék kiket szeretnek igazán, és, hogy mit...