Biztonságban a karodban

12. Fejezet

Tina hallotta, hogy valaki közeledik hozzá. Mielőtt felnézett volna, már akkor tudta, hogy csak Göthe lehet. Nagini és Jacob ritkán jöttek a cójuhoz - szinte soha.
Tina a cóju sörényére pillantott. Göthe lassan sétált oda hozzá, majd leguggolt mellé.

-Tina -mondta halkan.

Tina felnézett, lábát felhúzta és átölelte.

-Mi a baj? -kérdezte Göthe.

Tina ránézett..

-Mi a baj? -követelte. -Mi a baj? Elolvastad az Achillesnek szánt leveleket, és megkérdezed, hogy mi a baj?

-Tina, csak egyet olvastam el. -mondta Göthe, kissé összevonva a homlokát. -Csak egyet. Tudom, hogy nem kellett volna elolvasnom, de ott volt a szekrényeden, és láttam rajta a nevedet. Nagyon sajnálom.

-Mikor voltál a szobámban? -kérdezte, próbálva haragot a hangjában csempészni.

-Mikor nem jöttél le reggelizni. Felmentelek megkeresni, még aludtál. Rossz álmaid voltak.

Tina visszatemette arcát a cóju sörényébe.

-Igaz. -mondta.

Egy ideig csendben voltak, majd Göthe megkérdezte:

-Vannak még rossz álmaid az utóbbi időben?

Tina felnézett.

-Mindig rossz álmaim vannak. -mondta, gondolkodás nélkül. -Úgy értem, az iskola óta rossz álmaim vannak. -tette hozzá, Göthe aggódó arckifejezésse láttán.

Göthe azonban még mindig aggódott érte.

-Azóta már nincsenek. -mondta Tina, és újra az állat sörényébe tette arcát.

Hazugság volt. Az elmúlt néhány éjszaka, furcsa és rossz álmokkal volt tele.

-Tényleg? -vonta fel a szemöldökét Göthe. -Nagini azt mondta, hogy tegnap este sírtál.

-Mit csinált? -nézett fel hirtelen Tina.

Göthe szomorúan elmosolyodott.

-Nem mondott semmit.

Tina kérdőn nézett rá.

-Bárcsak nem kellett volna becsapnom téged, ahhoz, hogy beismerd a fájdalmaidat. Bárcsak beismernéd. -sóhajtott Göthe. -Még mindig Queenieről almodsz?

Tina habozott, de válaszolt.

-Öö, igen. Queenieről álmodok.

Göthe gondosan tanulmányozta az arcát. Tudta, hogy még mindig nem mond igazat.

-Nem, nem róla álmodsz.

Tina kissé elpirult, és elrejtett az arcát. Nem értette Göthét. Annyira félénk, és szelíd volt. De kitartó volt, és mindig tudta ha valami zavarta, és valahogy mindig tudta, hogy mi zavarja. Kissé bosszantó, ugyanakkor mégis megnyugtató volt.

-Tina -mondta. -Kérlek mond el, hogy miről álmodsz.

-Én.... Nem tudom.

-Kérlek!

Tina felnézett Göthe aggódó arcára.

-Én.... -Tina lenézett úgy folytatta. -Rólad. -mondta halkan.

-Rólam?

Tina bólintott.

-Rólad, ahogy követted Queeniet a lángokon túl Grindelwaldhoz.

Csend lett. Tina felnézett Göthe arcára, de nem tudta leolvasni róla, hogy mit érez. Arca szomorúságról árulkodott.
Göthe óvatosan megfogta a kezét.

-Tudom, hogy érzed magad. -mondta Göthe. -Hasonló álmaim vannak.

Tina ránézett.

-Te is...

Göthe bólintott.

-Azt álmodom, hogy követted Grindelwaldot.

Tina lenézett. Göthe még mindig fogta a kezét, és ez egy furcsa érzést keltett benne.

-Nem a levél, vagy az álmok miatt vagy itt, ugye? -kérdezte Göthe.

Tina megrázta a fejét.

-Hanem?

-Én... Csak... Itt látom Achillest... Nem tudom. Olyan furcsa. Megdöbbentem. Ez csak az első alkalom, hogy távol voltam tőle, de nem tudom, hogy szükségem van-e rá.

-Ó!

Göthe elengedte a kezét, Tina pedig közelebb hajolt hozzá, anélkül, hogy rájött volna mit csinál.

-Nem tudom. -ismételte. -Úgy értem szeretem Achillest. Kedves velem, és könnyű vele beszélni. Jó vele beszélni a munkáról, vagy bármi másról. Magas, és jóképű, csodálatosan bánik velem, de valahogy még sem örülök, hogy itt van.

-Nem? -Göthe hangja meglepetnek hangzott.

Tina megdermedt. A gondolatait úgy mondta, mintha valaki mással beszélne. Göthével beszélt, de mégis Achillesről. Nem tudta, hogy mi ezzel a probléma, de rossznak tűnt.
Felállt és kirohant a cóju házából, még akkor se fordult vissza mikor Göthe a néven hívta. Felrohant a lépcsőn, és csak akkor lassította le a lépteit mikor a konyhába ért.
Nagini, Jacob és Achilles, akik az asztalnál ültek, mind felé néztek.

-Gyere, ülj le! -mondta Achilles, és előhúzott egy széket.

Tina megrázta a fejét.

-Nem vagyok éhes. Azt hiszem lefekszem. Nagyon fáradt vagyok.

Elindult a szoba felé, mikor a lépcső előtt Achilles elé ugrott.

-Hé, mi folyik itt? -kérdezte.

Tina megfordult, és mosolygott.

-Semmi, csak fáradt vagyok.

-Nos, tudok jó éjszakát csókolni.

Tina kissé nevetett, előrehajolt és szelíden megcsókolta. Achilles azonnal elmélyítette, majd megfordult, hogy a fal közé csapdába ejtse őt. A nő karjait a nyaka köré fonta, a férfi pedig még közelebb húzta, és élvezte, hogy egymásnak nyomodnak. De Tina nem ezt érezte. Ez Göthe haza, nem Achillessé, és ettől még rosszabbul érezte magát.
Nehezen de elhúzodott kissé.

-Achilles, le akarok feküdni. -mondta a csókok között.

Achilles felsóhajtott és újra megcsókolta.

-De nem akarom, hogy menj.

Tina oldalra lépett, és kiszabadult.

-Tudom, de fáradt vagyok.

Felment a lépcsőn, belépett a szobájába, majd az ágyra vetette magát.

Miért kezdtem el beszélni Achillesről? Most Göthe tudja, hogy nem vagyok boldog és azon fog tűnődni, hogy miért nem. De miért? Azt se tudom miért. Nem szeretem itt látni. Csak azért kezdtem el randevúzni vele, mert azt hittem, hogy Göthe összeházasodik Letaval. Most már tudom, hogy nem, de Achilles még mindig itt van. Még azt se tudom, hogy érzem magam vele. Szeretem Achillest, de nem úgy érzem magam vele, mint Göthével. Nem tudom melyiket szeretem jobban. Tudom, hogy Achilles szeret engem, de mit érez Göthe? Nyilvánvalóan törődik velem, de ez nem jelenti azt, hogy szeret.

Tina felsóhajtott és megfordult, a mennyezetre bámult.

-Mercy Lewis -mondta.

Felállt, hogy lekapcsolja a lámpát, majd újra az ágyba bújt. Tudta, hogy álmodni fog, és mikor elaludt Göthe jelent meg álmában.
Az apján és Göthén kívül más férfi még nem jelent meg az álmában, még Achilles se.