Biztonságban a karodban

6. Fejezet

Tina kinyitotta a szemét, pislogott, hogy a sötéthez szoktassa. Hagyta, hogy feje visszahulljon a párnába. Megfordult, és eltemete az arcát. Sírt, és utálta magát.
Álmok. Tina gyerekmekkorában imádta az álmokat, különösen azokat amik az Ilvermorny első néhány évében köszöntötték őt. Magányos volt, és az álmai menekülést jelentettek neki. Egy olyan világba engedték be, ahol szabad lehet. Az álom volt az, az idő, amikor nem kellett aggódnia, hogy melyik házba osztják be, hogy mennyire hiányzik a családja, vagy az összes osztálytársa miatt, akik kinevették a háta mögött, csak mert egy egyszerű lány, aki könyvet olvas. Csodálatos álmai voltak... egészen haramadikig.
Egy nap lement reggelizni a húgával, mindenki elkerülte őket, szokásosan. Aztán egy levél érkezett, hogy édesanyjuk beteg. Körülbelül egy hét múlva egy újabb levél jött, amiben leírták, hogy a szüleik sárkány himlőben szenvednek.
Tinát sokkolta a tény aznap. Tudta, hogy lehetséges kigyógyulni belőle, de azt is tudta, hogy az emberek bele halhatnak. Ő és Queenie hetekig vártak, remélve, hogy szüleik felépülnek. Egy héttel később a levél korábban érkezett, mint szokott. Kinyították, és megtörtént amitől retegtek.
Tina felfutott a szobájába, elfeküdt az ágyon, és ott töltötte az egész napot. Arcát a párnába temette és megállás nélkül sírt. Nem érdekelte, hogy kinevettik, nem érdekelte, hogy egy hét múlva vizsga, mindegy ha ő és Queenie egyedül maradtak. Szüleik voltak az egyetlen családjuk. Nagyszüleik meghaltak. Egyik mikor Tina született, a másik mikor elkezdte az iskolát. Tinának és Queenienek nem volt nagynénje, se nagybácsija, csak egymásnak voltak.
Aznap este Tinának rémálmai voltak. A halálról álmodott. Eleinte álmai csak arról szóltak, hogy a szülei meghaltak. Aztán arról álmodott, hogy auror lett. A munka annyira kimerítő volt, hogy egyfolytában elaludt közben. 21 évesen úgy tűnt meg szabadult a rémálmoktól. Miután elvesztette a munkáját újabb rémálmok gyötörték. Meghaltak a szülei, elvesztette a munkáját, és megtámadott egy magnixot. Majd jött a sötét szakadék ahol mindig felriadt.
Decemberben álmai megváltoztak. Már nem voltak rémálmai. Helyette egy kedves, szerény, aranyos, rendetlen, vöröses barna hajú, szeplős ember jelent meg álmaiban, félénk, de meleg mosollyal. Göthe. Miután elbúcsúsztak egymástól, gyakrabban merült fel benne, már nem csak álmaiban. Queenie folyamatosan ugratta őt érte, puszta szeretetből.
Aztán meglátta azt a magazint. Sokkolta. Próbálta elfelejteni, próbált úgy viselkedni, mint akit nem érdekelt, pedig igen is érdekelte. Még mindig Göthéről álmodott, de már Leta is ott volt. Mindketten a másik karjaiba voltak csomagolva, és szenvedélyesen csókolóztak. Felébredt, takaróját a lehető legszorosabban szorította, és állat olyan szorosan összezárta, hogy azt hitte ketté fogja törni a fogait. Nem tudott vissza aludni. Tudta, hogy nem egészséges, de nem akarta újra a képet maga előtt látni.
Azóta nem álmodott. Egészen addig amíg húga a kék lángokon keresztül csatlakozik Grindelwaldhoz. Az éjszaka szörnyű volt, mint minden este. De már kezdte megszokni. Talán azért, mert miután jobban megnyílt Göthe felé, mintha enyhültek volna.
De ma este rosszabb volt. Nem tudta miért, de Queenie arckifejezése félelmet tükrözött.
Az a tény, hogy elkezdett sírni feldühítette őt. Megharapta a párnáját, hogy megakadályozza a sírást. Végül a könnyei lelassultak. Vissza akart menni aludni, de félt, hogy újból a rémálmai köszöntik őt. Megragadta a pálcáját, és felkelt az ágyból.

-Lumos! -suttogta.

Pálcájának vége felgyulladt, és odament a szekrényhez. Azt kívánta, hogy bárcsak lenne egy példány Göthe könyvéből, de ami nála volt, azt New Yorkban hagyta. Megvette a legelső példányt, mert abban a hitben volt, hogy Göthe soha többé nem tér vissza hozzá, New Yorkba.

-Minden rendben?

Tina hirtelen megfordult, Pálcájának fénye Nagini arcára esett, aki az ágyon ült.

-Sajnálom. -mondta Tina. -Nem akartalak felébreszteni. Jól vagyok.

-Nem ébresztettél fel. Nem tudtam aludni. Hallottam, hogy sírtál.

-Jól vagyok. -mondta Tina, kissé hidegebben, mint ahogy szerette volna. -Miért nem tudsz aludni?

-Rossz álmok. Feltételezem, hogy ez a te problémád is.

Tina leült az ágyra.

-Igen, de hozzászoktam. Az iskola óta rémálmaim vannak.

-Rémálmok? Több is?

-Különböző dolgokról. -vont vállát Tina. -Eleinte a szüleim haltak meg, de most már másról szól.

-Ezútal a húgodról szól, nem igaz? -kérdezte Nagini.

Tina bólintott. Érezte, hogy könnyek képződnek a szemében, pislogott.

-Tudom, hogy érzed magad. -mondta a lány. -Azon az estén elvesztettem az egyetlen barátomat. Tudom, hogy ez nem hasonlít a testvéred elvesztéséhez, de megértem.

Tina sóhajtva válaszolt.

-Tudom. Mindannyian elvesztettünk valakit Grindelwaldnak köszönhetően, és félek, hogy ez rosszabbra fordul.

-Az az ember, Dumbledore tud segíteni. -mondta Nagini, reményteljes hangon. -Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog.

-Csak remélhetjük. -értett egyet Tina. -Göthe szerint ő az egyetlen varázsló aki egy szinten van vele.