Legenda És Szerelem

38.fejezet

"-Beszélnünk kell. -mondta komolyan Ryan."

-Miről? -rázott ki a hideg.
-Megmentettelek kétszer. Most te jössz nekem egy szívességgel. -mondta egyre komolyabban.
-Rendben miért is ne végülis így igazságos. -vontam meg a vállam.
-Csak annyit szeretnék hogy béküljetek ki. Egymás mellett a helyetek és senkinek nem tesz jót a vitátok. -emelte fel egy kicsit a hangját.
-Miért beszélsz többes számban? Kinek nem jó még? -kérdeztem kicsit megrémülve.
-Katie. Kérlek. Nem nagy kérés. Csak béküljetek ki beszéljétek meg. Ha eljön az ideje meg fogsz tudni mindent. -tette a kezét a vállamra.
-Tudod jól hogy ez nem csak rajtam múlik. -hajtottam le a fejem.
-Bízom benned és beszélek vele is.
-Megteszek minden tőlem telhetőt. -mondtam határozottan.
-Köszönöm. Hidd el sokat segítenétek nekem ha kibékülnétek.
-Értelek de úgyis mindig kibékülünk. -mosolyodtam el.
-Ügyesen kislány. -mondta majd sarkon fordult és elment.
Ezután bementem a nyergesbe kicsit rendbe szedni mivel nem kis kupi volt. Így hogy egyedül voltam tudtam is gondolkodni. De fogalmam se volt hogyan beszéljek Kristóffal ha Mia állandóan a nyomában van. Igazából próba szerencse úgyhogy megkérdezem. Kristóf új lovának Phoenix-nek a boxánál voltak.
-Figyelj Kristóf. Tudnánk beszélni egy kicsit? -kérdeztem kicsit félve.
-Persze mondd csak. -válaszolta vidáman.
-De ez fontos és személyes. Tudod 4 szemközt szeretnék beszélni.
-Mia magunkra hagynál egy kicsit légyszives? Mindjárt utánad megyek. -nyomott egy puszit a homlokára.
-Persze. -majd megcsókolta Kristófot én meg kaptam tőle egy gúnyos mosolyt.
-Szóval mit szeretnél? -simogattam meg Phoenix fejét.
-Tudod mit inkább hagyjuk nekem ez nem megy sajnálom. -lehajtottam a fejem majd kimentem a boxból.
-Én is sajnálom. -mondta Kristóf. Pontosabban már messzebb jártam tőle kicsit olyan volt mintha csak elméletben kommunikálnánk. Mindegy is. Elkezdtünk etetni Jordannal közben Kristófék elmentek. De olyan fura volt mintha Kristóf nem lenne teljesen boldog Mia mellett. Nem ez nem az én dolgom. Másra kell hogy gondoljak. Miután végeztünk az etetéssel Jordan elköszönt és hazament én meg bementem a házba.
-Mikor mész Kristófékhoz? -kérdezte apa ahogy beléptem az ajtón.
-Micsoda? Kristófékhoz? Én? Úgy érted ma? Mivan? -lepődtem meg apa kérdésén.
-Írt Ryan hogy beszélnetek kell és hogy átmész hozzájuk. -értetlenkedett apa. Ekkor egy fura érzésem támadt mintha nem is én irányítanám a gondolataimat.
-Igen emlékszem nekem is mondta. Indulok is hogy ne sötétbe kelljen. -mondta valaki a helyembe. Elindultam és a buszmegállóig mentem és innen képszakadás. Egy fekete furgonra emlékszem még de ennyi. Amikor magamhoz tértem egy széken ültem és az asztalon feküdtem a felső testemmel. Valami hideget éreztem a csuklómon. Amikor már ki tudtam nyitni a szemem láttam hogy hozzá vagyok bilincselve Kristófhoz.
-Hol vagyok? Mi ez az egész? -próbáltam beszélni.
-Sajnálom Katie. -hajtotta le a fejét Kristóf.
-Mit kell sajnálnod? -néztem rá furán.
-Majd megérted. -mondta szomorú hangon.
-Kérlek mondd el mi ez az egész. -gördült ki egy könnycsepp. Ekkor Ryan nyitott be. Hirtelen felálltam és ököllel az asztalra csaptam.
-Mindent tudni akarok. -emeltem fel a hangom.
-Idővel mindent meg fogsz tudni. Remélem tudod miért vagy itt ugyanis addig nem mész el ameddig nem teljesítetted. -mondta komolyan Ryan majd kiment a szobából és bezárta. Odasiettem az ajtóhoz magammal rángatva Kristófot és elkezdtem ütni az ajtót.
