Gyilkos jár a gimibe (Kim Taehyung ff.) - Átíras Alatt

🌺38.

Mert...épp ahhoz volt kedvem! -mondta ingerülten. Komolyan nem tudom, hogy mi van.

Igen! Végülis igazad van! Nálatok fiúknál így szokás ez nem??!!? Random megcsókoljátok a lányokat, érzelem nélkül! -mentem közelebb hozzá, összefont karral. Taehyung nem nézett a szemeimbe. Pedig remekül tud hazudni. Most pedig csak járatja a szemeit a padlón. Zavartnak tűnik, mint aki menekülni akar.

Én...Mégis mit szeretnél, mit mondjak?? Mondjam azt, hogy nem, én érzelemből csókoltalak meg tegnap? Vagy azt hogy beléd szerettem?!? Válassz csak!! -már megint feldúlt volt.

Még hogy én vagyok vak! Akkor te mi vagy?? Csak azt várom, hogy végre elmondd mit érzel, de aahj!! Annyira idegesítő vagy! -

Tudom mit vársz Soju, de.....de nem lehet! Sajnálom. -és ezzel a mondattal ott is hagyott engem.

Valaki:

Taehyung nem így tervezte a dolgokat. Tudta, ha ezt a mondatot kimondja, akkor mindennek vége. Nem akarta ő ezt! Senkihez nem akart közel kerülni, mégis sikerült neki! Nem akarta hogy SooJun egy olyasvalakivel legyen, mint ő! Úgy gondolta hogy SooJun jobbat érdemel. Hisz hiába voltak együtt ilyen sokat, a lány mégsem ismeri őt teljesen.
SooJun gondolatai és érzései nagyon összekavarodtak. Nem tudta mit gondoljon. De úgy volt vele, hogy ő megpróbálta szóra bírni Taehyungot. Ő már mindent megtett. Mostmár csak várni fog, hátha Taehyung lép valamit, de legbelül azt érzi, hogy felesleges várnia. Taehyung utál az érzéseiről beszélni és ezt SooJun nagyon is jól tudta. Mégis hitt abban, hogy hátha megváltoznak a dolgok. Nem tudta elképzelni, hogy mégis miért volt vele ilyen kedves a fiú. Miért hozta mindig zavarba, miért féltette mindentől. SooJun fejében rengeteg kérdés kavarog, amik válaszra várnak. De vajon megkapja a válaszokat?

BongSoon szemszöge:

Épp a mosdóba akartam menni, hogy megigyam a sört amit hoztam, amikor is kiabálást hallottam az igazgatói irodából. Egyből az ajtóra tapasztottam a fülemet. Mindig is kíváncsi gyerek voltam és pont szarok rá, hogy elkapnak-e.

Hányszor mondtam már neked, hogy ez így nem jó?!?! Te tényleg ennyire idióta vagy?! -ki az a szerencsétlen, akivel így beszél az igi néni? Csóri gyereket sajnálnom. Nem tudtam jól kivenni a hangokat. Túl vastag az ajtó.

É-én nem....nem akarom ezt! Elég volt! -ez egy fiú hang? De basszus ki az??? Ismerős, de nem vágom.

Nem! Nem elég!! Akkor lesz elég, ha én azt mondom! Világos?! Most pedig tűnj innen!!! -azonnal elfutottam az ajtó elől és úgy tettem, mint aki fogyatékos. Elfordultam és nézegettem, hogy milyen szépek a szekrények. Igazából véres volt az egyik. Mi a franc?? Vér???Mikor csapódott az ajtó, gyorsan megfordultam hátha látom a srácot, de túl lassú voltam. Csak a hátát láttam és azt, hogy magas gyerkőc. Ismerős alak, de még mindig nem tudom ki az!

Hiroko szemszöge:

Jungkook, komolyan mondom, ha nem hagysz békén, itt helyben kinyírlak! -csaptam tarkón az említetett. Itt nyaggat azzal, hogy szerezzem meg neki Sohye telefonszámát a másik osztályból.

De légyszi!!! Én annyira szeretlek hugicám! -vágott kiskutya képet.

Nem!!! Ott a telefonod, keresd meg a közösségi oldalakon, engem pedig hagyj békén!! -csaptam rá az asztalra.

Annyira gonosz vagy!!! Így nem fogom kirabolni helyetted a kisboltot! SeokJin nem fog elkapni! -huncut vigyorra húzta ajkait.

Húú, adok én neked ki....-

Hahó! Hiroko!! -sétált a padunkhoz Bong.

Szia BongSoon mizu? -szólalt meg ez a majom.

Semmi. Am...figyuzzatok! Ti ismertek olyan fiút, akit alig ismerünk, de mégis ismerjük? És ilyen magas! Kb. 180 centi körül vannn ééésssss barna a...a hajjjaaa! Meeeerttt láttam kijönni az igazgató nő irodájából és hátt, úgy tűnt, hogy veszekednek! -nevetett fel miközben kiterült a padon.

Bong te ittál? -hajoltam közelebb.

Aha! Csak egy kicsit. -dünnyögte.

Nos, figyelj. Kb. az osztály fele tele van, 180 centis barna hajú fiúkkal. Bárki lehetett az. -néztem körbe.

Tudom, tudom! De ilyen izé volt! Olyan magas és nagy! -nem értem miről beszél.

Mi volt rajta? -kérdezte Kook.

Hát tudod! Ruha!! Milyen kérdés ez? -nevetett fel ismét.

Úgy érzem...megvagyok áldva veletek. -sóhajtottam egy nagyot.

SooJun szemszöge:

Miután Taehyung otthagyott, nem sírtam. Eszem ágában se volt újabb könnyeket pazarolni rá. Most inkább voltam dühös, mint szomorú. Ha ő ilyen, akkor én meg leszek olyan! Meguntam már ezt a játékát. Nincs kedvem tovább játszani. Ideje hogy visszatérjek a régi önmagamhoz. Aki mosolyog és mindig jól érzi magát, akármi történik. Ha tudja, hogy mit akarok, akkor miért nem segít rajtam?? Miért nem mondja el azt amire kíváncsi vagyok? Lógva hagyott, de mostmár nem érdekel. Én azt hittem, hogy valamilyen szinten kedvel engem. Mert a tegnapi csók után, bizony rájöttem, hogy én tényleg kedvelem Taehyungot. Jobban mint egy sima barátot. Én érzéseket táplálok iránta, de ő irántam nem érez semmit. Hónapokon át lógtam vele. Együtt tanultunk, szinte majdnem hogy együtt éltünk. Mindig segített, ha baj volt vagy ha szomorú voltam. Utálta, ha szomorú vagyok. Mindig azt mondta, hogy én egy mosolybomba vagyok, ne szomorkodjak. De ennek mostmár vége! Nem akarom, hogy mégtöbb fájdalmat okozzon! Taehyung megszűnt létezni számomra.

Hellóka!! Itt az új rész remélem
tetszik! DE!!! Ne higyjetek el mindent!! Tudjátok! A látszat néha csal😏 Igyekszem a kövi résszel, addig is sziaztok és legyen szép napotok!!❤❤❤😊