-Nem teheted meg hogy bezársz ez jogtalan. -üvöltöttem de nem jött válasz. -Mindegy kibírom. -szipogtam.
-Tudom hogy nem bírod a bezártságot. -fordított maga felé Kristóf.
-Mit tudsz te rólam? -kérdeztem gúnyosan és felsóhajtva.
-Hidd el hogy sok mindent. És tudod óriási hiba volt hogy itt hagytalak. Nekünk szükségünk van egymásra még ha te ezt most nem így látod de én tudom hogy így van. Elmesélek valamit. -megragadta a kezem és visszahúzott az asztalhoz. Mindketten visszaültünk. Felraktuk az asztalra az egymáshoz láncolt kezünket. Nekem a jobb kezemen volt a bilincs neki a bal kezén. Kicsit úgy éreztem ettől hogy csak jobban kötődök hozzá és hogy ez a kötődés egyre erősebb.
-Miről akarsz mesélni? -néztem rá kíváncsian.
-Emlékszel amikor egy fekete lovat gyógyítottál valami tisztáson? -ahogy ezt kimondta görcsbe rándult a gyomrom. Hirtelen minden szörnyűség eszembe jutott. -Na nyugi nincs semmi bajuk. -kulcsolta össze az ujjait az enyémekkel. -Amikor gyógyítottad azért tudtad megcsinálni anélkül hogy legyengülnél mert támogattalak. Energiával. Nagyon sok energiával. A végén úgy jártam majdnem mint te múltkor. Legyengültem de nem zavart mert inkább én mint te. -szorította meg a kezem.
-Köszönöm. -néztem rá majd egy kisebb mosolyra húztam a szám.
-Tudod valamit el kell mondanom. -komolyodott el.
-Hát ez nem tetszik nekem. -ahogy ezt kimondtam egyből lehervadt az arcomról a mosoly.
-Én egy úgynevezett pajzs vagyok. A te pajzsod. Anyukádnak a pajzsa az én apukám. Ha egy őrző és egy védelmező között erős kapcsolat alakul ki akkor a védelmező úgynevezett pajzsa kiterjed a hozzá kötődő őrzőre. Természetesen ez a kapcsolat nem feltétlenül szerelem lehet ez barátság vagy csak simán kötődés is. Minden egyes alkalommal amikor valaki elrabolt minket vagy ilyesmi és én ott voltam te féltél? -kérdezte kicsit aggódóan.
-Nem. És most sem félek. -válaszoltam megkönnyebbülve.
-Akkor közöttünk van kötődés. Figyelj Katie sajnálom ami Angliában történt meg ami nálatok de azt hittem hogyha elmegyek és keresek mást akkor jobb lesz mindkettőnknek. De látom már hogy hiba volt. -szomorodott el a hangja.
-Mindenki hibázhat. Te csak jót akartál nekem is meg magadnak is de legalább tudjuk hogy nekünk egymás mellett a jó. -nyugtattam meg. Felálltam erre ő is felállt. Néztünk mélyen egymás szemébe. Kicsit olyan volt mint az első találkozásunk. Összekulcsoltuk a kezünket a szabad kezünkkel pedig megöleltük egymást szorosan.
-Soha többet nem akarlak elveszíteni. -remegett a hangja.
-Nem fogsz ha rajtam múlik nem. -kezdtem el én is sírni. Ekkor elengedett majd megfogta az arcomat és hosszan megcsókolt. Hallottunk valami dörömbölést az ajtón de nem láttunk ki rajta mert sötétített volt az üveg rajta.
-Azt hiszem Mia látott és hallott mindent. -mondta kicsit megszeppenve Kristóf.
-Micsoda? Most ez komoly? És a lo... -nem tudtam befejezni mert Kristóf befogta a számat.
-Katie. Még most is hall minket. Már így is sokat tud. Nyugi. Biztonságban van a titkod. -suttogta. Amikor levette a kezét a számról akkor Ryan nyitott be.
-Örülök hogy megjött végre az eszetek. Na nyomás menjetek a lovardába. Vigyétek Miát is. Had kínozza egy kicsit a ti együtt létetek. -húzta gonosz mosolyra a száját Ryan.
-És ezt ugye leveszed? -emeltem fel a kezünket.
-Hmm. -vágott gondolkodó fejet Ryan. -Egyenlőre jobb lesz nektek ha marad.
-Hát ezt nem hiszem el. -indultam ki az ajtón magam után rángatva Kristófot.
-Várjatok. Őt ne hagyjátok itt. -nyitott ki egy ajtót amin Mia rohant ki.
-Mi ez az egész? Kristóf hagyd azt a lányt. Itt vagyok neked én. -dühöngött Mia. Erre Kristóf reakciója az volt hogy kiment a házból én meg csak megvontam a vállam és erre Mia is dühösen és ordibálva utánunk rohant. Gyalog mentünk haza mivel nem volt túl messze. Mia egyfolytában mondta a magáét.
-Befejeznéd kérlek. Baromi idegesítő. -kiabáltam le Mia fejét.
-Eszem ágában sincs. Kristófnak velem kell lennie. -dühöngött tovább.
-Akkor csak halkabban kérlek nem kell üvölteni. -indultam meg. Nagyon nehezen tudtam gondolkodni. Iszonyatosan fájt a fejem. Ekkor meghallottam egy hangot a fejembe. "Katie a könyv." Ez egyedül csak Jackson lehetett. Erősen koncentráltam hátha vissza tudok kérdezni. "És mi lesz ha a többiek meglátják?" Egyből kaptam is a választ. "Ne törődj vele úgyse tudják mi az." Nem messze tőlünk lesz egy pihenőhely ott megállunk. Kb. 5 perc séta után el is értük.
-Itt álljunk meg egy kicsit. -ültem le az egyik padra.
-Milyen sportoló vagy hogy nem bírsz ki ennyit? -kérdezte flegmán karba tett kézzel Mia.
-Ha befognád egy kicsit akkor megtudnád. -emeltem fel a hangom. Leültek a többiek is. Kristóf velem szembe Mia meg Kristóf mellé. Mondjuk nem számítottam másra. Erősen koncentráltam a könyvre és kinyújtottam előre a kezem. Ekkor megjelent a könyv. Gyorsan lapozgattam. Kerestem benne egy varázslatot amivel levehetjük a bilincset.
-Katie siethetnél mert az az izé egyre fényesebben ragyog. -takarta el a szemét Kristóf.
-Ti nem is látjátok? -lepődtem meg.
-Nem mert fénylik mint a nap.
-Jó igyekszem. -lapozgattam gyorsabban. -Megvan. -csaptam be a könyvet amivel el is tűnt. Elmondtam magamba és közbe koncentráltam. Megfogtam Kristóf mindkét kezét. Éreztem ahogy elkezdett kinyílni és egyszer csak leesett.
-Ügyes vagy. -mondta Kristóf majd megcsókolt.
-Neked köszönhetem hogy sikerült. Éreztem hogy adtad az energiát. Jó csapat vagyunk. -pacsiztunk le.
-Ezt hogy? -mondta meglepődve Mia.
-Most mit csináljak? Nem mondhatom el neki. -néztem ijedten Kristófra.
-Még ne mondj neki semmit. -súgta nekem Kristóf.
-Majd elmesélem Mia. Induljunk. Már mindjárt otthon vagyunk. -indultam el. Hazafele Mia végig zaklatta Kristófot. De én bízok benne úgyhogy nem zavart. Amikor hazaértünk egyből Oktánhoz siettem. Kint volt a kifutóban. Nagyon örültem hogy újra láthatom. Olyan volt mintha több hete nem láttam volna.
-Katie. Beszélnünk kell. -szólalt meg egy hang mögülem. Apa volt az.
-Baj van? -kérdeztem kicsit aggódva.
-Úgyis mondhatjuk. -mondta szomorú hangon.
-És pedig? -éreztem hogy egyre hevesebben ver a szívem.
-Mostanában sajnos nem úgy mennek a dolgok a munkahelyemen ahogy annak kéne és anyádnak se. És így nem tudjuk fizetni a lovak ellátását.
-Hogy mi? -vágtam közbe.
-El kell adnunk az egész területet. Sajnálom.
-Nem azt nem lehet. Csak van valami megoldás. Szervezünk még tábort vagy nem tudom. Nem adhatjuk fel. -mondtam sírva.
-Sajnálom kicsim. De a szomszédos lovarda nagyon sok gyereket átcsábított magukhoz. Gondolkodj el ki maradjon a 3 lovad közül mert mindet nem tudjuk megtartani. Sajnálom. -ment el szomorúan apa.
-Ki kell találnunk valamit paci. -hajtottam rá a fejem az övére.